Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Tanulmányok - Együd Árpád: Külső-Somogy népballadái

KÜLSŐ-SOMOGY NÉPBALLADÁI 181 A megtalált töredékek kiestek a kutatók érdeklődéséből, amelynek egyik oka feltehetően az lehetett, hogy rábukkanásomig csak egy töredéket ismertünk Radamosról

13 és egy teljesebbb, igen értékes változatot Kányáról.

14 A mi két változatunk (D-1-2.) hőseinek ellentétes szerepköre van, mégis magukon viselik az erdélyi és más változatokkal való rokonságit, ázik minden klasszikus vonásával együtt. Különösen értékessé teszi balladánkat a páratlan szépségű pentaton dallama. E balladák mellőzését talán az is indokolta a kutatók részérői, hogy nem vették észre a már említett változatok másféleségét es erdélyi testvéreiktől elütő voltát. A mi változatainkról igyekeztem kimutatni — a kányáival és a radamosival együtt —, hogy a török—tatár korig nyúlnak vissza gyökereik, és főleg azt, hogy e formák Cseszta-puszta—Zics—Kánya körzetéből valók. Ismét egy töredéket mutatok be a Kálmány-hagyaték szerinti ,,Fia-rabolta anya" típus Igáiban talált változataként, amelyet Vajda Józsefné hagyományozott ránk egy altatódal formájában (E-1.). Ebben a változatban arról van szó, hogy a gazdag magyar-török férfi gyermekének dadája, nevelője a férfi saját édesanyja lesz, akitől egykor a törökök elrabolták a fiát, de az anya felismeri őt ,,Szöme szömöréről, karja fehéréről", ill. megpillantja a „billegőt",

15 és ettől kezdve a fiú szeretve fogadja be házába anyját. A történet meseszerűségéről arra lehet következtetni, hogy az egykor feltételezett törökkori ballada mesei részletté alakult, ill. részben altatódallá formálódott; de még valószínűbb lehet, hogy az általunk altatódalnak mondott strófális részek egykor alkotó elemei voltak egy klasszikus balladának. Ezen a külső-somogyi részen talált balladáink sorát igen gazdag anyag bemutatásával folytatom, amelyek közül már Vikár Béla is sok változatot gyűjtött. Fehér László, Fehér Anna címen váltak ismerté ezek a balladák és „A halálraítélt húga" títípushoz tartoznak. Változataink a magyar népköltészet legszebb remekei közé tartoznak, és legtöbbjüket régi dallamra éneklik adatközlőink. Ez a balladatéma is azok közé tartozik, amelyet az itteni nép mindig szeretett és ma is szeret énekelni; ezért is gyűjthetők még napjainkban is elég szép számmal. Egészen más probléma az, hogy értelmezésük, egyegy motívumuk erős változáson ment keresztül évszázadok alatt. Azon — különösen Somogyban — nem lehet csodálkozni, hogy a történelmi-társadalmi változások alapján ezek a klasszikus értékeink betyárkaraktert öltöttek, s éppen itt, ahol a betyár-pásztor művészet karakterizáló-formáló ereje szinte minden népköltési anyagra rányomja a maga sajátos bélyegét. Egyébként ezek a változatok sem „betyárb12. VARGYAS L, Etn 71 (1960) 171-174. 13. GÖNCZI F., Göcsej népköltészete. Zalaegerszeg 1948, 163. sabbak", mint erdélyi

16 vagy északi rokonaik. Ennek az észak-olaszországi eseménynek témájául szolgáló szüzsének honi módosulásával kapcsolatban azt mondhatjuk, semmit nem von le értékéből, hogy költeményeink Fehér Lászlót lovat lopó betyárnak ábrázolják, hiszen nem is ez a ballada eszmei alaphelyzete. A tájunkon találtak arról tanúskodnak, hogy érzelmi telítettségükkel is megmaradnak hangsúlyozott epikus műveknek, és az egyéni tragédiákon keresztül mutatják be az elnyomó társadalmi rend szituációit. Értékeseknek tartjuk költeményeinket azért is, mivel olyan művészi fokra emelkedtek, amire csak az igazi balladák képesek; az érzelmi túlfűtöttség nem válik bennük lírai könnyedséggé, sőt ezek a vonások biztosítékul szolgálnak cselekménysodrásuknak és az ez alapján kibontakozó drámai feszültségnek. Olyanná tűnik — rossz hasonlattal élve —, mint amikor egy lenyűgöző könyvet nem bír letenni az olvasó: izgalmat keltenek a strófákba szorított eseményrészek, amelyek várakozással utalnak a további történés tragikus irányába. A „folyosórólfolyosóra" szaladgáló leány kapkodásait aggódva figyeljük, hogy miként cselekszik bátyja érdekében és lesz majd áldozata értelmetlen magatartásának. Az elnyomó törvénnyel szemben nemcsak a fiú bukik el — akinek sorsa meg van pecsételve tette miatt —, de a lány is. E két tragédia között azonban mégis lényeges különbség van. Előre érezzük a férfi fizikai pusztulását a hatalom képviselőivel szemben. A lány tragédiáját a már említett költői szépséggel megfogalmazott emocionális szálakból, ki lehet következtetni, amiből egyenesen következik a lány erkölcsi bukása. Képletesen így írhatnák le a kettős tragédiát: tett = fizikai tragédia, em<|cionalitás = erkölcsi tragédia. E típus változatai az egész országban egységeseknek mondhatók. A mi változatainknál csak két esetben van némi eltérés a kezdést illetően (F-1-2.): „Az igali hegyek alatt", ill. „A tiroli hegyek alatt"; ez utóbbi nagyon is történelmi emlékű indítás. Az első strófákban említik balladáink Görc, Gönc, Göre, Gem, Dombvár vár(os)ait. A balladák közismert szereplőitől eltérően csak Máté Józsefné szövege szól arról, hogy László mellett barátja is fel van akasztva. Kerekesné szövege említi a máshol is előforduló Horvát bíró nevét. Somogyi változatainkban legtöbbször hadnagy szerepel a hatalom képviselőjeként. A motívumok közül egyik legrégibb az, amikor a leányt gazdagnak mutatja be egy-egy strófa (aki tál aranyat, ezüstöt visz bátyja kiváltására). Az általunk közölt változatokban igen szép példáival találkozunk a különböző sorismétléseknek, gazdag betűrímeknek és sajátos formuláknak, amelyek tájunkon majdnem kizárólag e típushoz tapadnak. Hasonlót mondhatunk el e balladák záró stró14. Magyar népköltészet II. 1955, 71. 15. CSANÁDI I.—VARGYAS L, 1954, 488. 16. SEPRŐDI J., Etn 22 (1912) 353.