Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.

382 HONFI azonban örvendetesen tovább nőtt. 1951-ben egy operaelőadás és négy hangverseny volt Kaposváron (ezenkívül a Munkácsy Mihály Gimnáziumban 4 részes, gramofonnal szemléltetett előadás a nagy komponisták alkotásaiból); 1952-ben a rendőrzenekar egyszer és a zeneiskola iskolán kívül szintén egyszer szerepelt; 1953-ban a zeneiskola öt hangversenyt adott és egy operaelőadásra is sor került a színházban. Nagyon megcsappant a színházi rendezvények száma is. 1951-ben a következő darabokat mutatta be a pécsi színház: Tartuffe (Major Tamás vendégszereplésével); Ármány és szerelem (Gellért Endre rendezésében); Liliomfi; Amerika hangja; Jegor Bulicsov; Cigánybáró; Gerolsteini nagyhercegnő; Szibériai rapszódia; Házasság hozománnyal (szovjet operett). Ebben az évben Kaposváron vendégszerepelt még a kínai ifjúsági művészegyüttes is. 1952-ben a Magyar Néphadsereg Színháza Szimonov szerzeményét, a Legény a ta'pánt és a Közös út című csehszlovák darabot mutatta be; műsort adott még az Állami Népi Együttes, Lata bár Kálmán (Vidám est címmel), valamint a pécsi Nemzeti Színház (a Tűzkeresztség, a Harminc ezüst pénz, a Clementina asszony szalonja, a Harmadévesek, a Három a kislány, a Denevér és az Orfeusz с darabok bemutatásával). 1953-ban mindössze kétszer látogattak Kaposvárra a pécsiek (a Hurrá lányok с szovjet vígjátékkal és a Nem magánügy a szovjet bohózattal). A nép művelése alatt többnyire az alcsonyabb műveltségűek „okítását" értették, a

z értelmiség feladata ennek ellátása volt. Ez a leszűkített értelmezés sok kárt okozott. Egyrészt számon kívül maradt a magasabb műveltségűek szervezett jellegű fölkészítése, továbbképzése népművelői alkalmasságuk fokozása céljából. Másrészt kis lehetőség kínálkozott az értelmiség önképzésére is. Emiatt az ismeretterjesztő füzetek anyagának szó szerinti továbbadása (felolvasása) továbbra is dívott. Az előadók többsége szabad előadás esetén is vajmi keveset, vagy semmit sem tudott hozzáadni a témához, így a hatékonyság, az emberek meggyőzése, nevelése a szürke előadások miatt egyre inkább veszített az erejéből. Az előadók a munkaközösségi „feldolgozást", vitát kisiskolás módszernek tartották, elvetették. Többségük az előadással való politizálás dolgában volt a legjobban megakadva, főleg a szakmainak tekintett témák esetében. Módszertani segítésük formális volt, sokszor szólamszerű. Az ajánlott irodalomhoz a községi előadók nagyrészt hozzá sem juthattak, a mennyiségi szemlélet miatt nem is nagyon törekedtek rá. A községek népművelési munkájának megítélésében elsősorban a számszerűség és nem a minőség számított. Elmarasztalást akkor kaptak, ha elmaradt egy-egy előadás, vagy időszakion (és nem állandóan) működtettek műkedvelő csoportot. Emiatt nemegyszer előfordult, hogy egyes 103. Somogyi Napló, 1951. január 18., 28., 31. - Somogyi Néplap, 1951. április 17., augusztus 5., október 5., 18., november 7., 20. - Somogyi Néplap, 1952. január 3., február 3., március 22., április 18., július 16., auguszISTVÁN községekben a filmvetítés 10-15 perces szünetében tartották meg az ismeretterjesztő előadást. A bizalmatlanság légköre gondolati bizalmatlanságot is szült. Attól senkinek sem esett baja, ha csak a „brosúrát" mondta el. A félelem szülte túlzott óvatosság miatt még az a képtelen elképzelés is napvilágot látott, hogy „én elmondom az egészségügyi élőadás szakmai részét, a politikus pedig utána mondja el annak politikai vonatkozásait". (Persze, az effajta „óvatosságot" nem mindig a félelem idézte elő! A gondolati, a szellemi restség, a politikai-ideológiai állásfoglalástól való tartózkodás nem kizárólag a helytelen politika következménye volt, de nagy mértékben abból eredt. Az értelmiség intellektuális együttélésének szervezeti keretei úgyszóván nem is voltak.) A túl egysíkú népművelési orientációt az értelmiség egyes rétegei hamar észrevették, jelzéseik eljutottak az illetékes népművelési szervekhez is. Az ismeretterjesztő előadások témaköre túl szegényes volt, aliga'ig hangzott el irodalmi, történelmi előadás, zenei, képzőművészeti meg egyáltalán nem. A megyei népművelési osztály 1951 őszén már oldottabb témajavaslatot bocsátott közre, amelyben Aranyról, Petőfiről, Mikszáthról és Móriczról, a szovjet és a magyar festészet legszebb alkotásairól szóló előadásokat is ajánlott. A Magyar Történelmi Társulat Kaposváron és 4 járási székhelyen (Barcson, Csurgón, Nagyatádon és Siófokon) történelmi előadássorozatot indított. Az arányok jobb kialakulása azonban csak a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat megyei szervezetének létrejötte (1953 ősze) után következett be. A könyvkiadás fogyatékosságai 1953-ra mindjobban kiütköztek. A megyében ekkor már 1 állami megyei könyvtár, 5 járási és 192 községi népkönyvtár működött. Az emberek egyre jobban keresték a „jó könyvet", de sokszor sem a könyvtárban, sem a könyvesboltban nem leltek rá. „Nem kielégítő a választék a kaposvári könyvesboltban. Kevés a magyar szépirodalom" - írta a Somogyi Néplap 1952. február 3-án. Később, 1953-ban sem sokat változott a helyzet. Ilylyés Gyula Hetvenhét magyar mese című könyvéből mindössze 100 példányt kapott Kaposvár, ami pár nap alatt elfogyott. Hasonló volt a helyzet A magyar nép története összefoglaló művel is. A könyvkínálat tehát eléggé szűk keretek között mozgott. Az állami könyvtárak könyvállománya 1953-ban 88 074 kötet volt, mélyből a beiratkozott 26 827 olvasó 374 495 kötetet kölcsönzött ki.

103 Az üzemi könyvtárak forgalmáról nincs pontos statisztikai adat. Becslés szerint az állami és szakszervezeti könyvtárak beiratkozott olvasói a megye lakosságának mintegy 10 százalékát tették ki (ma 26,5 százalékát). Az olvasómozgalom elévülhetetlen eredményeit nagy mértékben lerontotta, hogy a központilag irányított könyvellátás — a helytetus 12., 14., december 3., 11., 27. - 1953. január 21., május 20., szeptember 15., október 22., 23., november 24., december 17. - KSH Somogy megyei Igazgatósága, 1956. 287. old.