Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szíjártó István: A szülőföld képe Gyergyai Albert munkásságában.

174 SZÍJÁRTÓ ISTVÁN gyé édesanyja a falu életével, hogy fogadta el feltételek nélkül szokásait, annak Íratlan törvényeit. „Anyám a falumat is jelenti, s hogy falumat ezt az első eleven emberi közösséget anyámon át, anyám szemével vele együtt láttam és szerettem meg, hogy gondolni sem tudok rájuk elvontan és külön-külön, és ha festő volnék, vagy anyámat festeném meg mögötte falum távlatával, vagy pedig falumat sűríteném anyám harmatpiros arcába, szelíd és eleven mosolyába, széles fekete kötényébe, s meleg »beliner« kendőjébe." A másokkal, a mégoly nagyokkal való foglalkozás közben szeretteire, gyermekkora világára emlékezik bizonyítva, hogy az élet, a köröttünk élők szeretete meghatározója az irodalom szeretetének és értésének. ,,A kötet megszületését Illés Endrének, a mai kor Osvátjának, írók felfedezőjének köszönhetem. Amikor rábeszélt, hogy adjam közre elszórt esszéimet, megkérdezte, miről írnék legszívesebben. A gyermekkoromról, válaszoltam. Az esszéket általában nehezen és lassan írom, de az »Anyám meg a falum« szavai, mondatai gyors egymásutánban folyamatosan kívánkoztak ki belőlem".

(i — nyilatkozta Gách Marianne-nak. A visszatekintésben sorra villannak fel a kisgyermek képzeletét megragadó érdekes figurák, a számára jelentős események. Szinte szociografikus pontossággal ír a falu fekvéséről, társadalmi rétegződéséről. Nagybajomnak nincs történelmi emlékhelye, szép várromja, neves kirándulóhelye csupán a Letenye-tó, amiben fürdeni sem lehetett. Felemás büszkeséggel írja: ,,A falu, egy somogyi nagy falu, sohasem lesz turistaközpont, mert semmi nevezetessége nincsen, de a falubeliek jól érzik magukat, együtt érzik magukat... úgy érzem, ha más nem- a falum meg fog emlegetni halálomig, és talán halálom után is; sírhelyem is vár ottan készen és díszpolgára vagyok a falumnak, amire nagyon büszke vagyok!" Híven tükröződik a regényben a század eleji dunántúli kisközség hangulata, a feltörekvő, magának teret követelő polgárság harca az egyre lejjebb süllyedő ,,úri világgal". Bár erre a világra mindig tisztelettel nézek, akkor is ha nincsenek jobb módban a száz holdon gazdálkodóknál, s ha gyermekeiket orvosokhoz, patikusokhoz is adják feleségül. Megjelennek a szép fehér, bokáig érő gyolcsgatyában járó legények, a bő szoknyát („levest") viselő asszonyok, akik a bő szoknyához családi tragédiákat, szűkölködést, szégyent egyként eltakaró ráncos kötényt hordanak. Beláthatatlanul nagy és kiismerhetetlenül gazdag ez a világ egy 15 éves kamasz számára. Ebből a világból emel ki egy-egy arcot, embersorsot. Kalló Etel alakját a „vaskos, kemény fekete" házvezetőnőét, Rozikát, a legendás parasztkurtizánt. Az emlékek távolából szerető rajongással beszél róluk. Etel erőszakos egyénisége rányomta bélyegét a kispénzű tanítócsalád életére. Nem pusztán házvezetőnő volt, hanem a kisfiú nevelője is, ösztönös formálója, bevezetője a cselédsorban élők, a kiszolgáltatottak világába. Anyjának bizalmasa, talán tanácsadója. A líraian rajzolt sorsok bemutatása révén Gyergyainak sok lehetősége van a kor atmoszférájának megidézésére is. A Jókai olajnyomat a falon, a pozsonyi patkó, a méta, a tánciskolái koszorúcska, boston, az Új idők, a Hét, a körötte lévő tárgyi valóság, a századforduló pillanatait - ma igazán látjuk: nagyon tünékeny pillanatait - idézik. A korabeli köznapok analitikus elemzéseit olvashatjuk. A címek és rangok uralmának világát; amikor a kézfogásoknak misztikus értéke volt, amikor a gőg és a rossz becsvágy uralkodott, amikor a megalkuvás és fösvénység úgy pusztított, mint a tüdővész. Mégsem a társadalomkritikai hangvétel erősödik fel, hanem egy kis közösség által teremtett értékek mármár elégikus hangvételű igenlése. Idilli ábrázolásának hatása stílusában rejlik. Kifejezéseiben sohasem keresi a váratlant, a meglepőt. Gyakran oldalnyi mondatai nemcsak információkat, hanem érzelmigondolati reflexiókat görgetnek. Ezek az áttetszően világos, lebegésükben könnyed mondatfolyamok ritmusukban is hibátlanok. Gyergyai mondatai sohasem sugallnak kiábrándultságot, emlékei között keresgélve — bár leír mindent, ami megrohanja — szépséges példákat talál, melyek majd igazolni fogják makacs sejtését: „mintha az ember jobb volna, mintsem maga is hinné magáról". Bemutatja hogyan élnek ott az emberek, ahova „csak a füstje jutott el annak, ami máshol tág tűzhelyen magos lánggal lobogott". Az Anyám meg a falum sóvárgás a mindörökre eltűnt közösség, a századforduló falusi szokásainak rendje, békéje, nyugalma után. A falu után, ahol mindenkit ismert és szeretett, s ahol őt is mindenki szerette. Fenyő István figyelte meg, hogy egy „elveszett paradicsomot" minden ellentétet harmóniába oldó egykori édsnt jelenít meg előttünk a visszaemlékezés. Ebben a líraisággal átitatott prózában kitüntetett szerepe van a színeknek, szagoknak. A szürkeségben is színes köznapi világ ábrázolt alakjainak prousti áttűnései, a filmszerűen — pontosabban állóképszerűen —, vetített arcok és sorsok, gazdag értelmi és érzelmi töltésű meditációkkal váltakoznak. „Rejtett időszerűséget az ad a könyvnek, hogy pedagógiánkban (legalábbis annak gyakorlatában) publicisztikánkban, sokszor még művészetünkben is, gyakran túl rövidre zárjuk az egyes ember és a társadalom kapcsolatát. így aztán nemegyszer háttérbe szorul, jószerivel kiesik, vagy éppen valláserkölcsi kisajátításban részesül az a szűkebb, de a mindennapi élet, s a személyiség kibontakozása szempontjából is oly fontos erkölcsi övezet, amelynek normáihoz igazodni mégiscsak mindannyiunk állandó kötelessége."

7 Gyergyai persze egy szót sem ír kötelességekről, nem használ kategorikus imperatívuszokat; 6. Gách Mariann: 19 kérdés Gyergyai Alberthez. Film, Színház, Muzsika 1978. 9. 6-7. p. 7. Tóth Dezső írása. Kritika 1973/6.