Somogyi Múzeumok Közleményei 4. ( 1981)
Együd Árpád: Népi sportszerű játékok Somogyban
120 EGYÜD ÁRPÁD Iskolai játszás esetében a nevelő pontosan rögzítse és követelje meg a szabályt. Több csapattal is érdemes egyszerre gyakoroltatni ezt a játékos labdavezetési gyakorlatot, ami már szinte kiegészítő, rávezető mozgása a korszerű kosár- és kézilabdázásnak is. Versenyszerűvé is lehet tenni azzal, hogy egy-egy csapatból vagy a több csapat közül ki és melyik csapatnak a tagja marad utoljára (ugyanis ennél a formánál — ha már belejöttek a cserés játékba — lehet kieséses változatban is játszani). VI. UGRÓ-SZÖKELLŐ JÁTÉKOK 17. Csigabigázás. A Koppány-völgyi falvakban 22 gyakran játszották ezt az ugróképességet, rugalmasságot fejlesztő leányok játékát (főleg a kisiskolások). Olyan helyet választottak, ahol árok volt. A ,,csiga" bent állt — más változatban guggolt — az árok közepén; a többi lányka az árok partján le-föl szaladgálva mondogatta: „Csigabiga, bent vagyok a házadbon", s eközben átugrottak az árok túlsó partjára. Erre várt a ,.csiga" és igyekezett az átugrók közül valakit megütni, megérinteni. Ha ez sikerült, az lett a csiga. Addig folytatták, míg mindenkire rákerült a sor, s ha mégsem sikerült megfognia valakit a csigának, akkor megsajnálták és mást jelöltek ki helyére. Egyszerű, régi játék, de igen sok mozgással, ugrással és hangulataskodással járó szórakozás volt. Ma is érdemes a kisebb korosztálybélieknek megtanítani kirándulásokon, táborokban, de lehet némi módosítással termi játékként is alkalmazni olymódon, hogy az árkot egy kb. egyméteres, krétával meghúzott kettős sáv helyettesíti, amiben guggolva ugrál a „csiga" és a két vonalat (árkot) ugrókat igyekszik megérinteni. A megfogás, érintés csak az árok fölötti ugrás mozzanata alatt érvényes, a parton kint már nem, tehát a csigának igen ügyesnek, szemfülesnek, ravasznak kell lennie, ha eredményeket akar elérni. 78. Kenyeres játék. 23 Ez is a kisebb lányoknak való volt régebben. Ma már a játék „technikai szépsége" nemigen érvényesülhet, mivel kellett hozzá a bőszoknya. Azonban az ugrálás, forgás kedvéért nem árt játszatni kisebb tanítványainkkal bármilyen alkalommal, de főleg azért, mert a játék egy igen távoli múlt kultikos maradványaként őrződött meg szinte napjainkig. A játékmenet az volt, hogy a „kenyeres" a lánykör közepén állt és figyelve kérdezett: „Kinek van nagyobb kenyere?" Erre minden kislánynak azonnal forognia kellett, lehetőleg úgy, hogy minél „búbosabb" legyen a kenyere, azaz a szoknyája mentül kerekebb domborulatú legyen. Ezt a „kenyeres" döntötte el, s a legszebb „kenyeret" varázsló jött be kérdezni a körbe. Ezt csak addig játszották, míg a fiúk meg nem jelentek a templomtéren (mert azok tréfás huncutkodásukkal zavarták a lányokat). 22-23-24. SÜMEGI GYÖRGYIMÉ (Törökkoppány) elmondása alapján írtuk le.