Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Irodalom - Laczkó András: Árkádia öröme múltán (Berzsenyi Dániel „Életfilozófiá”-ja).

ÁRKÁDIA ÖRÖME MÚLTÁN 403 Lassanként koszorúm bimbaja elvirít, Itt hagy szép tavaszom: még alig ízleli Nektárját ajakam, még alig illettem Egy-két zsenge virágait. A múlandóságot kifejező igék közül megegyezik néhány itt és az JÉ/etfi/ozóf/aban. Mégsem lehet ily tiszta elégiának tekinteni a vizsgált költeményt. Legelőbb azért nem, mert az ideál (az élet lényege, értelme) fölkeltette érzés nem bánat, nem szomorúság, hanem megnyugvás a tényekben. Sőt, a hangulatnak - mint láttuk — van kifejezetten bizakodó rétege. Természetesen, az utóbbi eltúlzásátál is óvakodnunk kell, annál is inkább, mert a kétféle hangulat együttes jelentkezése eléggé gyakori a költőnél. „Sajátja Berzsenyinek visszafájdulni ódából az elégiába" — írja Horváth János,

22 s A tavasz utolsó két sorát említi példaként: . . . valarrvint te, oly szép, S mint mi, múlandó. Ha az ilyen megoldás nem is tekinthető műfaji keveredésnek, arra mindenképpen figyelmeztet, hogy a Berzsenyi-versek poétikai csoportosítása nem könnyű feladat. Ehhez téve még, hogy — mint már Arany János kimutatta — az elégiában dalszerűség olvad egybe lírai előadásmóddal, tovább nehezedik a műfaji kérdés. Tény, hogy az elégiára jellemző a korban az emlékezés és a természet jelenségei fölötti meditáció; Kölcsey és Kaczinczy versei is tele voltak az elmúlt szépre való visszatekintéssel: az ifjúságra, az elveszített boldogságra, s leginkább Hellasra, a hajdani görögség boldog valóságára.

23 Az emlékezés kifejezetten filozófiai tartalmat kapott Berzsenyinél. Az É7ef filozófiában a természeti jelenség és az egyéni élmény (,,Elvirít a szép kikelet" és „Az enyém is elvirult már!") összekapcsolása első pillantásra szembeötlő elégikus elem, továbbá az is, hogy időben hátratekint („Az (ifjúság örömeit / Lelkesedve öleltem"). De, meg kell jegyezni, hogy az emlékezés és meditáció túllépett az elmúlás rezignációján, mély gondolati önértékeléssé vált, elhagyta a klasszikus formai kötöttségéket is. Az utóbbit is tekintetbe véve, az Életfilozófia nem kapcsolható egyértelműen az elégiákhoz. Merényi Oszkár is — aki pedig a poétikai csoportosítást így végezte — utal arra, hogy „. . . nem pillanatnyi hangulatot fejez ki. Úgy látszik, felszámolta mind az elégiák fájdalmas-borongós, mind a Barátimhoz keserű hangulatát."

24 Találó e tekintetben Horváth János meghatározása, aki „filozófiai dalt" látott a költeményben.

25 A megnevezés helyességét az eddigieken túl indokolják Berzsenyi nézetei is, aki a műfajok kérdésében korántsem volt olyan szigorú, 22. HORVÁTH JÁNOS: Berzsenyi és íróbarátai. Bp. 1960. 73. 23. Vö. SZAUDER: i. m. 288. 24. Emlékkönyv 232. 25. HORVÁTH: i. m. 82. Valamint: KARDOS TIBOR: Berzsenyi Dániel életútja. In: Élő humanizmus. Bp. 1972, 523. mint Kazinczy vagy Kölcsey.

26 A költői hangulat és meditáció adekvát műfajában kapott formát. FORMA ÉS SZERKEZET A verset dalformában írta Berzsenyi. Abban a hangsúlyos verselés! módban, amit Kazinczy és Kölcsey többször elítélt. A költemény jól ritmizálható a magyar ritmus törvényei szerint, amelyekből itt leginkább a felező jelleg érvényesül. A verssorok egyötöde, tizennégy sor kivétel ez alól, például: ^ 1. 1. Én is öröm- / re születtem 11. 4. S Dodona ber- / ke dördül VI. 6. Ismét a múl / tat követném X. 6. Nem zugoló- / dorn ellene Arany János a nemzeti versidomról írt tanulmányában akkor ítélt igazán jónak ritmus szempontjából költeményt, ha a hangsúlyos szótagok „kellő párhuzamossággal vannak elhelyezve".

27 így próbára téve az Életfilozófiát szembeötlő, hogy a sorok túlnyomó többsége (négyötöde) párhuzamos tagoltságú. Ezt erősíti a viszonylag kis számú enjambement. A választott formának — kitűnően érezte meg Berzsenyi — a verssor és a versmondat egybeesése felelt meg a legjobban: tartalom és ritmus egysége. Hogy e tekintetben mennyire szigorúan követte a forma igényeit a költő, mutatja az is, hogy mindösszesen tizenhárom helyen fordul elő a versben valamilyen írásjel nélküli sorlezárás. Rímelése nem kiemelkedően virtuóz (különösen akkor nem, ha Csokonaival vetjük össze), de hangsúlyozottan erősíti a tagoltságot. A rímpárok között egyetlen olyan van. amelyik régies ragozási alakja miatt nem találhatott követőre: istene — kéne. Van viszont jónéhány egyéni le'leményű megoldás, melyek továbbélésükkel igazolták a költői találékonyságot: aranyvüág - hág, már - vár, rád - ád, vert - nyert, tavaszt - időszakaszt. Monotonnak hatnak a következők: istene - kéne, elértem - ismertem, istene - ellene. Gyakori az egyszótagos rím, de sok a háromszótagos is. A dalformáról szólva Arany János elítélte a „csengő-bongó" elemeket.

28 Ilyenek az É7etf/7ozóf iában is vannak; a rózsa többszöri ismétlése, az arany, kikelet, fény, „mosolygó" tavasz. Ezt persze nem negatívumként emilítem, hiszen a dal ezek nélkül egysíkúbb lenne. Nyilván a korabeli költői szókincs is kényszerítőleg hatott e szavak versbeépítésére. A költemény szókészlete így a köznyelv fölé emelkedett. Egyrészt az itt is észrevehető görög-római jellegével, másfelől pe26. BDÖM 370., 372., 374., 378-379. 27. Arany János Válogatott Művei. Szerkesztette, gondozta, jegyzetelte: KERESZTURY DEZSŐ és KERESZTURY MÁRIA. Bp. III. 1975. 178. 28. I. т.: 421.