Tüskés Tibor: A szó és a vonal • Martyn Ferenc irodalmi kisérőrajzai (Somgyi Múzeum 16., 1970)

s nem teszi kétségessé, hogy amit kiad kezéből, eredeti. »A jó illusztrátor — vallja Babits — azt a kész és szerves műalkotást, amit az írótól kapott, úgy egészíti ki képeivel, hogy avval együtt, amit ő ad hozzá, egy másik kész és szerves művet alkosson. Persze ez az új mű más természetű lesz, mint a régi volt: nem is tisztán irodalmi mű és nem is egészen és csupán az író intenciói szerinti.« Ha a babitsi gondolatokat a kiadói gyakorlattal] és a mai illusztrációkkal szembesítjük, mit tapasztalunk? A végletek könnyen bemérhetők. A mai illusztráció egy része a nyersfordításhoz hasonlít. Pontosságra, képi azonosságra törekszik. Az író szavait egyszerűen átteszi egy másik nyelv közegébe. Magyaráz, értelmez, érthetőbbé igyekszik tenni az irodalmi mondanivalót. Ebben az esetben a kép alárendelt szerepet játszik, a festő lemond a társszerző szerepéről. Az illusztrátor beéri a tartalmi azonossággal, pusztán lerajzolja a szavakkal elmondottat, a maga egyéniségéből nem ad hozzá semmit. A kép nem emelkedik az önálló művészet rangjára: földközelben repül, szárnyával a fák koronáját verdesi. Különösen az ifjúsági irodalomban, tehát a könyvkiadás számszerűleg nagyobb hányadában divatozik ez a megoldás. A könyvkiadás egyre nagyobb piacot biztosít az illusztrációnak. Nincs annyi kiváló, az illusztrációs munkára alkalmas s azt vállaló művész, ahányat a kiadók alkalmazni tudnak. A növekvő lehetőségek a fenti szemléletnél még egy rosszabb gyakorlatot is kialakítottak. Amikor a grafikus a tartalmi hűségről is lemond, amikor a szakmai felkészültséggel sem rendelkezik. A lektor elolvassa a kéziratot, s ha a kiadó elfogadja közlésre, szerződést kötnek az íróval. Ettől a pillanattól az író többé nem láthatja kéziratát. A könyv nyomdai kiállításába nem szólhat bele. Csak a kirakatban találkozhat majd újból munkájával. A kézirat átkerül a műszakra, s ha a kiadó úgy döntött, hogy rajzok is lesznek a könyvben, gyorsan keresnek egy szabad grafikust. Kezébe nyomják a kézirat egyik példányát. A grafikus itt-ott belelapoz. A nyomda tálán már a regény szövegét szedi, amikor az első vonalak papírra kerülnek. A könyvkiadás zsúfoltsága, a szoros határidők, a túlzott munkamegosztás diktálja a tempót. így fordulhat elő, hogy ahol a szövegben kopasz házmesterről van szó, ott a rajzon dús hajfürtöket látni; s ahol az író azt mondja, hogy a hős bottal köröket rajzol a levegőbe, ott a grafikus borosüveget nyom a kezébe. A nyersfordításhoz hasonlítható illusztrálásnak merőben ellentéte az a megoldás, amely irodalom és képzőművészet önállóságát oly mértékben hangsúlyozza, hogy a könyvben a kép szinte el20