Somogyi Múzeumok Közleményei 2. (1975)

Recenzió - K. Hankó Ildikó: V. Alekszejev, Geográfiája cselvécseszkih rassz, 1974

RECENZIÓ 291 tárgyalja a különböző népszokásokat, illetve azok költészeti anyagának elemzését, miközben (ismerteti az e témával foglalkozó elméleteket. Ez a tény mintegy kiinduló alapul szolgál az író számára, amelyre felépíti mondanivalójának lényegét. A mű első fejezete tárgyalja a szokásmódé

II problémáját, továbbá a szertartásos szakosok összetevőit, a cselekményt és kiitűnően világíja meg a rítusok jelentésvizsgálatának kérdését is. A II. fejezet tulajdonképpen a költőn" szövegekről szól, amelyből megtudjuk, hogy mi a leszűrt vélemény a mondott rítussal, a rítust magyarázó szövegekkel kapcsolatban. E fejtegetés alaposságát bizonyítják a jól megváIasztott szöveg i И u sztrádák. Hatásosan ismerteti a szerző a szakásmagyarázó történetek szerteágazó kapcsolatát és az emberi élet különböző állomásaihoz fűződő rítusokkal összefüggő aetiologikus történeteket. A rítusszövegek elemzése során meggyőző magyarázatot kapunk a műfaji kérdésekről, a mondott rítus funkciójáról, a cselekmény és szöveg viszonyáról és a külföldi párhuzamokról egyaránt. Érdekes és hatásos okfejtésnek lehetünk tanúi a szerző ama vizsgálódása során, amikor egy témának formai változásait kíséri nyomon a különböző népek mondott rítusaiban. A Hl. fejezet a magyar rítusénekek motívumkincsével foglalkozik, s ennek során tárgyalja a téli ünnepkörhöz tartozó szokások közül a Luca-napi köszöntőt, karácsonyi köszöntőt stb, majd a tavaszi és újévi, valamint nyárel-eji ünnepek rítusénekeiről ad tájékoztatót. Jó magyarázatot kapunk e részben a növényeknek az egyes ünnepek anyagában betöltött jelképrendszeréről és ezek gyakorlati-műfaji beilleszkedéséről is, nem utolsó sorban a különböző vará z-s-cselekmények kérdéséről. A szentiváni ének és tűzgyújtás motívumával kapcsolatban kitér a szerző a pogány-keresztény napkultusz magyarázatára és ezek folklorisztikai vetületeire, amelyek bizonyos varázslásokkal, vallásos képzetekkel és a hajnal-énekkel is összefüggést mutatnak. A Júlia szép leány balladája alapszituációjából kiindulva keresi a kutató azokat a műfaji (bel- és külföldi) vonatkozásokat, amelyek a rítuskapcsolatokban lelik magyarázatukat. A IV. rész a szokások költészetének párbeszédes formáit tárgyalja a népi színjátéktípusok, a dráima és epika határán, és végül fejtegeti a rituális költészetnek a tragikummal, a siratóénekkel való viszonyát. Eközben érinti az egyes motívumok mítosszal való kapcsolatát a vetélkedőj játékok állatmimézise során; hasonlóam jár el a magyarázat az un. megjelenített mítossz epikus-drámai párbeszédes vonatkozásainál, ahol is e témát a keresés-motívum megvilágítása tükrében tárja elénk. örömmnel veszi kezébe ezt a könyvet mind az érdeklődő olvasó, mind a szakember, mert megtalálja benne a folklorisztikának új szempontú vizsgálatát, összefoglaló képet kap a népköltési műfajok funkcióiról, a népköltészet magyar és európai irodalmi alkotásokkal való kapcsolatáról, a népszokások évszázadokra, évezredekre visszanyúló motívumkapcsolataiinak problémáiról, s mind ezek révén bepillantást enged az osztálytársadalom alsó rétegeinek költészetet formáló-alkotó világába és a szubjektív alkotási mód érzelmi-esztétikai viszonyaiba is. A könyvet az egyes témáknak megfelelő fényképek teszik még színesebbé. Együd Árpád Valerij Alekszejev: Geografija cselovécseszkih rassz (Emberföldrajz), Izdatyelsztvo Miszl, Moszkva 1974, p. 352, Tobl, 15, Fig. 61. A könyv műfaja még nem ismert a magyar könyvkiadásban, összefoglaló tudományos munka, saját új eredmények közlése nélkül. Alekszejev ma a legjobb szovjet antropológusok egyike, számos kutatási eredménye világszerte ismert, e munkában az ő személye mégis háttérbe szorul és igen jó arányérzékkel az egész földet benépesítő embertmozgaló erőkről, rasszok kialakulásáról, elrendeződéséről ír. Az első olyan szerző aki tudatoson újra tudományos helyére teszi a rassz szót. A könyv címében, szövegben hangsúlyozza, hogy a germán rasszizmus által elrontott kifejezés tudományos fogalom, ezt használnunk kell annak tudományos jelentésében, A munka pozitív oldalait a következőkben foglalhatnám össze: Az egész Földet benépesítő emberiségről arányos ismeretanyagot közöl. 2. Komplex módon tárgyalja a rasszok kialakulását, elterjedését mozgató földrajzi, néprajzi, kozmikus, biológiai stb. erőket; egyben láttatja az emberiséget. Sok szakterület részerediményeit úgy foglalja össze, hogy a résztudományok más-imás nyelvezetét és problematikáját nem érzi az olvasó. 3. Új szemszögből megírt munka. Az eddigi emberföldrajzok földrajzi megközelítése helyett, a biológiai megközelítést választja. 4. A teljes idevonatkozó „nyugati" irodalom mellett a teljes, még a szakemberek által sem ismert szovjet irodalmat is hozza. Egyetlen negatív oldala — amelyről a szerző talán nem is tehet - a könyv kivitele. Ábrái új szerkesztésűek, mégis kicsinyek, „tömörítettek". Ma már aligha tudunk elképzelni emberföldrajzot élő, újszerű, technikailag kifogásalihatatlan sok fénykép nélkül. Ezt a szerző sem személyesen, sem a ma már igen nehézkes és költséges copyright-rendszer és árak mellett nem tudta volna „arányosan" megoldani, így azt a megoldást választotta, hogy egyetlen képet sem közölt. Az első fejezet: emberföldrajz; földrajzi rasszailakító tényezők. Jó összevetést ad a „klasszikus" embertan és humángenetika kutatásairól. Tárgyalja a populációs-genetikai szabályok érvényesülését a rasszailakításban, majd ennek perspektíváit. Az új szerkesztésű testmagasság-eloszlás ábrák mellett a Kp

