Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Tanulmányok - Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után

JULIANUS MAGYARJAI vetítjük, világosan két nagyobb településgóc rajzolódik Ы több szétszórt helységet leszámítva : az egyik a Volga nagy kanyarjában a jobb parton helyezkedik él, főleg a mai osuvas területen, a másik pedig a rjazanyi terület középső és a taimibovi terűiét északi részén. Jóllelhet jetein dolgozatomnak nem feladata, hogy Juiianus első útjának elemzésével foglalkozzék, de a fenti adatok alapján nem térhetek ki annak leszög ezésétől, hogy a mongol kor után a ím agyarság zöme a Volgától nyugatra, annak jobb partján élt. Ez természetesen részben a 'mongol kor utáni nyugat felé való húzódás követkéz menye is, de feltűnő, hogy a Volga bal partján alig maradt fenn a magyarokra utaló toponiim. Ezek alapján, s a Juiianus út belső elemzése állapján, úgy gondolom, hogy az a magyar csoport, melyet Juiianus megtalált, a Volga jobb partján lehetett. S itt hangsúlyozóim, hogy az a csoport, 'mivel biztos, hogy Juiianus a korabeli volgai magyarság szállásterü létének csak egy kis részére juthatott el. A volgai magyarság 1236 és 1551 közötti településtörténetéről újabb orosz okleveles adatokat nem nagyon vonhatunk már, hiszen a Volgáig nyúló terület csak Kazány elfoglalásával lesz végleg orosz föld, s az orosz okleveles kancelláriai gyakorlat is (a prikazokban) csak a XVI. században alalkult ki. Viszont XVII—

XVI11. sz.-i településtörténetük pontosabb 'megrajzolása az orosz okleveles adatok, össze írások alapján még előttünk álló fontos feladat. Éppúgy fontos lenne ismernünk, hogy a mozsár elemű helynevek hogyan hangzanak pontosain a környékbeli nem-orosz népeik nyelvében, így elsősorban a csuvasban, tatárban, mordvinban. Láthattuk fentebb, hogy egy mozsár-helynév csuvos alakjának ismerete mennyi lényeges következtetéshez, feltevéshez vezetett el bennünket. Végül feltehetjük a kérdést: hova tűntek a imozsarok s meddig beszélhettek magyarul. Az első kérdésre azt válaszolhatjuk, hogy beolvadtak a környező népekibe, így elsősorban a csuvasokba, tatárokiba, a rjazanyi és tambovi részeken pedig az oroszságba. Már A. V. M о z is a г о v s z к i j orosz kutatónak feltűnt, hogy a tyetyusi járás osuvasai kinézésre és nyelvre eltérnek a többi csuvastól.

65 Ez az a nyom, ahol a kutatást folytatni, vagy inkább elkezdeni kellene. A csuvasok és egyes Volga vidéki tatár csoportok nyelvében és néprajzában feltalálható imagyar nyoimokat kel megkeresni. A tmásodik (kérdésre röviden azt -mondhatjuk, hogy analógiák alapján (pl. a kun nyelv Magyarországon) a XVI. században Kazány elfoglalása 65. Mozsarovszkij A. V., Труды IV. Арх. Съезда 1/2, 19. 66. V//szon, Рязанская губ. Сп. нас. мест XI; Szemjonov, Географическо-стат. слов. Росс. Имп. IV, 374. 67. Scseícaíov, Словарь географический IV, 243—5; Szemjonov i. m. 372. 68. Dubaszov I. /., Очерки из истории Тамбовского края. Москва 1883. I, 140; ТамА MONGOL KOR UTÁN 57 idején a mozsarok is tudhattak magyarul, s a nyelv teljes kihalása csak fokozatosan a XVII. századiban következhetett be. Ennek a kérdésnek részletesebb tárgyalását azonban egyéb adatok alapján is egy másik alkalommal szeretném elővenni. Most pedig térjünk rá a mescser és miser népnevek tárgyalására, amelyeiket szintén nem egyszer hoztak kapcsolatba a (magyarokkal. Ebiben az esetben jobbnak látóim, ha ellentétben a mozsár-kérdés vizsgálatával, először a imal, illetve 'megközelítően imái, azaz múlt század közepi-végi helyzet tárgyalásával kezdjük. A mescserek vagy oroszul meseserjakok (мещеряки, a -aíc, ak népnévképzőveíl) a múlt század orosz geográfiai és statisztikai irodalmában sokat szerepelnek. Két etnikailag elkülönülő csoportja ismert ennék a társaságnak, az egyik nyugatabbra, Rjazany, Taimbov, Penza, Szaratov vidékén, a imásik pedig egyrészt ezen a vidéken és a nyizsnyij—novgorodi, sziimbirsziki, kazanyi, ufai, orenburgi kormányzóságok területén. A mesése rjakok nyugati kis csoportját a múlt századi orosz irodalom orosznak írja le, de világosan kitűnik, hogy ez a néprajzi csoport csak az idők folyaimán eloroszosodott valamilyen nép. Főleg a rjazanyi terület északi járásaiban, különösen az egykori szpaszki járásban, a Pra folyó felső folyásánál éltek. Nyelvileg már teljesen oroszok.

66 A középső Oka folyásától északra elterülő területet Мещера-nak hívják ma is.

67 Ennek a mescser területnek nagy részét fenyő és nyírfa erdő borítja, a csendes vizű folyók (Bursa, Pra, Kagy, Gusz, Polja stb.) mentén tölgyerdők vannak. Sok mocsaras, lápos terület van (oroszul мшара, melyre I. fentebb), melyeket tavasszal a medrükből kilépő folyók elöntenek. Csak az Okától délre és egy keskeny északi sávon van nagyobb kiterjedésű sík terület. A tambovi kormányzóság északkeleti részén, az egykori szpaszkfi járásban, különösen Kirilov, Sjagyemka és Krasznaja Dubrova falvakban vannak ímescserjakok. A női népviiselet és orosz tájnyelvük bizonyos sajátosságokat imutat.

68 A penzai területen is élnek, oroszokkal, mordvinoknak és tatárokkal vegyesen, főleg a nyugati részeken, az egykori krasznoszlofoodszki, kerenszki és csembari járások területén. Múlt századi adatok szerint kb. 39 000-en voltak a penzai kormányzóságban, a mordvinoknál sokkal nagyobb mérteikben eloroszosodtak.

69 M. S. К i j e v s z k i j szerint nyelvük a mordvinra hasonlít kis eltéréssel.

70 Ez az egyetlen megjegyzés, amelyet találtam nyelvükre vonatkozólag, de rendkívül érdékes, ímert azt jelenti, hogy a múlt század közepén бовская губ. Сп. нас. мест XXXVI. 69. Szemjonov i. m. 35-36. — Öltözetükről, babonáikról, szokásaikról röviden szól: Aunovszkij, V., Краткий этнографический очерк Мещеры: Пенз. губ. вед. 1862, Но. 24, 100—3, Но. 27. 109—11, Но. 28. 115—9. 70. Kijevszkij M. S., Памятная книжка Пезенской губернии на 1864 год. Пенза. 18.