Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szíjártó István: A szülőföld képe Gyergyai Albert munkásságában.

A SZÜLŐFÖLD KÉPE GYERGYAI ALBERT MUNKÁSSÁGÁBAN 173 kezdeteire." Arra a kérdésre, hogy mikor érik utói az embert a szülőföld emlékei, Gyergyai valahogy így válaszol: Sosincs késő, hogy utolérjék... Egyszer mindenképp . . . Gyergyai elmondja, hogy az emberi személyiség kiformálódása szempontjából a gyermekkor fontosabb, mint az érett férfikor alkotó évei. Lírai emlékalbumának „furcsa és kedves figuráiról" írja: „beleivódtak vérembe és csontjaimba, beszédmodoromba és emlékezetembe, meglátogatnak álmaimban és merengéseimben". „Látszólag apró és jelentéktelen dolgokból áll össze a gyerekkor és a szülőföld képe a könyvben . . .

3 Az első világháború előtti Magyarország falusi társadalmi milliője a háttér. Az akkoriban (1914 évi adat!) 5034 lakosú, 801 házból álló nagyközség lakosságának 90 százaléka mezőgazdasági munkával foglalkozott, a föld nagylésze néhány birtokos család kezében volt, néhány iparos (borbély, asztalos, cipész, kovács), kereskedő (vendéglősök, vas- és vegyeskereskedők), középosztálybeliek (tanítók, papok, az elöljáróság tisztviselői), s a környező puszták lakói tették még tarkábbá a falu társadalmi képét. Persze nemcsak vagyoni szempontból tagozódott a község, hiszen a falut kettéválasztó Fő út (akkor Klinker vagy Kongó útnak nevezték) egyik oldalán a katolikusok (Kaposvár felől jövet jobbról) a másikon a reformátusok laktak. A községhez tartozó lakott helyek: Balaskó-puszta, Csikota-puszta, Felsőkak-puszta, Homok-puszta, Koroknya-puszta, Nagybalogd-puszta, Lók-puszta, Lencsen-puszta, Földhídpuszta, Kis-puszta, Madársára-puszta, Sápa-puszta, Üjház-puszta, Pálmajor és Sáritag. (Jelenleg négy pusztán él több család: Felsőkak, Balaskó, Homok és Pálmajor). Az egykor vármegyeközpont Bajomba a pusztaiak áruikkal jöttek, s a falusiak Gyergyai emlékezete szerint úgy néztek rájuk, ahogyan az „Urbs népe nézhette a provinciák barátait". Virág Benedek a birtokosnemes; Sárközy István a nemzeti művelődés egyik legkiválóbb korabeli mecénása, és Pálóczi Horváth Ádám falujában (ahol egyidőre Csokonai is otthont talált) „a kies magyar Heliconban" vagy ahogy később Takáts Gyula írta: a „bajomi Helikonban" békében élt egymás mellett a magyar, délszláv és sváb; a pápista, kálomista és zsidó. „Szűkre húzott optikával" ábrázolta Gyergyai ezt a bajomi mikrovilágot. Családja tagjait, s a falusi társadalom jellegzetes alakjait. A szeretet nem szépíti érzelgőssé az emlékeket, kritikai megjegyzései ugyancsak elevenbe vágnak, ír sérelmeiről is. „Ami vallomásomat illeti a falumról, talán ez a legőszintébb, a legspontánabb könyvem, mert a falumat, a szülőfalumat ma is nagyon szeretem, ma is nagyon ragaszkodom hozzá, mert olyan, mintegy elveszett paradicsom, ahol mindenki jó volt hozzám, ahol mindenkit ismertem, ahol az emberi közösséget 3. Tüskés Tibor: Szülőföld és irodalom. Somogy. 1974/3. p. 21. ' 4. Jelenkor. 1977/10. 919. p. először tanultam megbecsülni és megszeretni . . . ... S kinek tartoznék több hűséggel, mint szülőanyámnak, s szülőfalumnak, hisz tőlük való mindaz a kevés, ami ma is a lelket tartja bennem, ami ma is erőt ad minden bajban, és ami a legsötétebb szomorúságban is felderít. Miért szólok róluk ilyen későn? talán mert tőlük tanultam és nagyon is eltanultam, anyámtól is, a falumtól is a falusi félénkségét, tartózkodást vagy szemérmességet, a türelmes sorsomra várást, s azt a népi bölcsességet? vagy évezredes babonát? hogy egyszer mindent megérünk, hogy amit ránk bíztak, azt elvégezzük, és hogy senki se hal meg, amíg sorsát be nem töltötte . . . "

4 A könyv helyenkénti szociografikus jegyei szembeötlőek. Ezeket a jegyeket fellelhetjük rögtön a viszszaemlékezés első fejezetében, mely mint a címében jelzi a szerző: „előszó vagy bevezetés helyett" íródott. Felsorolja Nagybajom legjellemzőbb adatait, a társadalmi mozgások fő irányait. Megismerkedünk a környezettel, vagy fogalmazhatnánk úgy is: az emlékek terével. Kirajzolódik a lakosság rétegződésének szerkezete is, amely a következő fejezetekben új s új adalékokkal gyarapszik." Egy számunkra új világgal ismerkedhetünk meg, s helyenként már-már úgy érezzük, ha visszaforgathatnánk az időt, s végigmehetnénk a századforduló táján e nagyközségen, soksok ismerőssel, baráttal találkozhatnánk. Látszatra szép ez a világ, hol mindenki tudja hova tartozik, kit tekinthet barátjának, kitől várhat ellenségeskedést, mindenki tudja kit hívhat meg vizitbe, ott milyen ételféleségeket lehet, sőt kell feltálalni. Egyszóval: szigorú, ám szabályos világ ez, mely mégis magában hordoz egyfajta kegyetlenséget, reménytelenséget. Mert a hagyományokat, ősi törvényeket megszegni nem lehet, a régi beidegződéseket a köztudatból kiölni lehetetlen."

5 A család hagyta a legmélyebb nyomot az íróban. Közülük is legélesebben édesanyja alakja. Minden pillantása, amit a családon túli világra vet, - őhozzá kanyarodik vissza. A hét gyermekéért nélkülöző, a családért sokat tűrő asszony vágyai elfojtódtak, álmai megszürkültek. Szenvedélyei csak néha törtek ki a mindennapok gondjaiból. A gyerekek mellett új ruhára ritkán jutott, s legfontosabb szellemi tápláléka: a színház is költséges szórakozás volt. A csak a család gondjaival törődő csendes tanítóné, ha színházról esett szó, ábrándos, rajongó, szépségre vágyakozó nővé vált, kinek műértése elbűvölte fogékonylelkű kisfiát. (Mint fehérhajú özvegyasszony utolsó budapesti útján színházba járt, fogékonysága, nyitottsága ekkor is a régi volt.) Mindenkit elbűvült szerénységével, veleszületett egyszerűségével és kedvességével; s jobban vonzódott szegénysorsú távolabbi rokonaihoz mint úrhatnám húgához. Major és Pap néni közelebb voltak hozzá, mint úri barátnői. Meghatottan mutatja be Gyergyai; miként vált egy5. Szügyi-Varga István írása. Vaspróba '79. Kaposvár, 1980. p. 154.