Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Honfi István: Somogy közművelődése 1948 és 1956 között.

358 HONFI ISTVÁN vétkezésképp a „szláv népek kultúráját" nem eredetiben, hanem magyar fordításban kellett tömegméretekben rendelkezésre bocsátani. Az orosz nyelvtanfolyamok célkitűzése tehát kissé illuzórikus volt. 1948-ban nemcsak szakmai tanfolyamok működtek, hanem a hiányos iskolai végzettség pótlását célzó oktatási formák is. Az analfabéta és az alapismereti tanfolyamokra nagy szükség volt, mert a megye lakosságának 6,7 százaléka még mindig nem tudott írni és olvasni. (Az országos átlag 4,9 százalék.) Az alapismereti tanfolyamok az általános iskola harmadik és negyedik osztályának anyagából adtak válogatást, s biztosították az írás-olvasás jobb begyakorlását az egy-két osztályt végzettek számára. A jelentések tanúsága szerint ekkor 38 analfabéta és 43 alapismereti tanfolyam működött.

13 A hallgatók száma a jelentésekből nem derül ki, statisztikai összegezések ekkor még nem készültek. A részjelentésekből arra következtethetünk, hogy az analfabéta tanfolyamok hallgatóinak száma megközelítette az 500-at, az alapismeretieké pedig a 800-at. A vármegyei tanfelügyelő 1949. március 14-i jelentése arról számol be, hogy a megyében 11 dolgozók iskolája elnevezésű oktatási formát szerveztek 200 munkás és paraszt származású hallgatóval. Ez az iskola a VII—VIII. osztály elvégzését tette lehetővé.

14 Ebben az időben (1946-tól kezdődően) dolgozók gimnáziuma is működött Kaposváron, s néhányan magánúton folytattak középiskolai tanulmányokat a megyében. Az irodalmi műveltség terjesztésében egy ideig jelentős szerepet töltött be a Kaposváron székelő Berzsenyi Társaság. Irodalmi pályázatokat írt ki, felolvasó esteket rendezett a városban. Az ifjúság részére 1947ben hirdetett tehetségkutató pályázat kapcsán 55 költemény és 27 elbeszélés érkezett a társasághoz.

15 Egyre nagyobb érdeklődés nyilvánult meg a társaság munkája iránt az írást próbálgató felnőttek részéről is. Azonban a társadalmi elvárás és a társaság vezetőségének addigi szelleme, felfogása között óhatatlanul nagy feszültség keletkezett 1948 fordulóján. A nyilvános vita szélsőségessé vált, s bizony az előrelépés jegyében téves következtetések, helytelen célkitűzések születtek. Megújhodásra föltétlenül szükség volt. A kultúra demokratizálásán túl lépni kellett a szocialista kultúra ápolása, fejlesztése, terjesztése irányába is. E folyamatban kibontakozási lehetőségre, működési térre, támogatásra volt szükségük az induló tehetségeknek, különösen a munkás—paraszt származású fiataloknak és felnőtteknek egyarást. Ennek a műhelyévé kellett volna válnia a Berzsenyi Társaságnak. Sajnos, nem így történt. Ennek oka eléggé összetett. Az új tehetségek, a 45 utáni íróígéretek Budapestre vagy más városba költöztek. így - az írói múlttal rendelkező Somogyi Pált kivéve — jelentősebb írótehetség nem nagyon kért bebocsátást a társaságba. Az összecsapó nézetek mindkét oldalon kiütköző helytelen felhangja csak tovább rontott a kialakult kedvezőtlen helyzeten. Az előrelépést jogosan sürgetők türelmetlensége, irreális követelése inkább taszította, begombolkodásra késztette a továbbhaladni szándékozókat, amely a konzervatív gondolkodásúakat abban a tévhitben ringatta: lám, „nekünk van igazunk". Mert helyet kellett adni a szárnypróbálgató munkásíróknak, de nem ilyen igaztalan vádaskodással: ez a „konzervatív vezetőség" kimerül „az önimádattól, és mint Arany János és Gyulai Pál tették annak idején az Akadémiában, kizárják a Vajda Jánosokat, Reviczky Gyulákat és Komjáth Jenőket, mert azok nem Tisza-pártiak".

1(S Minden hasonlat sántít, az iménti idézet pedig Somogyra nézve egyenesen igaztalan. Szomorú, hogy a megyei kommunista sajtóban nem válaszolt senki a szociáldemokrata Somogyi Világosságban megjelent látszólag harcos, a valóságban szélsőséges állításra. Csak polgári demokratikus töltésű kiigazításra került sor, ugyanebben a lapban. A hozzászóló a műkedvelés ellen száll síkra. De a vitát pusztán a generációváltás jegyében kibontakozó küzdelemnek fogja föl, amely a konzervatívok ellen irányul. „Pedig ez ebben a formájában nem helyénvaló, nem konstruktív, és szerfelett tudománytalan is" — írja. Okfejtését Wagner A mesterdalnokok című művének elemzésével folytatva megállapítja, hogy a társaság fiataljai nem csupa tehetséges Walterek. Ezért „Amennyire jó és helyes a vidék tehetséges fiataljainak egybegyűjtése, megismertetése, útjuk egyengetése, ugyanolyan helytelen volna a Berzsenyi Társaság felolvasó üléseit kísérleti pódiumnak, felnőtt önképzőkörnek tekinteni. Sohasem szabad elfelejteni, hogy a Társaság nem kis Akadémia és miniatűr Kisfaludy Társaság, hanem egyfelől gyűjtőmedencéje a somogyi művészeknek, másfelől terjesztője, propagálója a magyar betűnek: a magyar irodalmi közízlés helyi vezetője". Végül hangsúlyozza: ő nem író, hanem kritikus, s „személyes érdekei csak annyiban fűződnek e vitához, hogy olthatatlan és szenvedélyes szerelmese egy minőségében művelt s tartalmában magyar közművelődés kialakításának. 1848 évszázados fordulóján némuljon el a csatazaj".

17 Az utóbbi - részletesen ismertetett vitairat - jól látja a már közel két évtizedes hagyománnyal rendelkező Berzsenyi Társaság működésének műfaji, szervezeti kereteit, lehetséges és társadalmilag szükséges tevékenységi területeit. A társaság valóban kifejthetett volna ilyen széles körű 'közművelődési tevékenységet. Azonban a vitázó, akinek véleménye megegyezett a társaságba tömörült tagok többségének véleményével, csupán a mesterségbeli tudást, az alkotás színvonalát tekintette irányadónak a továbblépéshez. Ki is mondta, hogy „felfogás, stílus és irányra való tekintet nélkül" mindenki előtt nyitva áll a pódium, 13. Somogy megyei Levéltár (SML). Alispáni ein. iratok. 1948. XII. 1^1949. V. 26. 14. Uo. 15. Somogyvármegye, 1948. január 10. 16. SZiLY E.: A Berzsenyi Társaság körüli vitához. Somogyi Világosság, 1948. január 3. 17. DR. WALDMANN J.: A Berzsenyi Társaság és az igazság. Somogyi Világosság, 1948. január 8.