Somogyi Múzeumok Közleményei 5. (1982)

Laczkó András: Aranykoszorús drámaíró – Adalékok Földes Imre pályaképéhez.

140 LACZKÓ ANDRÁS elősegítik a mindent megrázó társadalmi megtisztulás eljövetelét."

10 Különösebb magyarázat nélkül is világos, hogy miért vezette kettős cél Földes Imrét: a nyerseséget a való élet teljesebb bemutatása érdekében alkalmazta, a célzatosságot pedig a „társadalmi megtisztulás" előkészítésére. A Nincs tovább! nemcsak a művészi hitvallás megfogalmazása miatt érdekes, hanem azért is, mert egyfajta fordulópontot jelentett még Földes pályáján. A Magyar Színházban három év alatt elért hármas siker után ezt a művét a Vígszínháznak adta. Valószínűleg szerepet játszott ebben Az arckép fogadtatása. Az Újság színikritikusának

17 véleménye szerint a bukás oly mélyen érintette, hogy két év kellett hozzá, amíg újra talpra állt. Mi az igazság ebben, azt ma már nehéz eldönteni. Tény viszont, hogy két évig valóban nem jelentkezett sikereinek színterén. 1913 októberében — ahogy írták - ismét a régi „színházmentő", Földes Imre jelentkezett. Természetes szeretettel fogadták mindazok, akiknek két év előtt a drámaírót jelentette. Hogy milyen lelkesedéssel várták, azt leginkább az bizonyítja, a Magyar Színház sok premierje közül az ő darabjára vették meg elővételben az összes jegyeket. A társadalmi drámák után vígjátékkal jelentkezett. A Halló!... derűs, kellemes, szórakoztató történet. Alapötlete szinte banális. Egy telefonon keresztül megszólaló női hang rabjává teszi azt, aki meghallotta. Az ötlet kicsi, de a kidolgozás vonzó és érdekes volt, különösen sokat épített a helyzetkomikumra: „Brenner: Ne haragudj ! . . . Olyan furcsán telefonáltál . . . Azt hittem főbelövöd magadat. . . Szelistyey (megkapja a torkát): És most megmentetted az életemet! Mi? Hahaha! Az életemet! Mind (odafutnak, — kiabálás, sikoltozás): Megöli... Engedd el! Vegyétek ki a kezéből! A szőke: (odafut): Ne bántsa! ... Az Istenért! . . . Ne bántsa! Szelistyey (amikor meglátja a szőkét, elereszti Brennert, aki tántorogva dől egy székre, azután a szőkéhez villogó szemmel): Te is itt vagy még? Nem mégy innen? . . . Szelistyey: Meghalsz! (utánavágja az üveget, amely néhány lépésnyire a szőke előtt esik le, nagyot dobbanva a földre). Szelistyey: Köszönöm Decskó! Megmentetted az életemet!... Takarodjatok! - Egy-kettő! Mind! Mind! Andris a kardomat! - A kardomat, Andris ! Andris (könyörögve a többiekhez): Meneküljenek! A Krisztus nevére! Siessenek! Szelistyey (szinte önkívületben): A kardomat! And16. A Nincs tovább! ürügyén Földes valóban írói hitvallását írta meg, hiszen a szöveget korrekcióval kezdte: „Engedtessék meg nekem, hogy a fentieket (ti. Szerző a darabjáról — L A.) olyképp korrigáljam, hogy: »Szerző a darabjairól«. Mert nem annyira a ris! Nem hallod? ... A kardomat. . . (az íróasztal felé fut). Andris: Már elmentek . . . Úgyis elmentek már. (Kita m o\ yog). Szelistyey (az íróasztalhoz rohan, kikapja a revolvert a fiókból. Egyszerre észreveszi, hogy egyedül van már. Támolyogva megáll. Azután hirtelen egymásután kétszer rálő a telefonra)."

13 Mulatságos epizódok, hamisítatlan budapesti típusok élénkítik az egyébként is vidám történetet. A Halló!... elsősorban szórakoztatni akart. Többször leírták róla, hogy Földes Imrénél kevés író ismeri jobban a színpad technikáját, s hogy drámái ebből következően szuggesztívek. De akkor is, amikor a kacagást helyezte előtérbe, munkájának céljait meszszebbre helyezte a pillanatnál. Bizonyára ennek is szerepe volt abban, hogy művei könnyen megjelenhettek külföldi színpadokon (a Halló!... német és horvát nyelven is bemutatásra került). Az általánost, a végtelent a pillanatba feszíteni - ez is feladat volt számára. Ez leginkább a Rablélekben sikerült neki. A színművét 1914. január 15-én mutatta be az Apolló színház — filmen. A Rablélek premierjét úgy jellemezte Az Újság, mint új etapot a mozi-színművekben. Miért? Mert Földes kitűnően azonosulni tudott azzal a követelménnyel, ami szerint filmen a tér és az idő korlátlansága következtében a pillanat drámaiságára épít. így írhatott első „mozidrámájában" izgalmas és drámai akciókkal teljes darabot.

19 A Halló! ... és a Rablélek a fordulatosságra épült. A vörös szegfű viszont a korábbi „iránydarabok" vonalát folytatta. Ebben - miként a Hivatalnok urak-ban a polgári és a munkás világ kapcsolódási pontjaira fordította figyelmét. Az előbbi beszűkült, s érzelmileg kiüresedett világból szeretne kitörni egy asszony. A férj erkölcsi nihilizmusa hamar előtűnik (feleségét anyagi előnyökért szinte ki akarja árusítani). A vigaszt és feloldódást a munkással való megismerkedés hozza meg számára. A munkásban nem az alacsonyabb rangot látja, hanem a másfajta embert, szinte az új ember típusát. Erre érzett rá Csortos Gyula is, amikor nyilatkozatában a következőket mondta: „Földes Imre darabjaiban sok jó szerepet játszottam már, de ez talán mindegyiknél jobb, érdekesebb. Mindenképpen közel van a szívemhez ez a feladat. A szerző a világ legkedvesebb embereinek egyike, kinek én már nagyon sokat köszönhetek, a szerep hálás színpadi feladat és végül amit talán legelőször kellett volna mondanom — szocialistát játszom a darabban. Ebben a tekintetben tehát önmagamat játszhatom egy kicsit, mert magam a legforradalmibb érzelmű szocialista vaNincs továbbról, mint inikább előbbi műveimről óhajtok nyilatkozni." MSZ, 1911. december 9. 17. Az Újság, 1913. október 26. 18. FÖLDES IMRE: Halló!... Bp. 1913. (Dick Manó kiadása) 111-112. 19. Az Újság, 1914. január 15.