Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Nemes Takách László: Kelet-ázsiai lakkművek kémiai, technikai jellemzői és rastaurálásuk problémái

KELET-ÁZSIAI LAKKMŰVEK KÉMIAI, TECHNIKAI JELLEMZŐI ÉS RESTAURÁLÁSUK PROBLÉMÁI 157 A lakkművek alapozásának szerkezetét erősen befolyásolja a mag anyaga. Készültek lakkművek több rétegű papír, papírpép, textil, különféle fém, kerámia, porcelán, bambusz, gyékény vagy bőr tárgyakra. Más eljárás során a magként használt fabetéteket vagy agyagot a lakkművek alapozásának megszilárdulása után eltávolították. Ugyancsak maganyag nélküliek az ún. tojáshéj lakkművek vagy lakkból gyúrt tárgyak. A lakkművek maganyaga a leggyakrabban fa. E célra legtöbbször valamely könnyű, finomszerkezetű, repedésre kevésbé hajlamos fafajtát használtak: ciprusfajtákat: hinoki; sugi (Cryptomeria japonica = japán ciprus); ginkgó-fát (Ginkgo biloba = páfrányfenyő); cseresznyefát; vörös szántait (Pterocarpus santalinus); fehér szántait (Santalum album); szecsuáni cédrust, fekete kaki-fát; gyakran gyantában szegény tűlevelű fákat. A faszobrászatban egyébként használatos, jól faragható kámforfát (Cin na non um camphora) azonban soha nem, mert ez gátolja a felületére hordott lakkréteg száradását. A főtárgyakat először megcsiszolták. Portalanítása után kenderolajjal itatták át. Ezután nyerslakkréteggel vonták be, majd a még ragadós felületre papírt, selyem- vagy kenderszövetet (nuno-kise = szövetbevonás) borítottak. A felületet teljes száradása után ismét lakkozták és a friss lakkra kőport, összetört kiégetett agyagot vagy vulkáni hamut hintettek. A teljes száradás után durva csiszolás következett, majd spatulával kőporral, illetve hamuval kevert nyersfakkot hordtak fel a felületre. Ezt néhányszor megismételve végül is kemény, sima, homogén felületet kaptak. A kőporos rétegek száma kisebb tárgyaknál alig néhány, nagy méretű tárgyaknál közel 10 mm vastag kérget is képezhet. Ez a fa erezetének egyenetlenségeit, különböző mértékű félszívó képességét kiküszöböli, összetételéből adódóan azonban sérülékeny, a tiszta lakkrétegekhez képest a fizikai behatásoknak kevésbé ellenálló, porózus anyag. A kőporos rétegekre általában 10—30 réteg okkerrel vagy cinóberrel kevert nyerslakkréteget hordtak fel ecsettel. Minden réteget száradása után csiszoltak. Ezek a lakkban dúsabb rétegek nyújtanak kellő szilárdságot, keménységet a felületnek. Az utolsó réteget száradása és csiszolása után általában fekete tussal dörzsölték be, majd 1—2 fekete festőlakkréteget húztak rá. Ezeket a rétegeket már igen nagy gonddail csiszolták; először habkővel, majd agancshamuval, míg teljesen sima, bársonyos tapintású, matt felületet kaptak. A famagna eddig felhordott lakkrétegek összességét ,,alapnak" nevezik. Az alap vastagsága, a rétegek gondos, lassú szárítása a lakkmű minőségének meghatározói. A térhájósodó növényi lakkok esetében ugyanis nem pusztán arról van szó, hogy a még nem telje-