Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Irodalom - Laczkó András: Árkádia öröme múltán (Berzsenyi Dániel „Életfilozófiá”-ja).

ÁRKÁDIA ÖRÖME MÚLTÁN 407 végül is benne van a mozgás és nyugalom, a hullámzó víz és a partot érés viszonylata is, amiről korábban így írt: Partra szállottam. Levonom vitorlám. A szelek mérgét nemesen kiálltam. (Osztályrészem) A partot érés ekként a nyugalom, a révbejutás jelképe is, azé a helyzeté, amikor a ,,szelek mérgén" túl lehet elmélkedni és értékelni a megtett utat. KONTEXTUS-MAGYARÁZAT A verset értékelő Horváth János írta, hogy a költemény „korántsem tisztán logikai, zavartalanul higgadt menetű", és hogy a költő „a fel-felsírni akaró panaszt némítja el újra és újra az ész szenvtelen megállapításaival".

40 Az érzés, érzelmesség és a ráció kettőssége, illetve az utóbbi dominánssá válása arra utal, hogy a nyugalom „fájdalmasan kiküzdött",

41 a béke feszültséget, szenvedélyeket takar, mik a nyelvi megformáltságban ismételten felbukkannak, feszítik a klasszikus allúziókat. A költemény felszíni harmóniája ettől kapott romantikus színezetet.

42 A verscímben Kazinczy által az élethez társított idővonzatot ezért érezte kötetének második kiadása előtt szűknek, kevésnek, nem kifejezőnek. Nem korról, órával, periódusokkal mérhető dologról szólt ő, hanem annál sokkal többről, mélyebb valamiről. A plusz ami a változtatást szükségessé tette — elvontabb, ha tetszik, általánosabb és konkrétabb egyben a múlandóság, az öregedés érzeténél : a korábbi statikus-harmonikus világkép és szemlélet rendjének megbomlásáról, pontosabban az átalakulási folyamat felismeréséről és az alkalmazkodás egyfajta lehetőségéről van szó. Az új, bizonyos értelemben romantikus elem, ami Berzsenyi költészetét elkülönítette és egy határon túl meg nem érthetővé tette a Kazinczy formálta ízlésrend számára, éppen az volt, hogy ő mozgásban, változásában, dinamizmusának tudatában kezdte látni a világot. A természet mindig új hangot adó mozgásban volt számára; a szélvészek bús harcot vívtak, az égből lángvillámok dörögtek, s ami azelőtt, más poétáknál, biztosan nyugvó magaslat volt, azt nála rohanó erő mozgatja meg. „Elrepül" a nyugalom. A dinamikussá alakult világban az addigiakhoz képest hihetetlenül 40. Idézi: BÉCSY. I, m. 402. ai. HORVÁTH KÁROLY: A klasszikából a romantikába. Bp. 1968. 34. 42. „Berzsenyinél például e formák és motívumok jelentős költészetté érlelődtek azáltal, hogy egy életérzés tükrözői, s hogy bennük a harmóniára való törekvés megütközik a romantikus színezetű önkifejezés szabálytalanabb, dinamikus vívódásaival, konfliktusaival." WÉBER ANTAL: A klasszicizmus változatai Magyarországon. In: Irodalmi irányok, távlatból. Bp. 1974. 33. 43. Példaként „Dante, aki a bűnök és erények helyét pontosan kiszabta a térben." SZERB ANTAL: Magyar irodalomtörténet. Bp. 1972. 246. megnőtt az idő jelentősége. Egyik korábbi nagy versében írta: ,,. . . az aranyvilágnak Rózsaberkéből sivatag vadon kél Zordon időkkel" (Barátimhoz). Költészetében első verseitől szerepelt a múlandóság témája, annál is inkább, mert olvasmányélményei s a különösen kedvelt Matthison és Schiller művei arról győzték meg, hogy az ifjúi éveivel elmúlt évszázad az aranykoré volt. A változás tendenciáját mutatja, hogy a megelőző korok poétáinak verseiben — Szerb Antal szavaival — a „térérzék dominált",

43 a jelenségeket egymásmeljettiségben élték át, minden dolognak pontosan meghatározott helye volt a térben. Berzsenyi előtti líránkban az idő múlása iránt fogékony Ányos Pál még külső, táj- és természeti képekkel figyelmeztette erre embertársait: „Ebből végy, oh ember! példát életedről, / Ez int hathatósan múlandó végedről; / Mert melly nap eltűnik, többet nem világít; / Elfonnyadt virágocska réteket nem sárgít; / Az elfolyt patakok már vissza nem térnek, / Vén s kiszáradt tölgyfák nyárt soha nem érnek: / Úgy ha elaluszik életünk virágja, / Többet fel nem derül, mert a sír elzárja!" (A lenyugvó naphoz). A századforduló körül az idő élménye és tudata ehhez képest megváltozott. A lírikusok időszemléletében legerősebb a szubjektív idealizmus azon vonása, miszerint az idő belső érzék, belső állapot formája

44 - vagyis végső soron emlékezés. Ami Berzsenyinél érték szerinti összemérését jelentette - előre, s leginkább hátra - a korszakoknak. Az átalakulás iránti fogékonyságot, pontosabban, önmagával, eszményeivel és 'korábbi műveivel való ismételt szembenézést életrajzi és történeti események is követelték. Az életút felén túljutott költő csalódott korábbi gondolkodásformájában, versírói módszereiben, sőt még ódáiban, idilljeiben i»s. Még annak figyelembevételével is mély volt a megrendülése, hogy késve kapott újságokból, baráti beszélgetésekből és levelekből jutott el hozzá kevés híranyag, hogy tulajdonképpen perifériáján élt az átváltozásoknak,

45 ugyanakkor az újat, a lényegeset, a fontosat azonnal felismerte bennük. „A politikai zaj rettenthet, de talán nem akadályoz, Friedrich Rossbachnál is verseket csinált, mi se némuljunk el igen hirtelen. - A jövendő bizonytalan ..." - írta Kis Jánosnak 1809 elején.

46 Az elbizonytalanodás okairól pedig Kazinczynak azt, hogy a nagy „heroizmus", mellyel a nemesség készülődött a haza védésére, nem elég csak arra, hogy aktákat csináljanak és aranyakat költsenek, mégpedig a „hazáé"-t.

47 Mindez arra volt jó, hogy amit azelőtt 44. Ez kapott filozófiai alapozást akkor, amikor költőinkhez eljutott a holbachi materializmus és a kanti idealizmus, valamint a görög materializmus és platonizmus ellentmondó nézettömege. Vö. SZAUDER: i. m. 289 45. VARGHA BALÁZS: Berzsenyi Dániel. Bp. 1959. 85 46. BDÖ'M 420. 47. „Igaz, hogy alkotmányunk talptámasza a nemesség, de már most a nemeseknek az ereje nem kezében, hanem a zsebjében vagyon. Az ilyen úrkatonák a garasok helyett aranyokat költenek el, az pedig directe mód a hazáé." BDÖM 364.