Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Természettudomány - Keve András: Xántus János az ornitológus
522 KÉVE ANDRÁS brunneicapillus affinis Xantus); Harporhynchus cinereus Xantus, 1860 (=Toxostoma cinereum Xantus); Vireo cassinii Xantus, 1858 (—Vireo solitarius cassinii Xantus). Négy taxont Xántusról neveztek el: Buteo magnirostris xantusi Van Rossem, 1939; Otus asio xantusi Brewster, 1902; Hylocharis xantusi (Lawrence), 1860; Pyrgiosoma xantusi Lawrence, 1867 (=Melozona k. kineari Bp.). Négy madár amerikai neve még ma is Xántusra emlékeztet: Xantus'Murrelet, Xantus'Hummingbird, Xantus'Beccard, Xantus'Jay. Az utóbbi első leírásában Ridgway még használta cotypusként a Xantus által gyűjtött szajkókat (1887), csak későbben (1904) szorította meg a terra typica-t olyan területre, ahol nem Xantus, hanem Belding gyűjtött. Két kolibrit sokáig tévesen tartottak Xantus gyűjtésének (Deignan, 1961). A Fort Tejon körüli gyűjtése eredményéről maga Xantus adott összefoglalót (1859), a Cape San Lucas körüliről pedig Baird (1860), aki nyilván Xantus tudományos közleményeibe (1858, 1859, 1860) is besegített, minden esetre ellátta irodalommal Xántust (,,. . . he ascertained to be new by reference to the limited number of works at his command" Baird, 1860). A mexikói gyűjtést pedig Lawrence (1874) ismertette. Az anyag megbízhatósága felett mint láttuk, kételyek merültek fel (Grinnell, Madden), viszont a közölt és leírt fajokat azóta a területen végzett számos kutatás is megtalálta, a leírottak pedig validusok maradtak. Tehát ha a Gruber gyűjtéséből származó néhány példány bele is keveredhetett Xantus anyagába, vagy Bairdnak írott gyűjtőútjait fantáziája szüleményének tekinthetjük, kiküldött munkatársai mégis hozhattak számára madarakat, ahogyan sok esetben meg is említi, hogy kik segítettek neki a gyűjtésben. Főleg a korabeli legnevesebb amerikai ornitológusok, mint Baird, Brewster, Coues, Lawrence, Ridgway stb. számos közleményt írtak Xantus anyagáról. Madden szerint Brewer zoológiájában 3000 fészekalj Xántustól származik. Bebizonyosodott Xantus rendkívüli szorgalma és hogy az általa Dél-Kaliforniában (1857-1860) és NyugatMexikóban (1862-1864) gyűjtött anyagának úttörő a jelentősége nemcsak rendszertani, de állatföldrajzi szempontból is, amit különösen Baird (1860) hangsúlyozott ki. Amerikai tevékenysége ezáltal madártanilag is ismert. ** \ Annál kevesebbet tudott a tudományos világ keletázsiai madáranyagáról. Csupán Salvadori (1874) említi Borneo madarairól írott könyvében, hogy Xantus 450 bőrt hozott, melyek 220 fajba tartoznak. Még Smythiesnek (1960) is ezzel a kurta megjegyzéssel kellett megelégednie. Xantus ugyan magyar napilapokban és folyóiratokban adott néhány útleírást, de gazdag fantáziája miatt ezek sem használhatók fenntartás nélkül. Az anyag engem régóta foglalkoztatott, de a körülmények úgy hozták, hogy nem jutottam hozzá. 1956-ban pedig java része elégett a részletes jegyzékkel együtt. Néhány éve sikerűt dr. Allodiatorisz Irmának, a Természettudományi Múzeum történeti gyűjteménye vezetőjének az eredeti szállítási jegyzék Xantus kezeírásával készült példányához hozzájutni, bár ebből is még hiányzik a Jávára és Szumátrára vonatkozó rész. Allodiatorisz szívessége folytán a madártani részt dr. Horváth Lajossal publikáltuk (1977), hiszen a jegyzék túlnyomó része etnográfiai tárgyakra vonatkozik. Allodiatorisz szívességét ez úton is hálásan köszönjük. Előkerült továbbá egy csak részben elkészült gyűjtemény-katalógus, melyben a jávai gyűjtésre vonatkozó adatokat találtunk. A ma már elpusztult egykori leltárkönyv összefoglalóan 771 madárbőrről és 220 fészekaljról beszélt (Keve-Sámuel, 1969). Felvetődött a kérdés, vajon miért nem publikálta ezt Madarász, aki annyi trópusi, köztük ceyloni anyaggal is foglalkozott? Erre vonatkozólag három okot is találtunk. 1. Xantus fenntartotta magának a madártani anyag közlésének jogát (Sándor, 1970). 2. A bőrök többségét megérkezésük után Frivaldszky azonnal meghatározta (kézírását Allodiatorisszal identifikáltuk). 3. 1874-ben Salvadori részletesen megírta Borneo madarairól szóló munkáját, melyhez Beccari és Doria hatalmas gyűjtése szolgáltatott alapot, akik négy évvel Xantus előtt gyűjtöttek Borneón. így tehát Madarász érdeklődését aligha kelthette fel egy már javarészben meghatározott anyag, mely sok újdonsággal sem kecsegtetett, különben is csak a gyűjtő halála után lett volna módja a feldolgozásra. Az 1868-1870 között lezajló gyűjtőutat és annak előzményeit Sándor (1970) részletesen ismertette, de mivel a könyv ma már nem kapható, talán röviden ennyit az útról. Az expedíció elsődleges célja nem tudományos kutatás, hanem a kereskedelmi kapcsolatok felvétele volt. Sokáig vitatkoztak is két ponton: 1. Felhasználják-э az alkalmat tudományos gyűjtésre? 2. Részt vegyenek-e magyarok vagy csak osztrákok, ami a kiegyezést követő évben kényes probléma volt? A döntés az első kérdésben nemleges lett, a másodikban igenlő. így indult el a két hadihajó, hogy megkerülve Afrikát, eljusson Kelet-Ázsiába. Megbetegedések folytán azonban néhány résztvevő lemarad 1 ", és ezért újabb döntés született, hogy mégis csak végezzenek tudományos gyűjtést is. Eötvös miniszter fejében ekkor már a néprajzi múzeum megalapítása forgott, s ismerte Xantus gyűjtőképességét, ezért őt jelölte a megbetegedett közgazdász helyére. Bécs a tudományos részleg vezetőjének Scherzert, Xantus régi ellenfelét nevezte ki, és ezzel elvetette a tartós viták magvát. Scherzer minden anyagot Bécsnek akart juttatni, Xantus pedig hangsúlyozta, hogy az ő gyűjtése Budapesté. A katonák és polgári személyek közti viszony sem lehetett súrlódásmentes. így elsőnek Xantus 1869. X. 29-én Yokohamában kiválik az expedícióból, melyet úgyis késve értek utói. Eötvös anyagi támogatásával Borneo felé vette útját, de példáját többen is követték, maga Scherzer sem a hadihajókkal tért haza. Az elkülönülés azonban nem volt éles. Xántust több osztrák és horvát útitársa is segítette, az utóbbiak különösen az öngyilkos hajóorvos, dr. Weiss herbáriuma megszerzésében, akinek adósságait Xantus fizette ki.
