Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)

Közlemények - Együd Árpád: Egy alig ismert népballadánkról

310 EGYÜD ÁRPÁD távolabbi kapcsolatait más klasszikus formákkal. Akár „A" változatunk „elrabolt", akár ,,B" változatunk „eladott-elzálogosított" értelmezésből indulunk is ki, és teszünk összehasonlítást az „Útonállóval", nyomban kitűnnek az alábbiak: 1. Háromban azonos a megszólítás: „Uram édes uram, s Kincsem feleségem" is azonos értékű titulusa „Fiam feleségem és Társam, édes társam" kifejezésekkel. Ha nem is a legdöntőbb érvnek mondhatjuk is ezeket, itt mégis jelentős szereppel bírnak ezen a szűk területen lokalizálható változatokban s ezek mind szoros rokonságra utalnak (a göcseji változattal együtt). 2. Azonos szintű és drámai sodrású mind a négyben a férfi és nő közötti párbeszéd. 3. Mind a négyben klasszikus megformálásúak a figyelmet elterelő hazudozások, fortélyok. 4. A tragikus végződés háromban azonos jellegű: férfihalál. Már ezekből is érezhető, - ha szabad így kifejeznem -, hogy a legsomogyiasabb, legeredetibb a mi „A" változatunk és az „Útonálló" (amelyek CsesztaKánya körzetből valók). Most nézzük e kettő párhuzamait. A Somogyban elterjedt változatok sajátos nyelvére, fordulataira, hasonértékűségére stb. utalnak az alábbi összehasonlítás szerinti kifejezések: ,,A": Uram édes uram így erre ja szokás — „Útonálló": Uram édes Úgy van ott a szokás. „A": Atyád várossában Nagyon harangoznak. „Útonálló": Atyád várossában nagyon harangoznak. „A": Akit férhöz adnak, Hírharahgot adnak. — „Útonálló": Mikor lányt eladnak, Hírharangot húznak. Bár e formulák összehaonlítqjsát lehetne folytatni ,,B" változatunk és az „Útonálló" és egyéb változatok között, mégsem tesszük célunk egyértelműsége miatt. ,,B" variánsunk valószínűleg később módosult formája az „A" és „Útonálló"-féléknek, ami az eddigiek alapján is nyilvánvaló. A párbeszédesség mikéntjére visszatérve: balladáinkban uralkodó érzelmi fölény, magatartás és az ezekből, mint belső feszültséget jelentő indítékokból eredő cselekmény-fejlődés azt mutatja, hogy az „A" és „B" változataink különbözőek. Az ,,A"-ban úgy történik minden, mint sok erdélyi változatban, s az „Útonállóban" : a saját életforma keretei között biztonságosan és érzelmi-akarati fölényben élő férfi kérdő-vádló-gyanakvó szavai uralják a ballada emocionális jellegét, melynek természetes kontrasztja a nő halogató-magyarázkodó szavain alapuló ravaszság, saját önvédelmi magatartás. A férfi fölényességét és kegyetlen gesztusait mintha azért hangsúlyozná a történet, hogy annál megkapóbb és szembetűnőbb legyen bukása. Mind az „A" 5. VARGYAS L, Etn 78 (1962) 18. 6. Uo. 31/a sz. és „Útonálló", mind a Gönczi-féle, főleg ezzel a férfi tragédia bekövetkezéssel tér el a ,,B" változattól és minden erdélyi változattól. Ez azt sugallná bizonyos szempontból, hogy a ,,B" lehetne egy régibb, ritkább variáns, azonban ha a,,B" párbeszédességét figyeljük, éppen ez tér el minden más változat szokásától. Igaz: ezt úgy is felfoghatnák, mint a nő tragédiáját sejtető és azt előkészítő férfiravaszság a balladát érzelmileg, szándékban, akaratban uraló jellegzetességet. Ebben az esetben azonban valóban új, illetve más balladáról lenne szó, amely klasszikus elődjeinek mintájára formálódott más tartalom szerint. Az alapszituációnak ez meg is felelne, és abban nyeri, értelmét, amit Gasparicsné mond róla (elbeszélő részében). A mi változataink és az erdélyi testvéreik közötti különbség abban is áll, hogy ki kit öl meg, illetve gyilkoltat meg. Természetes, hogy ez a következmény nem lehet alapeszméje egyik balladánknak sem. Lényegében itt arról van szó — amint már fentebb említettem —, hogy két külön világ, két ellentétes társadalmi érdek ütközik meg egymással, s az idegenben való élet, a kényszerlét mindenképen tragédiához vezet. Balladáink mindezt művészi megoldással teszik. Ezek a vonások tulajdonai a mi változatainknak is, s ez különösen emeli értéküket itt Somogyban, ahol már kiveszőben vannak, csak nagy utánjárással bukkannak elő hagyományőrzőink emlékezetéből. E balladatípus minden változata tehát a társadalmi ellentéteket mutatja be az egyéni sorsfeszüléseken keresztül, vagyis az egyéni tragédia háttere mindig a történelmi-társadalmi osztályviszony valóságában keresendő (jelen esetben középkori). A mi változataink strófái látszatra nem mondják el a lány kényszerítését, eladatását (mint például a másutt tárgyalt Rákóci kis úrfi stb.), de vázlatosságukból is kiérezni a kényszerházasság keserű valóságát (ami eladás vagy elrablás révén következett be). E gondolatok alapján kereshetjük a konkrét kapcsolatokat pl. a ,,Török-rabolta lány" némely változatával, s talán francia rokonaival is.

5 Nem tartom szükségesnek, hogy teljes részletességgel és minden oldalúan keressem a kapcsolatot az összes magyar változattal, csupán néhányra utalok. A mi ,,Elzálogosított - Eladott" típusaink szempontjából ,,B" változatunknak is vannak kimutatható kapcsolatai több magyar balladával a tragikumi lényeg tekintetében.

6 (Az eladott lány típushoz tartozó Rákóci kis úrfi, Bodor Katalina, Bíró Katalina stb.).

7 Ezzel a rövid elemzéssel az volt a célom, hogy Tóth Imre értékes „hagyatéka" alapján felkutassam azokat a rokonváltozatokat, amelyeket méltatlanul mellőztek ez ideig, s ráirányítsam a figyelmet mind a szövegre, mind a dallamra. Annak tudatában tehát, hogy nem tévesztendő össze a torzószerűség a balladai tömörséggel (Arany János ésGrag7. ORTUTAY GY.-KRIZA l„ Magyar népballadák. Budapest 1968, 38, 47. - KALLÓS Z., Balladák könyve. Bukarest 1971, 139-146 (33-40).