Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Andrássy Antal: Felderítő és információs jelentések a Kmety hadosztálynál 1849 nyarán.

FELDERÍTŐ IS INFORMÁCIÓS JELENTf SEK A KMETY HADOSZTÁLYNÁL 1849 NYARÁN Az 1848-49-es magyar polgári forradalom és sza­badságharc egyik kiemelkedő parancsnoka volt Kmety György ezredes. 1849 júniusában vezérőrnagy, hadosztály, illetve hadtestparancsnok. Az ő maga­sabb egységének törzséhez érkezett felderítő, illetve információs jelentésekből közlünk az alábbiakban iratokat, amelyek a magyar katonai vezetésbe adnak bepillantást. 1 Kmety György 1813. május 24-én az akkori Gömör megyében Felső-Pokorágyon született, ahol atyja evangélikus lelkész volt. A korán árvaságra jutott Kmetyt 1818-tól nagybátyja Nyíregyházán taníttatta, majd annak halála után testvérbátyja válladta. Nyír­egyháza után Eperjesen, majd a pozsonyi evangéli­kus lyceumban tanult. Amikor egy külföldi ösztöndíj­tól elesett, elkeseredésében katonának állt. 1833-ban a Bécsben állomásozó 19. számú herceg Hessen-Homburg gyalogezredben közvitéz, majd ké­sőbb az ezred irodába kapott beosztást. Ezredese Gyulay Ferenc volt, aki felismerte tehetségét és ma­gához vette adjutánsnak. Pontossága, művelt visel­kedése parancsnokának rövidesen az elismerését vívta ki. Őrmesterből 1840 májusában hadnaggyá té­pett elő és ezután Székesfehérvárra helyezték dam­da rpa roncs noki hadsegédnek. 2 Innen Bécsbe helyez­ték vissza ezredéhez, ahol ezred segédtiszt 1848-ban is, főihadnagyi rangban. Az olasz forradalmi mozgalmak elfojtására az ez­redét Itá'Jiába vezényelték. Azután 1848 nyarán Mel­czer ezredes hadsegéde, akit időközben a magyar hadügyi államtitkárnak kineveztek. Itáliából Kmetyt ezután egy századdal Óbecsére, a szerb felkelők el­len irányították. Rövidesen a Győrben alakuló 23. honvéd zászlóaljba lép, ahol százados, majd őrnagyi rangban zászlóaljparancsnok. A zászlóalj kiképzése, hadrafoghatósága, a fegyelemhez szoktatása Kmety György érdeme volt. Egyik, máig is legrészletesebb életrajzírója Thurzó György szerint, Kmety parancsno­ki munkájában „szeretetre méltó bánásmódja, túl nem csigázott szigorúsága, elfogulatlan igazságos ítéletei, zászlóaljának a szeretetét és becsülését szer­zettek meg." 3 Kmety György (Brodky Károly festménye) A nagyszombati csatában 1848. december 16-án, éppen parancsnoki erélyének és egyéniségének kö­szönhető, hogy zászlóalja a fejvesztett visszavonulás­kor megállta a helyét, fedezte dandárát. Később si­került zászlóaljának egyesülnie Karger ezredes dan­dárával. Kmetyt ezután alezredesnek és dandárpa­rancsnoknak nevezték ki 1849 januárjaiban. A Gör­gey hadtest Vágvölgye felé visszavonulásakor Kmety alezredes dandára a 10., a 23. és a 45. honvéd­zászlóaljból, két Vilmos huszárosztályból, egy század Hunyadi huszárból, valamint egy lovas és egy gya­logütegből állt. A dandárt Kmety január első heté­Az iratok az Országos Levéltárban az 1848—49-i mi­nisztériumi levéltár fandfőcsoportjában levő H. 116. KMETY GYÖRGY 1849. fond iratai között találhatók. 1. csomó (1849. május->augusztus). (Tovább: Kmety iratok.) 2. Kmety György életére lásd: SZINNYEI József: Magyar írók élete és munkái. VI. kötet. Bp., 1899. 597^599. ­THURZÓ Miklós: Kmety György. Hazánk, 1888. 112­129. old. (Tovább: Thurzó.) 3. THURZÓ. 113. old.

Next

/
Thumbnails
Contents