László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

setéd.« «-Amikor históriai témákhoz nyúlok, éppen olyan költő vágyóik, mint alkar Vörösmarty, Jókaii, vagy Gárdonyi.« Szómba thy Viktor: »-.Nem szeretem la vad napsütést. . .« Gách Marianne: »A téli táj sohasem ragadta meg képzeleteimet.« Kun István: Baján szép délutáni napsiütésíben sehol sötét felhők s Rudnay ebiből a csendből Viharos erejű, drámai képét festett. Balázs Attila, : »Ö mondta, nincs festői táj és nincsenek kiszemelt motívumok ... az kényszeríti festésre ami megindítja . . . lehet az egy szegény parasiztemlber, vagy faluvégi dülledt vályogviskó szegényes környezetével. Egy fia, vagy magányos gémeskút. Ez úgy meghalt ja, hogy nem tud ellenállná: lefesti. . . mindig az elhagyót Liât, a szegényest kereste... a festészet nékem nem mesterség, hanem imádság . . .« Ferencz Lajcs H925-ben látta festeni: »A vásznat ölében tartotta, meghúzta klb. a látóhatár helyét, a hegyvonulatot ecsettel. Elkezdte elsősorban az ég boltívét, középütt fehér. A vásznon kereste a színeket az éghez, cmákior az ég megvolt, akikor kezdte el a földet, az éghez nem nyúlt már . . .« Kint két óránál többet nem dolgozott, háromlábú alacsony széke volt. Gách Marianne: »Régi tájképeimre sclkian azt mondták, hogy tragikus feszültségűék. Ez azért volt, mert tájábirázolásaimíban a magyar történelem múltjának levegőjét akartam, felidézni. . . újabb tájképeimen már kivilágosodtak a színeik, kisütött a nap.« »A család elmondta nekem, hogy Rudnay Gyula fel volt háborodva emiatt a beállítás miatt!« »Én az úgynevezett nemzeti romanltika híve voltam.« Ezekhez a jegyzeteikhez a (következő megjegyzéseket fűzném hozzá. Rudnay az alkonyatofc festője volt, látjuk ezt képeiből, meg tudjuk a maga szavaiból. Az alkonyat pedig a napfény és az éjszaka sötétje közötti átmenet. Emlékezzünk arra, hogy a fény hideg, az árnyék meleg és a kettő átmeneteiben Virul ki a szín. Nos Rudnay egész festői élete a fény és árnyék határán bontakozik ki. Másik megjegyzéseim az lenne, hogy Rudniaynál a iméret és a megfesitésd mód mindig összetartozik, mégpedig — megfigyelésem szerint — a következőképpen. Nézzük arcképeit, tehát a közelről látott embert: nagyvonalú festői eszközökkel, de a tapintható részletességet sugallja, nézzük meg ugyanazokat az arcokat tájba illesztve, ahol is mondjuk 20—30 méter távolságiban jelennek meg, két-három szuggesztíven, nagy festői tudással odatett színfolt jelzi a fejet. Rudnay tehát nem fest közeit -(részletet) a távoliba, de nem fest távolt (nagy foltot) a közelből látható helyett. Másodjára Rudnay pontosan számot vet azzal, hogy pl. egy tájat, annak előterét (például alakokkal) milyen távolból látjí a. ĈS ici méretet ennék megfelelőien választja ki. Nem fest nagy vászonra nagyon messziről látott előteret s nem fest kis vászonra közelről látott dolgokat. Minden a természetes, emberéletünk 64