Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)
Laczkó András: Aranykoszorús drámaíró – Adalékok Földes Imre pályaképéhez.
ARANYKOSZORŰS DRÁMAÍRÓ 139 »Ez a jó« - a másikra pedig vörös ceruzával: »Ez a rossz«. Beöthy László elolvasta A kuruzsló kéziratát, tintával szintén megjegyzéseket írt a befejezésekre. - Az egyikre azt: »Ez a jó!« A másikra pedig: »Ez a jobb«. És azt hogy, »ez a jobb« arra írta, amiről magának a szerzőnek az volt a véleménye, hogy »ez a rossz«! Vagyis a darab a szerző által a »rossz«-nak jelzett befejezéssel került bemutatóra, olyan befejezéssel, melyről egyhangúan az a véleménye az egész színháznak, hogy se nem jó, se nem jobb, hanem egyszerűen kitűnő . . . " 14 A kuruzslót 1909. december 3-án mutatták be a Magyar Színházban (három héttel később Kecskeméten is játszották). Ekként 1910 januárjának első hetében három Földes-mű volt repertoáron: A császár katonái, a Hivatalnok urak és A kuruzsló. A Magyar Színpad című lap beszámolója szerint mi sem bizonyította jobban a szerző népszerűségét és sikerét, mint az, hogy a korábbi és az új drámái egyazon időben egyformán nagy vonzerejűek. A legnagyobb sikert kétségkívül A császár katonái érte el, 1910. január 8-án (nem egészen két évvel a bemutató után) századszor játszották. Nemcsak a kritikai és erkölcsi elismerés volt nagy, hanem az anyagi is. A színház a a jubiláris előadás alkalmából az alábbi kimutatást készítette tíz előadásonként a jövedelmezőségről. 1-10 előadás 22 440 korona 10-20 előadás 25 300 korona 20-30 előadás 24 710 korona 30-40 előadás 26 220 korona 40-50 előadás 26 410 korona 50-60 előadás 23 380 korona 60-70 előadás 21 240 korona 70-80 előadás 24 260 korona 80-90 előadás 24 470 korona 90-100 előadás 20 080 korona 238 510 korona 15 Ezt olyan anyagi eredménynek értékelték, amire méltán lehetett büszke a színház és a szerző. Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a sikerhez nagyban hozzájárult a kitűnő szereposztás. A főszerepeket Csortos Gyula, Törzs Jenő, Rátkai Márton, Borostyán Sári, T. Halmy Margit, Réthey Lajos, Vágó Béla, Z. Molnár László játszotta. BOHÓKÁS HISTÓRIÁK A Magyar Színház 1908-at megelőzően csak operetteket játszott. A profilváltást - mint láttuk - Földes Imre segítette elő. A sikerek természetesen hoztak felszínre ellene vádakat, hogy az eredmények utáni igyekezetében nem volt túlságosan válogatós, egyes kritikusai ízlésében olyasmit vettek észre, amitől óvni igyekeztek a közönséget. Kimondták róla, hogy nem művész, nem író, legfeljebb szerfelett ügyes mesterember, aki nagyszerűen ismeri a színpadot, de alkotni csak mások anyagából tud. Az ilyen támadások — nélkülözzenek bár minden alapot — mindig kifejtenek valamilyen hatást. Földest arra inspirálták, hogy írjon egy ún. irodalmi darabot. Az arckép című vígjátéka 1911. február 18-án került színre, Beöthy Lászlóéknál. Amikor benyújtotta még nem volt címe. A végleges hosszas tanakodás után alakult ki. Ez már eleve jelzett egyfajta bizonytalanságot, ami eddig idegen volt Földestől. A történet is művészieskedő volt inkább, mint átgondolt história. A király meg akarja festetni felesége arcképét, azzal a festővel, akinek művei mindig csodásan ragyognak. De a piktor csak úgy tud dolgozni, ha szerelmes lesz a modellbe. Egy forró csók után elkészül a kép, s többen bizonyítják, hogy az ára csupán az volt. Az arcképben a kritika dicsérte a meseszövést, a dialógok kimunkáltságát, de a darab mégis megbukott - a közönség nem ezt várta Földestől. Hogy mit reméltek tőle a színházba járók? A szerző azt is pontosan tudta. Nincs tovább! című munkája ürügyén fogalmazta meg drámaírói hitvallását: „írói pályámon végig kísért az a gúnyos megálla pítás, hogy »vezércikk«darabokat írok. Nos hát én állom a vádat. Igen. Vezércikk-darabokat írok. Tudatosan és erős meggyőződéssel. Az én szememben nem csak a szórakozásnak és nem csupán az igazán Istenáldott vagy tehetségtelennek játszótere a színpad, hanem egyszersmind szószék is. Ezernyi szem tapad erre a szószékre, ezernyi fejek magasodnak föléje. Szent hitvallásom, hogy egy-egy estére fel kell kanyarítani az élet robogó útját is az ezernyi szem elé, hogy lássa önmagát: az ezrek életét. ,. Megengedem, hogy kompromittáltan vittem mindenkor színpadra a nyomort, a bűnt, a kétségbeesést, a korrupciót. Mert ezrek sorsát, bűnét akartam belesajtolni öt-hat alakba. Baitális is, nyers i ? s voltam összes darabjaimban. Igaz. De vajon nem brutális-e és nem nyers-e az ezrek élete, sorsa, vég, zete, kínja, együtt és összesen? Az is igaz, hogy a tömeg hangjában szólottam mindenkor. A tömeg hangján - a tömeghez. Természetes. Mert a szószék a demagógé. A demagógok sohasem terjesztették a kultúrát. Igaz. De forradalmat gyakran hoztak. A forradalmak nyomán pedig mindenkor megtisztult kultúra fakadt. Nos hát, az én darabjaim: egy demagógnak a frázisai. Tisztába vagyok, hogy forradalmat sohasem fognak kelteni. De együtt és összesen mégis csak 14. A szerző persze ezt nem szívesen vette, a maga véleményét védelmezte, „mire Beöthy, oki maga rendezte Földes rendkívül hatásos új darabját, így nyugtatta meg: tudja mit (kedves Barátom? Ezennel megígérem magának, hogy a 100-iilk előadáson a maga által jónak ítélit befejezéssel fogjulk előadni." Idézi: MSZ, 1909. december 3. 15. MSZ, 1910. január 10.
