Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szíjártó István: A szülőföld képe Gyergyai Albert munkásságában.

A SZÜLŐFÖLD KÉPE GYERGYAI ALBERT MUNKÁSSÁGÁBAN 173 kezdeteire." Arra a kérdésre, hogy mikor érik utói az embert a szülőföld emlékei, Gyergyai valahogy így válaszol: Sosincs késő, hogy utolérjék... Egyszer mindenképp . . . Gyergyai elmondja, hogy az emberi személyiség kiformálódása szempontjából a gyer­mekkor fontosabb, mint az érett férfikor alkotó évei. Lírai emlékalbumának „furcsa és kedves figuráiról" írja: „beleivódtak vérembe és csontjaimba, beszéd­modoromba és emlékezetembe, meglátogatnak ál­maimban és merengéseimben". „Látszólag apró és jelentéktelen dolgokból áll össze a gyerekkor és a szülőföld képe a könyvben . . . 3 Az első világháború előtti Magyarország falusi társadalmi milliője a hát­tér. Az akkoriban (1914 évi adat!) 5034 lakosú, 801 házból álló nagyközség lakosságának 90 százaléka mezőgazdasági munkával foglalkozott, a föld nagy­lésze néhány birtokos család kezében volt, néhány iparos (borbély, asztalos, cipész, kovács), kereskedő (vendéglősök, vas- és vegyeskereskedők), középosz­tálybeliek (tanítók, papok, az elöljáróság tisztviselői), s a környező puszták lakói tették még tarkábbá a falu társadalmi képét. Persze nemcsak vagyoni szempont­ból tagozódott a község, hiszen a falut kettéválasztó Fő út (akkor Klinker vagy Kongó útnak nevezték) egyik oldalán a katolikusok (Kaposvár felől jövet jobbról) a másikon a reformátusok laktak. A községhez tarto­zó lakott helyek: Balaskó-puszta, Csikota-puszta, Fel­sőkak-puszta, Homok-puszta, Koroknya-puszta, Nagy­balogd-puszta, Lók-puszta, Lencsen-puszta, Földhíd­puszta, Kis-puszta, Madársára-puszta, Sápa-puszta, Üjház-puszta, Pálmajor és Sáritag. (Jelenleg négy pusztán él több család: Felsőkak, Balaskó, Homok és Pálmajor). Az egykor vármegyeközpont Bajomba a pusztaiak áruikkal jöttek, s a falusiak Gyergyai emlékezete sze­rint úgy néztek rájuk, ahogyan az „Urbs népe néz­hette a provinciák barátait". Virág Benedek a birtokosnemes; Sárközy István a nemzeti művelődés egyik legkiválóbb korabeli mecé­nása, és Pálóczi Horváth Ádám falujában (ahol egy­időre Csokonai is otthont talált) „a kies magyar He­liconban" vagy ahogy később Takáts Gyula írta: a „bajomi Helikonban" békében élt egymás mellett a magyar, délszláv és sváb; a pápista, kálomista és zsidó. „Szűkre húzott optikával" ábrázolta Gyergyai ezt a bajomi mikrovilágot. Családja tagjait, s a falusi társadalom jellegzetes alakjait. A szeretet nem szé­píti érzelgőssé az emlékeket, kritikai megjegyzései ugyancsak elevenbe vágnak, ír sérelmeiről is. „Ami vallomásomat illeti a falumról, talán ez a legőszintébb, a legspontánabb könyvem, mert a fa­lumat, a szülőfalumat ma is nagyon szeretem, ma is nagyon ragaszkodom hozzá, mert olyan, mintegy el­veszett paradicsom, ahol mindenki jó volt hozzám, ahol mindenkit ismertem, ahol az emberi közösséget 3. Tüskés Tibor: Szülőföld és irodalom. Somogy. 1974/3. p. 21. ' 4. Jelenkor. 1977/10. 919. p. először tanultam megbecsülni és megszeretni . . . ... S kinek tartoznék több hűséggel, mint szülő­anyámnak, s szülőfalumnak, hisz tőlük való mindaz a kevés, ami ma is a lelket tartja bennem, ami ma is erőt ad minden bajban, és ami a legsötétebb szo­morúságban is felderít. Miért szólok róluk ilyen ké­sőn? talán mert tőlük tanultam és nagyon is eltanul­tam, anyámtól is, a falumtól is a falusi félénkségét, tartózkodást vagy szemérmességet, a türelmes sor­somra várást, s azt a népi bölcsességet? vagy évez­redes babonát? hogy egyszer mindent megérünk, hogy amit ránk bíztak, azt elvégezzük, és hogy senki se hal meg, amíg sorsát be nem töltötte . . . " 4 A könyv helyenkénti szociografikus jegyei szembe­ötlőek. Ezeket a jegyeket fellelhetjük rögtön a visz­szaemlékezés első fejezetében, mely mint a címében jelzi a szerző: „előszó vagy bevezetés helyett" író­dott. Felsorolja Nagybajom legjellemzőbb adatait, a társadalmi mozgások fő irányait. Megismerkedünk a környezettel, vagy fogalmazhatnánk úgy is: az emlé­kek terével. Kirajzolódik a lakosság rétegződésének szerkezete is, amely a következő fejezetekben új s új adalékokkal gyarapszik." Egy számunkra új világgal ismerkedhetünk meg, s helyenként már-már úgy érezzük, ha visszaforgathatnánk az időt, s végigme­hetnénk a századforduló táján e nagyközségen, sok­sok ismerőssel, baráttal találkozhatnánk. Látszatra szép ez a világ, hol mindenki tudja hova tartozik, kit tekinthet barátjának, kitől várhat ellenségeske­dést, mindenki tudja kit hívhat meg vizitbe, ott mi­lyen ételféleségeket lehet, sőt kell feltálalni. Egyszó­val: szigorú, ám szabályos világ ez, mely mégis ma­gában hordoz egyfajta kegyetlenséget, reménytelen­séget. Mert a hagyományokat, ősi törvényeket meg­szegni nem lehet, a régi beidegződéseket a köztu­datból kiölni lehetetlen." 5 A család hagyta a legmélyebb nyomot az íróban. Közülük is legélesebben édesanyja alakja. Minden pillantása, amit a családon túli világra vet, - őhoz­zá kanyarodik vissza. A hét gyermekéért nélkülöző, a családért sokat tűrő asszony vágyai elfojtódtak, ál­mai megszürkültek. Szenvedélyei csak néha törtek ki a mindennapok gondjaiból. A gyerekek mellett új ruhára ritkán jutott, s legfontosabb szellemi táplálé­ka: a színház is költséges szórakozás volt. A csak a család gondjaival törődő csendes tanítóné, ha szín­házról esett szó, ábrándos, rajongó, szépségre vá­gyakozó nővé vált, kinek műértése elbűvölte fogé­konylelkű kisfiát. (Mint fehérhajú özvegyasszony utol­só budapesti útján színházba járt, fogékonysága, nyitottsága ekkor is a régi volt.) Mindenkit elbűvült szerénységével, veleszületett egyszerűségével és ked­vességével; s jobban vonzódott szegénysorsú távo­labbi rokonaihoz mint úrhatnám húgához. Major és Pap néni közelebb voltak hozzá, mint úri barátnői. Meghatottan mutatja be Gyergyai; miként vált egy­5. Szügyi-Varga István írása. Vaspróba '79. Kaposvár, 1980. p. 154.

Next

/
Thumbnails
Contents