Somogyi Múzeum 19., 1992

Horváth János: Beszámoló a művészettörténeti osztály kutatásairól

32. kép. Vaszary János: Pásztor, gobelin (Fotó: Gőzsy Gáborné) kiemelt dekoratív stilizáltságú művekkel példázva modernizálták át a művészetet. Általuk Rippl-Rónai példáján keresztül a magyar művészet modernizálódott. Rippl 1910-es évekbeli „kukoricás" festményeit mozaikos falakon lehetett volna kiteljesíteni. A további modern európai művészeti törekvések miután nem nyertek végső lelki megnyugvást a mediterrán, valamint a trópusi egzotikumban ^ez utóbbira lásd Gauguin-t), a primitivnek mondott néger plasztika ősi életerejét idézték meg a civilizáció „injektálására". Érdekes nivellálódási folyamat az, hogy miközben a népművészet a „magas" művészetből merítette előképeit - merthogy a görög vázarajzok és a somogyi kanászkürtök karcolatai között a rokonság levezethető - a polgári művész az antik görögnél is pogányabb „alacsony" kultúrákból merít. Az új pszichológiai kutatási programokat megelőzve a modern művészet összeköttetést keresett az elfelejtett időkkel Gauguin képcímével kérdezve: „Honnan jöttünk, hol vagyunk, hová megyünk?" A vitalitás utáni avantgárd hajsza egyet jelentett a szabadságeszmények átültetésével a legkülönfélébb problémahelyzetekbe. Ez a folyamat az emberiség azonosságtudatának, avagy a civilizációnak az útja. Ezt az utat a somogyiak közül elsőként Bernáth Aurél választotta az indulóéveiben. Galimberti Sándor geometrizáló, kubista törekvései, valamint Martyn Ferenc szintetikus absztrakt festészete sorolható még ide. Bernáth Aurél miután lezárta a kubo-expresszívnek nevezett stílus korszakát úgy tíz-tizenöt évvel későbbi teoretikus munkája során felfigyelt a festészeti nyelvezetnek a tradicó utáni szomjazására. A Grasham-körben került ez a téma megvitatásra, melynek eredményeképpen összegyűjtöttek egy példatárat Európa képzőművészetéből. Ezzel, mint normatív esztétikával reméltek egy, a magyar kultúrában érzékelhető hiányt pótolni elsősorban a képzőművészeti 49