Somogyi Múzeum 19., 1992

Horváth János: Beszámoló a művészettörténeti osztály kutatásairól

főiskolások részére. E hiátust kifejező gondolat a harmincas, negyvenes években tradiciókeresés címszó alatt tulajdonképpen előszöri fölvetése volt a mai időkben sokszor tárgyalt identitástudati problémánknak. Valóban a képzőművészetünk is szenvedi az olyan törést, amely bekövetkezett például a Mátyás korabeli virágzó reneszánsz utáni a török hódítással. Nemcsak elszakadtunk akkor Európától, de lényegében megsemmisült a középkori művészetünk. A régészetileg nemrég feltárt töredékekből a művészi világkép egészét szeretnénk visszaszerezni. Amikor a múlt századi táblabíróvilágban éledezni kezdett a képzőművészetünk, még ez a jelenlegi „fragmentális tudat" sem szolgált alapul, érthető hogy hamarosan kiúttalan historizmusba bonyolódott. Ennek fényében egészen más jelentőséget tulajdoníthatunk Zichy Mihály művészete azon jellemzőjének, hogy hatalmas tehetséggel, virtuozitással régi korok művészeti stílusát élesztgette. Sokoldalúan törekedett a nagy korstílusok, a reneszánsz, a barokk, a rokokó impozáns formátumának megcsillantására. Valami olthatatlan bizonyításvágy hajtotta a képességének elismertetésében. Már húszéves korában nyilvánvalóvá vált számára, hogy a magyar művészetből hiányzik a nagy formátumú szemléletmód. Tudjuk, hogy mily szűkmarkú elismerésben és kisszerű fogadtatásban részesült idehaza. A festészeti Akadémiánk méltó vezetője lehetett volna. 33. kép. Rippl-Rónai József: Interieur zöld karoszékkel, Róma-hegyi villa szobája (Fotó: Gőzsy Gáborné) 50