Somogyi Múzeumok Közleményei 1. (1973)
Tanulmányok - Benke József: Termelőszövetkezeti mozgalom Somogyban, 1948-1956
TERMELŐSZÖVETKEZETI MOZGALOM SOMOGYBAN 1948—1956 169 hogy ,,sok olyan ember akad . . ., aki mindenáron vezér akar lenni . . . Egyik faluban pl. alakult egy termelőszövetkezeti csoport, ahol a csoport elnökének a falu bíráját választották meg . . . Ekkor a párttitkár ... is elhatározta, hogy alakít egy másik csoportot.. . De már a DÉFOSZ elnök is akar alakítani egy csoportot. . ." 3o Ebben a helyzetben, amikor a számszerű fejlesztés volt az elsőrendű, az ilyen negatív jelenségeket is pozitívnak értékelték a megyei vezetők, hiszen segítették a tervfeladatok teljesítését. 36 Bár a téeszekről — a nagyüzemi gazdálkodás általános előnyeit ismertetve — mindig pozitív jellemzést adtak a megyei vezetők, 3 ' azonban a belső használatra készült jelentések már feltárják a valóságot: „ha megnézzük a zárószámadás utáni hangulatot, azt látjuk, hogy nem általánosságban, de egyes téeszeknél elégedetlenségek mutatkoznak az év végi elszámolással kapcsolatban." 38 A gazdasági nehézségeket azonban nem az objektív és szubjektív feltételek hiányával, azaz az előreszaladás, a versenyszerű szervezés következményeivel magyarázták, hanem leggyakrabban a nem megfelelő felvilágosító munkával és az osztályellenség aknamunkájával. Szükségszerűen szorult háttérbe az anyagi oldal: nem akarták észrevenni, hogy mindenekelőtt az anyagi érdekeltség, és emellett az anyagi bázis, az anyagi támogatás elégtelensége az alapvető oka a termelőszövetkezetek gyengeségének. Különösen áll ez az első két évre, amikor a tagság tfbbsége változatlanul az agrárproletárok, kevesföldű szegényparasztok közül került ki: még 1950. jjílius 1-én is a megye 1339 téesz-családjából 1*175 tartozott e szociális kategóriákba (azaz az össztagság majdnem 88%-a). Mindezek ellenére az MDP II. Kongresszusa a kollektivizálásban elért számszerű eredmények további növelését, a mezőgazdaság teljes szocialista átalakítását tűzte ki célként az első 5 éves terv végére. A határozat alapvető hibája, hogy a mezőgazdaság helyzetének konkrét, minden oldalú, őszinte elemzése nélkül akarta végrehajtani szocialista átszervezést. Az átszervezés megvalósítása - 4 év alatt — a meglevő objektív nehézségek, az eddig alakult termelőszövetkezetek gyengesége, a parasztság megromlott politikai hangulata miatt irreális célkitűzésnek bizonyult. A párt előtt álló feladat lett volna ebben az időben a meglevő termelőszövetkezetek megerősítése, példamutató nagyüzemi gazdaságokká szervezése. Hiába hangsúlyozták ezt, a valóságban egészen más történt. A Politikai Bizottság 1950. november 25. határozata 39 eredményeképpen 1950 november végétől a Kongresszus zárónapjáig (pontosabban: 1951. március 5-ig) a téesz-családok számát több mint háromszorosára emelték: a megye 287 téeszében 10 246 családot és 1ó 183 tagot találunk. 40 Hogy a jelentésekben levőt a valóságban is realizálják, 1952 második felében - az 1951-es év kitűnő gazdasági eredményei és a szervezés terén elért sikerek 41 következtében — újabb szervezési kampányt indítottak: ,,a nyári és őszi felfejlesztés során még 24 termelőszövetkezeti községet fogunk szervezni. Azokban a községekben, ahol jelenleg tszcs nincs, még ebben az évben tszcs-t fogunk létesíteni: számszerint 50 III. típusút és 20 I. típusút. A meglevő 72 I. típusú csoport 50%-át III. típusú csoporttá fejlesztjük. Jelenleg megyénk területének 9,3%-a van termelőszövetkezetek kezelésében, decemberig 20%-ra fogjuk felfejleszteni. A megye szántó területének 14,5%-a van tszcs-k kezelésében, az őszi felfejlesztéssel a megye szántóterületének 30%-át tsz-ek kezelésébe szervezzük." 42 I. táblázat Idő ponl 1948. XII. 31. 1949. VI. 30. 1949. XII. 31, 1950. VI. 30, 1950. XII. 31, 1951. VI. 30. 1951. XII. 31 1952. VI. 30. 1952. XII. 31, 1953. VI. 30, 1953. XII. 31 A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése Somogy megyében (1948—1953) Téeszek Családok Tagok Párttagok 7 kh felüliek összterület Szántó kat. hold. 11 114 201 120 24 980 1 160 22 307 500 240 44 3 500 3 200 86 1 410 2 500 800 160 15 000 13 050 81 1 339 2 288 781 164 16 750 13 784 127 3 736 5 901 1 384 916 35 188 29 372 244 6 652 10 264 2 080 2 588 66 497 57 805 246 8 652 13 790 2 230 2 886 71 043 60 818 265 9 603 14 971 2 290 3615 77 546 65 150 301 14 302 21 552 2 380 7 051 140 350 117 291 305 15 156 23 044 2 400 7 553 158 321 132 907 227 6 374 9 654 2 277 2812 71 827 58 734 35. Uo. 33. f. 15. cs. 36. „Rövid két hét leforgása alatt a 3986 lakosú Böhönye döntő többsége — a 10 kulákcsalád kizárásával és 17 család kivételével — termelőszövetkezeti csoportok- 39. ba tömörült... A III. típusú szövetkezeten kívül még 40. 15 I. típusú tszcs alakult." Uo. 33. f. 136. cs. 37. Uo. 33. f. 455/b cs. 41. 38. Uo. A jelentés öt olyan termelőszövetkezetet sorol fel, 42. amelyekben „nagyon rossz", s egy tucatot, amelyekben „kifejezetten rossz" a hangulat a zárszámadás után. Uo. 33. f. 81. cs. Uo. 33. f. 84. cs. 1951. VI. 30-án 244 téeszben 6652 család és 10 264 tag dolgozott. Uo. 33. f. 136. cs. Uo. 33. f. 222/223. cs.