Somogyi Múzeumok Közleményei 7. (1985)
Mészáros Balázs–Tóth Péter: A Dél-Dunántúl és a Balaton körüli vármegyék leírása
A DÉL-DUNÁNTÚL ÉS A BALATON KORÜLI VÁRMEGYÉK LEÍRÁSA 113 Esterházy Józseftől, mint főispántól stb. fogadja e vármegye a rendeleteket. II. Legfontosabb mezővárosának a tulajdonképpeni Egerszeget mondják, amelyet azonban a lakosok közül némelyek Szálának (Szaladium) neveznek, s mintegy erről kapta nevét a vármegye. Úgy hallottuk, hogy valamikor nem éppen hírnév nélkül való, a vidék szokása szerinti védművekkel ellátott erődítmény volt, amely azonban nyomorúságra jutott, miután a törökök dölyfössége egy idő elteltével széthányta e védműveket. Jelenleg is benne tartja azonban a vármegye a törvények szerint megállapított időkben a közgyűléseit, amelyeken még a csáktornyai nemesek is megjelennek, akik egyébként — amint majd elmondjuk — a varasdi megyegyűléseknek is résztvevőik. III. Egerszegétől nem különböző sorsot tapasztalt a tőle hat mérföld távolságra fekvő Kanizsa (közönségesen Canischa), amely várostól a Kanizsaiak igen nemes családja nyerte elnevezését. Erődítménye valamikor Magyarországnak nem a legutolsó várai közé tartozott; fekvését és kinézetét a következőképpen írta le Istvánffy művének 32. könyvében, az 1601. esztendőnél: ,,A vár Stájerország határainál, nem messze a Drávától, iszapos és mocsaras helyen áll és minden oldalról körülveszi a lassan folydogáló Szála folyócska, amelyet nem szorítanak maguk közé partok, hanem inkább szélesen szerteárad és amelyet igen sok égerfa, valamint sasos és nádas helyek lassítanak. A várat azért is igen nehéz ostromolni, mert a folyócska vizét semmiféle erővel nem lehet máshová vezetni. Az erődítmény megnyújtott négyszög alakú, a várárok a bástyák oldalánál 16 láb széles, a közben levő sánctól pedig körülbelül húsz láb távolságra van. Dombok voszik körül, amelyek közölt lusta folyással hömpölyög tova a folyó." Jelenleg clig őrzi korábbi alakjának nyomát is; mivel a legfelségesebb Lipót császár rendelkezésére megfosztatlak védműveitől: azért tudniillik, mert egészségtelen a levegője és nacyon ártalmas a várvédő katonaság számára. Egyébként ezt az inkább a természet, mintsem a hadtudomány ereje által oltalmazott helyet egy nem túlságoson terjedelmes árok övezi és a sáncokat földhányások és tölgyfa karók biztosítják. A mezőváros, amely alatta fekszik, a mocsár mindkét részére kiterjed; plébániáját két vagy három atya igazgatja, akik Szent Ferenc rendjéből valók; ők látják el az összes egyházi teendőt is. Az említett erődítményt, vagyis inkább várat Kaniz-jai Orsolya, aki Nádasdy Tamás nádorispán házastársa volt, engedte át a korábbi időkben II. Miksa császárnak cserébe Bon-Monostor mezővárosért — erről majd a maga helyén. Azután az idő előrehaladtával, tudniillik az 1600. esztendőben a törökök vezére, Ibrahim elragadta a keresztényektől, s a mieink kétszer - előbb az 1601. esztendőben Ferdinánd főherceg, 55. JOHANN WEICHARD VALVASOR báró (1641-1689), Karinthia és Krajna történetírója, akinek munkái a magyar történelerr — különösen a török kori háborúk majd az 1664. esztendőben Zrínyi gróf — vették hiábavalóan ostrom alá, míg végre az 1690. esztendőben az éhség és a segítségről való lemondás miatt megadásra kényszerülvén, szerencsésen gróf Batthyány kezére jutott. IV. Kanizsa környékén, ott, ahol a Mura a Drávába ömlik, állott egykoron Újzr íny ivar (Novum Serinium, vagy a lakosok nyelvén Novi-Zrin, németül pedig Neu-Serinwar). Ózrínyivár (Vetus Serinium) tudniillik, amelytől vette nevét a Zrínyiek méltóságos családja, nem másutt van, mint Horvátországnak az Unna folyónál levő végvidékein, ott, ahol a lakosok által Zrinpoljé-nak nevezett Zrínyi-mezőt (Campus Seriniensis) lehet megtalálni: ennélfogva tehát tévedni látszik Zeiler, aki azt állítja Descriptiójának 467. oldalán, hogy Újzrínyivártól nem messze állott valamikor Ózrínyivár sem. Újzrínyivár pedig, amelyről itt beszélnünk kell, egy szabálytalan módon és sietősen emelt erősség volt, amelyet Zrínyi Miklós gróf épített és nevezett el; nem is annyira azért emelte, hogy erődítmény gyanánt szolgáljon a végvidék védelmezésére azon törökök ellen, akik Kanizsát birtokolták, hanem inkább azért, hogy menedékhely legyen, ahol biztonságosan elhelyezhette a pogány területekről összeszedett zsákmányt. Azután az 1664. esztendőben nem is olyan nagy erővel elfoglalták és földig rombolták a törökök; maga a gróf pedig kevéssel később, amidőn katonai csatározásokkal nem foglalatoskodván, vadászatnak engedte át magát, egy nem tudom, miféle vadkan által nyomorultul megöletvén, úgy látszott, mintha hírnevét elveszítette volna. Vitézsége azonban kiérdemelte — s amin méltán csodálkozhatunk, éppen egy francia követtől —, hogy fényes dicsőítéssel ajánlják a későbbi közvélemény számára. Aki pedig saját szemeivel kívánja látni ennek az erődítménynek a rajzát, lapozza fel Valvassorius Carniola 55 című munkájának 4. kötetében a 12. könyvet. V. Két olyan helység van ezenkívül, amelyet nem zárnak be Murasziget — róla majd később — határai és amely a többi előtt követeli maga számára az emlékezetet megőrző tollat. Ezek közül első Li n d v a mezővárosa (magyarul Alsólindva, azért, hogy megkülönböztessék Felsőlindvától, amely Vas vármegyében található, német nyelven pedig Lindaunak vagy Limbachnak kell írni). Mezővárosunk, amelyről szó van, hat mérföld távolságra fekszik Egerszegtől, s a korábbi századokban a Bánffyak igen régi és nagyon híres nemzetségének a nevét bővítette; e család azonban már kihalt. — A másik hely az az apátság, amely talán az összes többinél méltóbb az emlékezetre: a Kapornakban levő Szent üdvözítő apátság, Szent Benedek szerzeteseinek volt rendháza, amelyben az ország levéltárát őrzik. — szempontjából is fontosak. A hivatkozott mű pontos címe: Ehre des Herzogtums Krain (Nürnberg, 1689. IIV. Ь.).
