Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Irodalom - Laczkó András: Árkádia öröme múltán (Berzsenyi Dániel „Életfilozófiá”-ja).

402 LACZKÓ ANDRÁS gotartás nézőpontjából a legkényesebb területhez: ha szándéka nem bánatos, elégikus visszatekintés írása, akkor önigazolásként (s az olvasó meggyőzésére) alternatív módon kellett szembeállítania eredményes és kevesebbet produkáló cselekedeteit (az V—VII. versszakban előforduló három ,,ha" és egy ,,de" erre utal). Hangulatilag a bánat (,,Sírjak-e, hogy életemet / Jól használni nem tudtam?") és a tettek bizonyosságának felismerése („Ismét a múltat követném"), valamint a boldogság ízének felidézése (,,Az ifjúság örömeit / Lelkesedve öleltem") és az el nem ért eszmények (,,S ah, hazámra nem ismertem!") rezignációja határolja körül az önvizsgálatot. A vers lezáró szakaszaiban az ambivalencia szükségképpen csökken, s egyre inkább az ön megerősítésre kerül át a hangsúly, arra, hogy amit végzett, legyen az örömteli („Megcsókolgattam rózsáit") vagy nehézségeket támasztó („Megizzadtam vaspályáit"), azzal végső soron elégedett („Ha örök időket élnék, / Ezeknél többet nem érnék"). Ha az Életfilozófia a IX. versszakkal véget ér, akkor a hangulata csaknem kizárólag optimista. De a hozzátett tanulságban, összegezésben a hármas tagadás („Nem siratom", „nem borzadom", „nem zúgolódom") arra mutat, hogy a költő teljesen mégsem bizonyos a megélt, látott és végzett munkája maradék nélküliségében, belülről valamiféle más megítélés is mocorog, más hangot kíván, de a harmóniaigény nem engedi kitörni. A vershangulat híd-jellegét (lásd Schiller versében a boldogság és öröklét közötti sötét hidat), s a jelzett „összehangzó vegyület" minőségét — a német költő hatásán és Berzsenyi pszichikai állapotán túl — biográfiai tények is erősítik. A kedvező hangulat egyik oka a birtokosi eredményesség. „Az én iparkodásomnak gyümölcsét lassanként megérni látom", írta édesapjának közvetlenül az Életfilozófia megszületése előtt. „Ezidén, ha ára mindennek így marad, húszezret könnyen beveszek. Ez ősszel ismét két szőlőt vettem... s úgy reménylem, hogy jó terméssel ezentúl ezer akó borom megteremhet... Az én szőlőm már most egy közönséges falunak jövedelmét adja nékem, földem pedig annyi van, hogy én sohasem tudom felét is megszántani."

15 örömét növelte még — amiről ugyanebben a levélben szólt — hogy „munkája" (verseskötete) jó kezekben van. Ugyanakkor hangulatára kedvezőtlenül ható tényező a pénz, illetve az általa változtatott életfelfogás terjedése.

16 Hatásuk, következményeik egyensúlya a költemény írásakor még nem borult fel. 15. BDÖM 423. 16. Horváth Istvánnak írt levelében részletesen kifejtette ezzel kapcsolatos nézeteit. BDÖM 425-426. 17. SZAUDER JÓZSEF: Az estve és Az álom. Bp. 1970. 288. 18. Berzsenyi könyvtárában megvolt: Horatius Poétikája. Virág Benedek által. 1801.; Aranka György: Elme Játékai. 1769.; Fr. Schiller: Kleine poesisch Schriften. IV. Theil. 1810. Megmaradt könyvtárának jegyzéke közölve: DR. MERÉNYI OSZKÁR: Berzsenyi Dániel könyvtára. Protestáns Szemle. 1936. 221-225. A MŰFAJ: ELÉGIA VAGY „FILOZÓFIAI DAL"? Az Életfilozófia abban az alkotói szakaszban készült, amikor a versek hangulatilag egysíkúbbakká váltak. Az egyneműség - Berzsenyi szavaival — „szomorgó együgyű tónus"-t jelent, s jellemzője a lélek magába zártsága és az elégikusság.

17 Az elégiáról a költő, általa gyakran forgatott kézikönyvekből

18

, kétféle ismeretet szerzett: a magyar, latinos imitációs klasszicizmusnak megvoltak a tanai erről a műfajról, de a niklai poéta olvasta ugyanerről Schiller meghatározását is. Az előbbi szeriint az elégia gyászos vagy elszomorító témáról szóló ének, amibe esetleg panaszok keveredhettek,

19 s az ódától lágyabb, érzelmesebb hangja, valamint versformája (disztichon) különítette el. Ez a merev, külsőségekre figyelő szabály nyilván nem alkalmazható Berzsenyi költeményére. Sokkal inkább az, amiről a nagyhatású német költő egyik prózaírásában szólt: „Ha a költő úgy helyezi szembe a természetet a mesterkéltséggel és az eszményt a valósággal, hogy az elsőnek ábrázolása túlsúlyban van, és a benne való gyönyörködés uralkodó érzéssé válik, akkor elégikus költőnek nevezem."

20 Az elégiát és az idillt Schiller rokon válfajoknak tekintette. Az elsőként említett műfajba olyan költeményeket sorolt, amelyekben a természet és a poétái ideál úgy lesz bánat tárgyává, hogy a „Natur" elvesztettként, az „Ideal" el nem értként tűnik elő az ábrázolásban. Hangsúlyozta, hogy elégikus bánat az ideál által fölébresztett és be nem teljesült lelkesedésből származhat. Az így író költő keresi a természetet, de nem az érzések gyönyörködtetésére, hanem eszmei hangoltsógától indíttatva. Eszerint az elszállt aranykorról, ifjúságról, szerelemről való panasz csak akkor kerülhet az elégiába. „ha az érzéki békének, nyugalomnak ez állapotai egyszersmind az erkölcsi harmóniának képzeteit is fölkeltik".

21 Vagyis: panaszkodni külső tárgyról, dologról elítélendő, s az igazi elégikus költőnél a panasz tartalma belső ideális tárgy. Berzsenyi elégia-költészetének egyik csúcsa — A közelítő tél — kiemelkedően példázza, hogy a költő a természeti jelenségben miként éli az elmúlást: Hervad már ligetünk, s díszei hullanak. TarloLt bokrai közt sárga levél zörög. Nincsen rózsás labyrinth, balzsamos illatok Közt nem lengedez a Zephyr. 19. A csoportosítás egyfajta példája Losontzi Istvántól kiemelve: „elegiacum —, amellyel a hajdani gyászos eseteket mutatjuk be; lyricum, ode —, amelyet a hajdan lant mellett énekeltek". Bővebben erről lásd: BÁN IMRE: Eszmék és stílusok. Bp. 1976. 217-222. 20. SCHILLER: Válogatott esztétikai írásai. Bp. 1960. 318. Kiemelés az eredetiben. 21. SZAUDER: i. m. 290.