Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)
Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.
SOMOGY KÖZMŰVELŐDÉSE 1948 ÉS 1956 KÖZÖTT 363 ző rémdrámával bővebben foglalkozni." 41 Nem valószínű, hogy a közönség az irodalmi igényességet hiányolta volna, s emiatt volt üres ház, irodalmilag egyébként sem igénytelen darabról, nem irodalmi ponyváról van szó. Nem tudni, később milyen érdeklődés nyilvánult meg a darab iránt (esetleg a társulat levette műsoráról), annyi azonban mindenképp kikövetkeztethető, hogy a közönség távolmaradása nem tiltakozást, néma tüntetést, nemtetszést fejezett ki. A jelenség mögött sokkal inkább szervezési, propagandisztikus ügyetlenséget gyaníthatunk. Ugyanis a kérdéses darab azóta is sikerrel szerepel színpadon, filmen, tv-ben nálunk, Magyarországon is. A mozikban 1948-ban a leglátogatottabbak éppen a kalandfilmek és a krimik voltak. Az idézett színházi kritika tehát olyan tulajdonsággal, szemlélettel ruházta fel a közönséget, amellyel az a kritikus elvárásának megfelelően nem rendelkezett. Az irodalmi igényességet, a színházkultúra igazi szerepét, a „csak szórakozás szemlélete" elleni küzdelmet ez a hangvétel semmiképpen sem segítette elő. A színházi kritika egészében mégis pozitív volt, s ez kedvezően hatott a műsorpoliti'ka alakulására. Az 1848-as centenáriumi ünnepség kaposvári műsorát, melyen hivatásosok és műkedvelő'k együtt léptek föl (természetesen külön műsorszámokban), az elismerés mellett Ikeményen meg is bírálta a kritikus. „Egyetlen olyan műsorszámot nem adtak elő, amely a mai időket tükrözte volna vissza. Sem a magyar föld boldog földművesének hangját, sem a munkások új világot építő munkáját, a sújtó pöröly, a daloló üllő új, örömös és fenséges zenéjét nem hallottuk, hatásos kontrasztként szemben a sötét, örömtelen múlttal . . . A kártékony jobboldaliság sokszor abban is megmutatkozik, hogy ha valaki tudatosan egyoldalú vagy mellőz olyan erőket, melyek az új világ, a szocializmus építésére vannak hivatva." 42 A fordulat évében ilyen élesen fölvetni a műsorösszeállítási botlást — a megyei központi ünnepség kapcsán — indokoltnak tűnik. Kérdés azonban, volt-e az új életet tükröző olyan műsoranyag, amilyet a kritikus számonkért? Nagy választékban semmiképp sem. A bírálatot a színházi szakemberek kedvezően fogadták. A párt megyei lapja örömmel számol be egy májusi előadásról: „Jól esett látni a sok francia és egyéb malacságok után ezt a friss levegőjű, újszerű, szellemességekben és fordulatokban gazdag népies játékot, amely amellett, hogy nemes szórakoztatást, tiszta irodalmat nyújt, tanító hatású is . . . mert ízelítőt ad a mai szovjet ember, de főként a szovjet ifjúság életéből". A cikkíró fájlalta, hogy kis számú közönség tekintette meg az előadást, s az „irodalmilag műveltebb, ún. »jobb pub'ikum«, akik a Válás után с misztikus giccsnél megtöltötték a páholyokot és fáradhatatlanul agitáltak a ködös fércmunka közönségsikere érdekében, ezúttal tendenciózusan távol tartottá к magukat". 43 Az év végén búcsúzó társulat működését a megyei sajtó nagyon eredményesnek ítélte. A cikkből megtudjuk, hogy ez a társulat jóval közelebb került a közönséghez, mint az előzők. A Vitézek és hősök előadása után rendezett vitaesten sok értékes észrevételt, javaslatot mondtak el a nézők. Ez az előadás egyébként általánosítható tükörképe volt a társulat működésének. Mint kiderült, a munkásszínjátszók és a színészek között igen jó munkakapcsolat alakult ki. Színjátszóképző tanfolyam működött a városban (több színész tartott előadást)44 Ez a tanfolyam jó kezdet volt, de a színjátszók képzése csak jóval később vált rendszeressé. A műkedvelő színjátszók hivatásos színészekkel való tervezett fölléptetése azonos műsorban nem segítette volna elő a sztárszellem elleni küzdelmet. Szerencsére a színész szakszervezet nem járult hozzá a műkedvelők ilyen jellegű szerepeltetéséhez, így például a Csókos asszony címszerepére fölkért kaposvári „műkedvelő naíva" vendégjátéka is elmaradt. 45 Az effajta kezdeményezés, kísérlet nem a tehetségkutatást szolgálta, mert főszerepre, nagyobb szerepre aspiráló „kész műkedvelő színészeket" állított volna színpadra. A tehetségkutatás egyébként Kaposvárott nem járt sikerrel, mert kis „érdeklődés mutatkozott a színésztehetség-kutató tanfolyam iránt, amelynek pedig az lett volna a szerepe, hogy a vidéki műkedvelő színjátszást felrázza a tespedésből". 46 A komolyzenei élet 1948-ban is szinte kizárólag Kaposvárra korlátozódott, itt azonban rendkívül élénk volt. A jól működő szimfonikus zenekar rendszeresen adott műsort, időnként neves énekeseket hívott meg rendezvényeire, s szervezte az Operaház vendégszereplését (hasonlóan az előző évek gyakorlatához), így látogatott Kaposvárra - többek között - Svéd Sándor, s mutatott be több operát az Operaház együttese. Az előadások hatékonyságát növelte az ismeretterjesztő bevezetők rendszeresítése. A sajtó is helyeselte, mert „a nem szakértő közönség részére is élvezhetőbbé és könnyebben felfoghatóvá" tette „a nehezebb zenei műveket". A Pillangókisasszony című operát Puccini „dekadens életszakának" termékeként marasztalta el egy aláírás nélküli cikk, amelynek szerzője szívesebben látott volna „egy klasszikus, de legalább verista" operát. 47 Ez idő tájt még nagyon csekély a mozik száma Somogyban. (A statisztikai adatok hiányában csak becsléssel állapítható meg, hány mozi működött megyénkben a felszabadulás előtt. Eszerint kb. 50 mozi volt, s ennyi lehetett 1948-ban is. 48 ) A korabeli sajtó csak a kaposvári mozik műsorát közli, de nem lehetett más a többi mozi műsorellátása sem. Néhány 41. Somogyvármegye, 1948. február 15. 42. Disszonáns hangok. Somogyvármegye, 1948. március 19. 43. Idegen gyermek (Svargin vígjátéka). Somogyi Hírek, 1948. május 14. 44. Elbúcsúzott a színház. Somogyi Hírek, 1948. december 5. 45. Somogyi Hírek, 1948. október 24. 46. Somogyvármegye, 1948. február 20. 47. Somogyi Hírek, 1948. május 15., 19. 48. Somogy 20 éve. Kaposvár, 1965.
