Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Képzőművészet - Síj Béla: Gulácsy Lajos művei a Somogyi Képtár gyűjteményében I. (Az álomkép című ceruzarajz)

GULÁCSY LAJOS MŰVEI A SOMOGYI KÉPTÁR GYŰJTEMÉNYÉBEN I. AZ ÁLOMKÉP CÍMŰ CERUZARAJZ A MŰVÉSZET TÁRSADALMI MEGHATÁROZOTTSÁGÁNAK KÉRDÉSE GULÁCSY PÁLYAKEZDÉSE IDEJÉN „Csodálatos, szent, tiszta művész, Giotto jó utóda ..." - írta Juhász Gyula Gulácsy Lajosról 1922ben.

1 Azóta egyre többen ismétlik magukban e sorokat, értő figyelemmel közeledve e kivételes alkotó felé. De mihelyt fölvetődik a kérdés, hogy milyen volt a két művésznek, Giottónak és Gulácsynak a kapcsolata saját koruk társadalmával, azonnal úgy tetszik, mintha egy nagyon széles horizontnak egymástól legtávolabbi pontjain helyezkednének el. Giottó híven kifejezte saját társadalmának vágyait és küzdelmeit: a kor szelleme és az ő festői stílusa fenséges harmóniában találkozott. Helyzete valami módon még emlékeztetett a görög társadalom és a görög művész kölcsönhatására. Gulácsy ellenben csak nagyon kicsi hányadát képviselte annak a társadalomnak, amelynek tagja volt, s összhangról alig beszélhetünk saját törekvései és a hivatalosan támogatott vagy a társadalom többségének kedvére való művészet között. Gulácsy a magára utalt művész tragikus küzdelmét vívta. A „görög művészet szép napjai csakúgy, mint a késői középkor aranykora elmúltak..." — olvashatjuk Hegelnek az Esztétikai előadások című tanulmányában ott,

2 ahol a „művészi korok végéről" írva azt is megállapította, hogy „a művészet már nem adja meg a szellemi szükségletnek azt a kielégülést, amelyet a régebbi korok és népek benne kerestek és csakis benne találtak meg". Hegel világosan látta, hogy a művészet és a társadalom közötti kapcsolat megbomlott, a művészet rendeltetésében változás ment végbe. Nagy kortársa, Goethe ugyancsak fölfigyelt erre a változásra, s Eckermannal folytatott beszélgetéseiben kifejtette, hogy kora költőjének (művészének) „mindent önmagából kell fölidéznie, mert a külvilág teljesen cserben hagyja".

3 Ö is és Hegel is a közösségi támasz hiányában látta a régebbi idők és a saját koruk művészete közti legfőbb különbséget. Heidegger újra fogalmazta e gondolatokat, s fölvetette a kérdést: „Vajon a művészet lényeges és 1. JUHÁSZ GY. : Gulácsy Lajosnak. Ernst MuUeum katalógusai. LIV. 1922. 2. HEGEL, G. W. F.: Esztétikai előadások I. Budapest, 1958. szükségszerű mód-e még, amelyben történeti létezésünket eldöntő igazság fejeződik ki, vagy már többé nem az?". Tehát a művészetnek ő sem csak az esztétikai értékeiben vagy minőségbeli eredményeiben érzékelte a változást, hanem szerepében, funkciójában is. A kérdés újra meg újra fölvetődik. Amikor Gulácsy rajzai készültek (1903-1910. között), Fülep Lajos, az Új művészi stílus című tanulmányában (Hegel és Goethe gondolataihoz kapcsolódva) a magára maradt, a társadalomtól elszakadt művész sorsát vizsgálta. „Vallás, állam, szociális, megszentelt tradíciók, régi morál, de főként a tradíciók, melyek a költészet, sőt minden művészet forrásai voltak — elvesztik erőiket és értéküket", következésképpen „a művészet közös nagy szükségszerűségének érzése elvész és helyébe jön az egyének belső életének szükségszerűsége". Tehát előtérbe kerül a szubjektum, a túlhangsúlyozott egyéniség. Általános érvényű stílust azonban „egy ember sohasem csinálhat". „Az emberek összességéből és hosszú időkből hajt ki, nő és fejlődik" — állapította meg Fülep.

4 A legutóbbi időkben Németh Lajosnak A művészet sorsfordulója című művészetfilozófiai tanulmányában találkoztunk e kérdésekkel. Műve első fejezetében ő is részletesen utalt Hegel és Goethe gondolataira, s a „külső determináció" és a „preformáció" válságában jelölte meg azt a problémakört, amelyen belül a századforduló modern művészetének és a művészet funkcióváltásának okai kikutathatok. Dürer Apokalipszis sorozatára hivatkozva megállapította, hogy a mű „esztétikai értéke ugyan Dürer érdeme, tartalmi értelmezését, formavilágát és szimbolikáját azonban kívülről ható erők szabályozták: egyetemes érvényű ikonográfia . . . egyetemes érvényű stílus, a közérthetővé vált. . . szimbólumvilág".

5 Dürer tehát kollektív, társadalmi élményt fogalmazott meg, ezért műve már bizonyos mértékig „preformált" volt az ő művészi tevékenysége előtt. A romantikáig terjedő korokban általában egyértelmű a társadalom felől jövő determináció, a művészet közösségi volta általános érvényű. A klasszicizmus és a romantika határán azonban megkezdődik a nagy 3. ECKERMANN, J. P.: Beszélgetések Goethével. Budapest, 1956. 4. FÜLEP L: Új művészeti stílus. Új Szemle 1908. 140. old. 5. NÉMETH L.: A művészet sorsfordulója. Budapest, 1970.