Somogyi Múzeumok Közleményei 3. (1978)

Történelem - Lóczy István: A balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti áttekintése, különös tekintettel a déli partra.

A BALATONI FÜRDŐKULTÚRA KIALAKULÁSA 321 útvonalon (postaúton) fekszik, gyakorta szenved zaklatásokat .. ."

13 Szabadiban hajdan szabad telepesek laktak, s miután a régi települést a török elpusztította, a Balatonhoz közelebb költöztek. Szabadit Jut, Kiliti, Fok, Kajár, Bozsok, Enying, Maros határolják. Maros helységben a kevés jobbágy Zichy grófé. Endréd a tipanyi apátság birtoka, Szárszó Hunyady birtok. Őszöd település fele Hunyady, fele a fehérvári ős kanonok birtoka. Az 1717-ben újratelepült Lellét Majthényi báró birtokolja. Balatonbêrény (1773-tól a Hunyadyak birtoka) településhez tartozott mint a falu pusztája, az 1720ban települt, s Festeticsnek hódoló Szentgyörgy. Balatonkeresztúr is Festetics birtok volt. Szemes a török időkben elpusztult, s csak az 1700-as években kezdett újra benépesülni, s később 1733-ban a Hunyadyak kezére került. Szántód, amelya török időben elpusztult, a tihanyi apátság birtoka volt hosszú időn keresztül. Bél Mátyás leírása alapján az 1720-ban adózó háztartások és lakosok száma a következő: Kenése 38 adózó háztartás kb. 340 lakos Siófok 48 nem nemesi háztartás kb. 430 lakos Kiliti 24 adózó háztartás kb. 200 lakos Endréd 29 adózó háztartás kb. 240 lakos Szárszó 14 adózó háztartás kb. 110 lakos Szemes 6 adózó háztartás kb. 40 lakos Őszöd 20 adózó háztartás kb. 160 lakos A többi helységre vonatkoztatva Bél Mátyás Notitiájában nincsenek adatok. Az állattenyésztés, földművelés mellett nagyon fontos gazdasági ágazat volt a balatoni halászat. „Akárhogyan van is, a tó nagyon gazdag halakban, és a parti lakosságnak nem csekély előnyére szolgál. Ugyanis bőségesen öntözi a földeket és a jószágnak itatási és usztatási lehetőséget nyújt." ,,Ez a tó egyébként nagy terjedelme, vízének sajátossága és halainak minden más víz halainál finomabb íze miatt is figyelmet érdemel. Feljegyzésre érdemesnek tartjuk, hogy jégi halászatot is gyakran folytatnak a Balatonon . . . amilyet magunk is megszemléltünk 1701 januárjában . . ."

14 A Balaton mellett levő 39 község lakóinak száma az 1720-as években 6620 lehetett, amely a török idők pusztítását mutatja. A XVIII. század végére a balatoni települések lakóinak száma kb. megháromszorozódott, amely részint a lakosság visszatelepülésével, részint azzal magyarázható, hogy a földesurak hazai és külföldi telepeseket fogadtak az elpusztult falvak benépesítésére. 1710 és 1740 között Lellén, Balatonszentgyörgyön, Udvariban, Salföldön és Zánkán fogadnak telepeseket. A XVIII. század közepén a Keszthelyi-hegység és a Balaton-felvidék oldalain levő elszórt települések községekké alakulása megtörtént (először a Keszthelytől keletre levő területeken: Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, majd később a Veszprémhez közel fekvő Almádi, illetve a déli parttal is nagyobb forgalmat lebonyolító Révfülöp esetében). A XVIII. század második felében népesült be a déli parton Zamárdi, az északi parton Akaii és örvényes. Krieger Sándor mérnök 1774-ben tervet készített a Balaton lecsapolására, s az 1776-ban készült „Descriptio" adja a lecsapolási terv szöveges indoklását. A lecsapolásnak a célja az volt, hogy a Balaton vidék földesurainak — Festetics, Hunyady, Inkei, Jankovich, Putheányi, Eszterházy, Széchenyi, a veszprémi püspökség és zalavári apátság, a Magyar Kegyes Tanítórend •f birtokait növelni lehessen. A következmény beláthatatlan lett volna. Szerencsére a malom tulajdonosainak, és másoknak az ellenállása, harca a Balatonért a lecsapolási terv elvetését eredményezte. A Balaton problémájával egyre gyakrabban, s egyre többen foglalkoznak a XVIII. század utolsó harmadában. A termelőerők fejlődése, a népesség számának növekedése, a Habsburgok nyersanyaggal történő ellátása, s az ipari termékek felvevő piacának növekedése érdekében biztonságossá kellett tenni a Balaton és a közvetlen vízgyűjtő területéhez tartozó területek ármentesítésével a mezőgazdasági termelést. A mezőgazdaságii termelés növelése érdekében új, földművelésre alkalmas területeket kellett szerezni. A megtermelt áruk elszállítására, az ipari termékek behozatalára, valamint az északi és déli part eltérő adottságai, a mezőgazdasági termelés részbeni különbözősége — északon kő, gyümölcs, szőlő, bor, délen homok, nád, gabona — következtében szükséges árucsere lebonyolítása érdekében is előtérbe került a Balaton és a közvetlen környezetében levő vizek szabályozása, ármentesítése, a hajózás feltételeinek biztosítása. Erre csak a Balaton vízszintjének csökkentése, a vízrendszerhez tartozó folyók szabályozása, és a tó mocsaras öbleinek lecsapolása után kerülhetett sor (a Krieger-féle tervváltozat, valamint Böhm Ferenc és Nagy József munkássága által). A balaton'i hajóforgalom növekedésére — a török kiűzése után - a XVIII. század második felében került sor. „Nagyobb hajó 1760 körül jelent meg a Balatonon a közlekedés és a teherhordás szolgálatában. Festetics gróf . . . hollandi hajóácsokkal a tengeri hajókhoz hasonló nagyobb vitorláshajót építtetett, mely még a XIX. század első évtizedeiben is közlekedett."

15 Tulajdonképpen két hajóról van szó. Az egyiket Festetics Pál építtette fenékpusztai birtokán és 1753-ban ,,Kristóf-gálya néven tették vízre. A másikat Festetics György építtette Antonio Borival, az Olaszországból hozott hajómesterrél, mivel az előző már használhatatlanná vált. A 33 méter hosszú, „Phoenix" nevű sószállító gálya Festetics gróf vitorlás hajóparkjának legnagyobb hajója volt, s 1797-ben bocsátották vízre. Eb13. Uo. 247. I. 14. Uo. 236. I. 15. Balatoni Kurír. 1808.