Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Irodalom - Szíjártó István: Adalékok Sipos Gyula költői pályájának jobb megismeréséhez.

420 SZÍJÁRTÓ ISTVÁN BUDAPESTI ÉVEK 1939-1944 ,,A jövő nem idézhető fel a semmiből, csók a múlt által örökül hagyott anyagból." (Durkheim) ,,A magyar múlt tudományos szemléletének jogaiba való visszaállítása három egymással összefüggő feladat megoldását követelte: először a demokratikus hagyományokat leszűkítő törelkvések elvetését, másodszor - jelentőségük elismerése mellett - a függetlenségi hagyományok belső tartalmának mélyreható elemzését és differenciált értékelését, végül: annak belátását, hogy azokat az ellentmondásokat, amelyek a demokrácia és a nemzeti—nacionalista eszme között, a múlt egyes szakaszaiban feloldatlanok maradtak, a történésznek az illető korszakra vonatkozóan nincs joga utólag mesterségesen »feloldani« vagy elsimítani."

28 Azért tartom ezt fontos figyelmeztetésnek, mert akaratlanul is mai életünk vívmányai, jelenkori eszmeiségünk vértezete határozzák meg múltszemléletünket. A dialektikus gondolkodást gyakorta értelmezzük úgy, hogy számon kérünk egy történelmi kor embereitől mai értelemben korszerű magatartásokat. Az első világháború után a polgári rendszer nagy válságperiódusa kezdődött. A világkapitalizmustól függő kis, széttagolt kelet—közép-európai államok fejlődése meglassult, az ipar bizonyos ágaira korlátozódott, s lelassult a társadalmi átalakulás dinamizmusa is. Az urakra és szolgákra való anakronisztikus tagoltság kedvezett a retrográd, antidemokratikus ideológiai áramlatoknak (antiszemitizmus, reakciós agrárizmus, misztikus népiesség stb.), s ez megkönnyítette a szélsőséges politikai ideológiák kialakulását. A forradalomtól való félelem, a nacionalizmus (Kelet—KözépEurópában ez már régen alkotója volt a politikai ideológiáknak) új hullámai — revízió, szeparatizmus stb. - támadtak fel Trianon után. A magyar történelmi arisztokrácia — egy család kivételével — a Habsburgoktól kapta birtokait, s bár léteztek főnemesi cím nélküli ősi nemesi családok, de ezek története - miként az erdélyi arisztokráciáé is - eltérő fejlődés eredménye. Az „úri középosztály" 4,2%-a a népességnek (170 ezer kereső és 210 ezer eltartott), s ebből négyezer a középbirtokos, a többiek állami, illetve uradalmi tisztviselők. Két jellemzőt különít el Erdei Ferenc: az értelmiségi szakszerűség (műszakii tudás stb.) és az úri állapot (közigazgatási vezető pozíció, jogász, pap, katonatiszt, mező- és közgazdász, orvos, mérnök, tanár, legalul a tanító). A nemzeti kispolgárság (kalauz, postás, rendőr, csendőr, altiszt) százezer kereső és 130 ezer eltartott, 2,5%-a a népességnek. Gazdasági létük biztosított (nyugdíj); a konzervatív nemzeti eszmére esküsznek, közöttük a szélsőjobb nem tudott sok hívet szerezni.

29 Természetesen az ellenforradalmi rendszerek tényleges ellenzékét alkotó áramlatok is mélyreható változáson mentek át. A Horthy-rendszer ezek mozgásterét teljesen szűkre szabta. A harmincas években nemcsak a jobbra tolódó államhatalommal kellett szembenézniük, hanem a mind erőteljesebb szélsőjobboldali társadalmi nyomással és egy befolyásos „ellenzéki" fasiszta mozgalommai is. Laczkó Miklós mutat rá, hogy ebben a helyzetben az ellenzéki irányzatok és mozgalmak tovább veszítettek súlyukból, erejükből. Nem az ellenzékiség bázisa zsugorodott jelentéktelenné, hiszen ez (a gazdasági világválság után különösen) csak növekedett. Az igazi ellenzék hangját azonban még jobban elfojtották; sőt maga az ellenzékiség fogalma is zavarossá vált. A hagyományos progresszív ellenzéki irányzatok (liberalizmus, demokrácia, polgári radikalizmus) régi formájukkal és szellemi fegyverzetükkel csődöt mondtak. Az első világháború és a forradalmak a régi progresszió sok hittételét rendítették meg, de az elavultat részben újjal — elsősorban a kommunista mozgalommal — pótolták. A progresszív mozgalom szükségszerű strukturáltságát vizsgálják egy igényes tanulmányban M. Kiss Sándor és Vitányi Iván. Gazdaságtörténeti adatokkal és történelmi összevetésekkel igazolják, hogy az urbánus-népies megosztottság — mint a magyar szellemi élet történetének és fejlődésének, a történelmi fejlődés logikájából következő, de sok szempontból torz vonása— korántsem egydimenziós; több egymással keveredő megjelenési formája van. „Első szinten az urbánus-népi ellentét a feudal kapitalista társadalom talaján bontakozik ki, a polgári (urbánus) haladás hívei éppúgy megmaradtak ezen (csak liberális reformokkal kívánják javítani), mint a népi-nemzetiek. A második szinten azonban mindkét irányzat szembefordul a kapitalizmussal, s így a progresszió két szárnyát alkotja. Az urbánus progresszió »tiszta« polgári fejlődést akar, de ennek jegyében elutasítja az egész népre kiterjedő demokratikus népforradalom eszméjét, a népi-narodnyik progresszió viszont népforradalmat hirdet, de tisztázatlan az álláspontja a polgári fejlődés iránt. A magyar szellemi életben a forradalmasodás a XX. század és a Nyugat nemzedékével az urbánus szárnyon kezdődött el. A szociáldemokrácia hazai szövetségesei közül ők voltak az első számúak. Ekkor Ady szinte egyedül képviselte a demokratikus népforradalom eszméjét. A hagyományos polgári forradalom helyett a demokratikus népforradalom útját követi Bartók Béla (ahogy Németh László írta: a „bartóki modell"), s ez válik fél évszázadra minden haladó szellemi mozgalom legfőbb viszonyítási pontjává. Ez a mo28. Lackó Miklós: Válságok és választások. Bp. 1975. Gondolat. 288. o. 29. Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két háború között. Valóság. 76/4. 22-50. o.