Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)

Szapu Magda: A kaposszentjakabi „Oláh” cigányok hiedelemvilága

134 SZARU MAGDA szakállú, levelekből font zöld köpenyt viselő alaknak látjuk, akinek orgánuma olyan, mint a visszhang."

32 l/b A fákat, gyermekeit szoptató: Az erdő anyja Az erdő anyja, Vosehki de, egyértelműen jóindulatú szellemlény, aki délben és este mutatkozik az erdőben, hogy táplálja gyermekeit, szoptassa a fákat. Ilyenkor sír, ordít, mert fázik és mert sajnálja az erdőt. Formája szép nőalak, meztelen, más adatközlő szerint szőrös, hosszú, földig érő hajával takarja magát. ,,Az erdő anyja, ez az ősnek (őserdőnek) az anyja. Az is olyan meztelen, mint az erdő apja, szőrös. A haja földig ér, avval takarja magát. A nagy erdőben van az anyja is meg az apja is." (Lakatos Györgyné Rádai Zsófia, 1930.) „Tiszta meztelen, hosszú haja van, azzal takarja magát. Szép, nem gonosz. (A gyűjtő kérdésére válaszol.) Fából jön ki délben, tizenkét órakor. Elnézeget, elkezd sírni, sajnálja az erdőt. Ha valakit ott talál, akkor hívja, beszélget vele. Délben is, éjszaka is megjelenik és szoptassa a fákat. Elkezd sírni, ordítani, mert fázik." (Máté Dezsőné Rostás Teréz, 1930.) „Azért van az erdő édesanyja, mert az szoptassa a fákat. Délben meg este, akkor szoptassa az erdőt." (Kovács Árpád, 1947.) A szetu népköltészetben a fa szellemét fiatal nőnek ábrázolják.

33 Ipolyi a finn Tápió nejéről írja: „Mielikki (kedves), metsän emäntä - az erdő gazdaasszonya és metsolai (erdőhon) szelíd mézanya; a vadász elébe az erdőben gyönyörű alkata mint arany s ezüst ragyog . . . aranykulccsal nyitja meg Tápió tár házát s megrengeti az erdőséget, hogy a vad a lesbenálló vadász elébe kerüljön."

34 Gunda B. a „vadleányról" közöl adatot.

30 Az általa leírt hiedelemalak egyes vonásaiban inkább hasonlít a kaposszentjakabi „oláh" cigányok tündérére: tizenketten járnak egy csoportban, csecsemőket cserélnek el. „A mezőségi és székelyföldi magyarok is hasonló történeteket fonnak köré, mint a Lápos völgyében. Csak néha a neve változik. Erdei leánynak, éneklő kisasszonynak, víg leánynak emlegetik". Arca szép, tiszta meztelen, testét földig érő szőr fedi. Földig ér a haja is. Formaija a kaposszentijaikabi erdő anyjára is emiléikeztet, és érdekes az az adat, hogy „az öreg erdőt is zúgatja". A továbbiakban azonban — „a vadleány ujjai hosszúak, körmei a sallóhoz hasonlítanak ,csak nyesít, visít" — inkább a szentjakabi „anyókát" juttatja eszünkbe. A vadleányt megfogó piros csizma motívuma az „oláh" cigányoknál ismeretlen. Az erdő anyjáról a hóstatiak csak annyit tudtak, hogy elvitte a gyermek álmát.

36 32. LOORITS, O., Az észt néphit alapvonásai. 163-188. In: HOPPAL, 1980. 176. 33. Uo. 34. IPOLYI, 1929. I. 179. • . II. EGYSZERRE Jö- ÉS ROSSZINDULATÚ LÉNYEK: A MANÓ ÉS AZ „ANYÓKA" il/a Az életet jósló és tévútra vezető: Manó Érdekes és úgy tűnik, összetett hiedelemalak. Bár az „anyókával" együtt mesei, a közösség tudásanyagában hiedelemháttere van, létezőnek tartják, a történeteket megtörtént esetként adják elő. Az alaptörténet (mindkét esetben) valószínűleg egyazon forrásból ered (egy bizonyos Ida néni élménytörténete). E történetet mondják tovább, hozzákapcsolva a tévútra vezetés motívumát és azt a hitet, miszerint a manó, a törpe a világ végéről jön. j Megnevezése c/no törpevó, ,kis jósember' ; ci no tudóso manus, ,kis tudós ember'. Annyit tudunk róla, hogy pici, szakállas, az erdőben található, illetve bárhol megjelenik. Piros, vörös sapkája van, ebben rejlik az ereje. Akinek sikerül sapkáját megszereznie, annak a visszaszerzés reményében három kívánságát teljesíti és megjósolja, meddig él az illető. „Azt is mondják. Nem nagyobb, mint a gyerek. Nem nagyobb. Piros sapkájuk van és szakálluk. És ha maga véletlen elveszi azt a kis sapkát, az visszakéri magától, és maga amit kíván, azt ad magának. Teljesíti. Abban van az ereje, a sapkában. Ha kívánt, száz évet élt (volna), három kívánsága teljesült. Volt ilyen eset. Meg is halt az az asszony. Itt nálunk. Nem adta vissza (a sapkát). Meghalt. De jó, hát az régen volt. Sokat élt, 75 éves volt (amikor meghalt)." (Kovácsné Marcsa Gizella, 1920) „Én kislány voltam, akkor halottam. És kérte viszsza (a sapkát). Mert az asszony élt, és mesélte nekem." (Kovács Árpádné iFrigur Jolán, 1935.) „Azt is mondták, hogy olyan, hogy találkozott vele egy olyan erdőrészen, kis manóval, és lekapta a fejéről a sapkát. Tehát aki ügyes volt, az a vörös sapkáját lekapta, az addig könyörgött, hogy adja neki vissza, mert megadta neki mind a három parancsolatát (kívánságát), amit kért. És ez is mondta, hogy meddig él. Ida néni mondta. Ha le tudja kapni a fejéről, akkor megmondta neki a szerencséjit, hogy meddig él, és három kívánságát teljesíti. Rosszat is csinált. Eltérítette (az illetőt) az erdőben, addig vitte, amíg ki nem fárasztotta, bejártatta vele az összes erdőt. Ez a világ végiről jön. (A jelenlévők helyeselnek.) Úgy mondjuk, hogy cino törpevó, kis jósember, cino tudóso manusnak, kis tudós embernek mondták." (Kovács Árpád, 1947) Róheim a törpéket a germán mondavilágba utalja.

37 Másutt a zöld ruháról és a veres sapkáról, mint 35. GUNDA В., Néprajzi gyűjtőúton. Debrecen, 1956. 5665. 36. DIÓSZEGI, 1977. 105. 37. RÓHEIM, é. n. 117.