Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szapu Magda: A kaposszentjakabi „Oláh” cigányok hiedelemvilága

128 SZAPU MAGDA szag területére Erdélyből (nagyobbára Székelyudvarhelyről, illetve Csíkszeredáról). Az adatközlők szülei vagy nagyszülei még Székelyudvarhely környékén éltek magyar környezetben, a magyar és a cigány nyelven kívül más nyelven nem beszéltek. (Románul csak egy-két katonaviselt férfi tudott pár szót.) Akkor is, most is abroszárulással, toll- és rongyszedéssel foglalkoztak, illetve vesszőseprűt árultak. Székelyudvarhely környékén (pl. Kápolnásfalva, Máréfalva) faházakban, sátrakban, putrikban laktak, ma Kaposszentjakabon a tanács építette téglaházakban — lakbér fejében — a telepen. Mindössze három család rendelkezik saját házzal. Az itt élő cigányok két csoportját különböztethetjük meg: az egyik a románul beszélő teknővájó ,,beás", a másik az általunk tárgyalt, cigányul beszélő ,,oláh". Ez utóbbi 1960 óta teljesen elkülönülve él a falutól és a beásoktól a telepen. (Ugyanis 1960-ig Kaposvár különböző részein éltek, pl. Szigetvári utca, Petőfi utca, Berzsenyi utca stb.) Kulturális és gazdasági szempontból nagy a két csoport közti különbség. Az „oláh" cigányok önmagukat rom (,ember') néven, vagy erdéli cigányoknak, igazi erdőiteknek, székelyeknek, sz/ttya/aknak nevezik, a beások leketárok néven hívja őket, a környező lakosság ko/ompároíc megjelöléssel illeti. A telepiek vérrokonságban állnak egymással. Nagyobb família a Kovács, a Rostás, Frigur, Titi, Majláth és a Barcsi. A szűkebb rokonságot amáro n/'po, ,a mi népünk' amáro roícono, ,a mi rokonaink' szavakkal jelölik. Az idősebbek úgy mondták, hogy a telepen élő cigányok ,,egy fajról fajoztak le". Vallásukra nézve katolikusok, de a vallás (templomi keresztelő, búcsújáróhelyek — mint Segesd és Andocs — látogatása) nem játszik nagy szerepet életükben. Igénytelenek, ruházatuk cigányosan tarka, bútorzatuk szegényes, háziállatot a kutyán és esetleg a lovon kívül alig tartanak. Anyagi kultúrájuk szegénysége ellentétben áll gazdag tudásanyagukkal.

8 A cigány folklórral foglalkozó kutatók álláspontja nem egységes. Egyesek erősen hagyományőrzőnek vélik, mások épp hagyománytalansággal jelölik őket. Wlislocki Henrik az erdélyi cigányság körében végzett mélyreható kutatásokat

9 és kutatásai eredményeként megállapítja, hogy azok gazdag „démonológiai és varázslási rendszerrel", bonyolult mitológiai képzetekkel és mágikus szertartásokkal rendelkeznek. Vekerdi a magyarországi oláh cigányok között nyomát se találta mindennek. Véleménye szerint „tör8. VEKERDI J., A cigány népmese. Bp. 1974. 25, 9. WLISLOCKI H., A cigányok életmódja, szokásai, hiedelmei. In: A PNL IV., Bp. 1893., Cigányok címszó melléklete XII-XXXHI. 10. VEKERDI, 1974. 34. 11. Mintegy 40 hiedelemmonda és számos közlés, amely megtalálható a Rippl-Rónai Múzeum (Kaposvár) hangarchívumában (89/79., 100/79. számú szalagok) és adattárában. 11/a A tanulmányban közölt cigány szavak: vos vagy vés = erdő -ehko (ehki) más dialektusban: -eszko/eszki -eszkepékről, manókról, vízi vagy erdei szellemekről nem beszélnek a cigányok".

10 Az általam gyűjtött anyag

11 meglepő módon nem igazolja Vekerdi állítását. A kaposszentjakabi cigányok beszélnek az erdők és vizek szelleméről, széplányokról (tündéreikről), ismert a manó és a kísértet alakja. Gazdag a születés, házasság és a halál hiedelemvilága, ismert és gyakorolt mágikus eljárásaik. Hitvilágukban nagy szerepet játszanak a mágikus tárgyak, a különleges helyekhez és az időhöz kapcsolódó történetek. Az anyaggyűjtés több alkalommal történt, az 1979— 80-as években, illetve kontrollként 1982-ben, a dolgozatot megelőzően. A gyűjtés és az anyagközlés során ügyeltem arra, hogy csakis eredetileg Udvarhely környékéről származó adatközlőket szerepeltessek, továbbá, hogy mindkét nem és lehetőség szerint minden korosztály (a húszévestől a hatvanévesig) képviselve legyen. Az egyes hiedelemalakoknál közölt történetek mindegyike más-más alkalomkor hangzott el. (Természetesen az adatközlők nem hallották egymás történeteit.) Minden esetben kisebb-nagyobb számú csoport verődött össze egy-egy gyűjtés során, melyeknek tagjai kiegészítették, módosították az elhangzottakat, hozzáfűzték ismereteiket, véleményüket. A gyűjtés magyar nyelven történt, ezért a terminusokat is úgy idézem, ahogy elmondták. Az elmondott történetek hiedelemháttere olyannyira élő, hogy általában memorátként, élménytörténetként vagy rokonok, ismerősök kapcsán megtörtént eseményként mondják el. Túl azon, hogy igaznak tartják, előírások és tilalmak övezik, elhárító és megelőző cselekmények fűződnek hozzájuk. A tilalmak általában egy adott helyre és időpontra vonatkoznak. Az erdőnek és a víznek (folyóvíz, tenger, csapi víz és kúti víz) anyja és apja van. A hiedelemalakokat általában cigány nyelven is megnevezik: Vosehko dád — ,az erdőnek az apja'; Vosehki déj — ,az erdőnek az anyja'; Pájehko dád — ,a víznek az apja'; Pájehki déj — ,a víznek az anyja'; Chajingako dád — ,a kútvíznek az apja' és Chajingaki déj — ,a kútvíznek az anyja'. A kövek szelleméről csak annyit tudnak, hogy a „kísértet", a „gonosz" elhárítására szolgál: Ko kast taj ko barr zsal — /Fához és kőhöz menj!' — szavakkal küldik el.

lla Veszélyes időpont a 12 óra, mind az éjfél, mind a dél; illetve este nyolc órától nem ajánlatos egyedül tartózkodni a lakásban, az erdőben, a víz mellett. ro/eszkeri = valaminek a ... (bírt. v. r,, hímn. sz.) páji = víz chojing = kút -ako/aki = vatlamimek a ... (nőnemű szavaik birt. v. r.) dád vagy dat = apa déj vagy dej. dáj — anya -ko (helyesen: kaj o) = -hoz, -hez, -höz kast = fa taj vagy ta, thaj, haj = és barr ~ kő zsa = menj (a zsal/dzsál = megy szó félsz, m.)