1 gén-eloszlás térképét is közli a szerző. A földrajzi rasszkialakulásnál Den iker típusfelosztását használja és magyarázza, majd Boy d földrajzi csoportjait (embercsoportjait) közli. Elckstedt által használt rasszmegoszlást is közli térképen, rámutatva hiányosságára is. A második fejezet: az emberi rasszokat -kialakító természeti erők. E fejezetben a szerző az emiber-farmálódás dinamizmusát tárgyalja; kozmikus, földrajzi, biológiai, orvos földrajzi erőkkel magyarázza a differenciálódást. Az így kialakult „természetes" rasszok után az adaptációs típusokat érinti anélkül, hogy e téma nehézségeibe belebonyolódna. Szemléletesek a mikroevolúciót, az anthropogenezist, majd az indiánok dlifferenciáílódását bemutató ábrái. A harmadik fejezet a rasszkiolokulás dinamizmusa. Ez a fejezet a „klasszikus" anthropológiára épül. Mega-macromicro „hazáik" (otthonok) kialakulása, majd az emberi hierarchiák biológiai differenciálódása képezik e rész újszerűségét. A fejezetben előkerül a nép—népesség eltérő fogalma, a világ „népeinek" megoszlása, imajd az ABO (Landsteiner) vércsoport-jellegek megoszlása. A fejezet bár recens népekkel foglalkozik, mégis jelentős a történeti vetülete. Mondanivalóját Tádzsikisztán népeivel szemlélteti. Kördiagrammal ábrázolja Ausztrália népeit, majd Észak-Európa, főleg Skandinávia lakosságát. A nagyobb népcsoportok ábrázolásával párhuzamosan mikrotagolódást is újszerűen mutatja be; ezt még számszerűen is dokumentálja. A negyedik fejezet a korai (ősi) rassztagolódás és annak föld rajzi dinamizmusa. Polycentrizm'us^monacentrizmus problémáját csakis a mai rasszok kialakulása szempontjából tárgyalja. Különválaszja a „nyugati", „keleti" majd a másodlagos „(keleti" és másodlagos „nyugati" irasszdlf ferendalódást. E fejezet — bár szerényen megírt — mégis summázása a legújabb emberré válásoknak és rasszgeneziseknek. Diagrammifcusan választja szét az európai neandervölgyi csoportokat, majd a palaeolith nagy embermozgásairól ad dinamikus képet. Az ötödik fejezet Ázsia és Amerika későbbi embermozgásai. Az emberiség mai kialakulásában a nyugati és keleti nagy és biztos csoportok mellett Ázsia és Amerika — még a mai napig is problematikus — embertörténetét, földrajzi okait nem akarta a szerző együtt,, azonos biztonsággal tárgyalni, Megemlít néhány amerikai rasszkialakulás-hipotézist.