László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

mennyezetig kopekkel volt teleaggatva: »Rengeteg képed van Pistám, de kuitya rosszak!« —- mondotta a Mester. Csák meg ne mondd — kérte a •házigazda, — mert a feleségem festette valamennyit. Elment a hortobágyi csárdába, hogy arcokat, alakokat lásson s magába igya a jellemeket. Szívesen fizet bort, —• mondta a kocsmárosnak — ha kedvéire való alföldi eimlber jön. Jött is egy, Rudnay itatta, a végén azonban, amikor jól berúgott a magyar, kihívta Rudniayt, hogy jöjjön ki az udvarra. Ott kivette a bicskáját: »mondja az úr, ki az ellensége, mert döglik még ma!« — »Békés ember vagyok én, nincsen ellenségem« —• de csak erősködött a magyar, hogy ő megöli, aki ellene van az úrnak, alig sikerült szabadulni tőle mert a végén majdnem Rudnayt bicskázta meg. Festett egyszer- kint a földeken, s egyszerire csak arra lett figyelmes, hogy egy árnyék vetődök a vászonra, egy juhász állt meg mögötte. Rudnay ecsettel, meg az ujjával mintázta a festéket. »Mit diisznólkodik az úr? Ebből él?« —• Rudnay: »-Nyáron ebből éleik.« »De télen mit csinál?« »Kengyelfutó vagyok!« —• »Az úr csak figurázik« s azzal otthagyta. Festett Debrecenben, nem messze a fcatholiikus templomtól, ez tehát nagyobb lett a képen, mint a távolabb lévő református templom. Megáll mögötte egy polgár »Az úr nem idavalósi úgy-i?« •— »Nem Mindjárt láttam, merthogy nem tudja, hogy a református templom sokkal nagyobb, mint a katholikus !« Egyszer Úrvacsora vételkor kánt állt az Or asztala mellett s a végén a szolgáló lelkésszel, a kurátorral és a földes úrral reá került a sor. Ö bort látván, megfeledkezett arról, hogy hol van s miért, s ráköszönt a kehellyel a papra: »Proszit« és koocintortt szomszédjával. Bábonyban összekoccant egyszer egyik barátjával, aki nem ment többet feléje. Erre azt találta ki, hogy a fcisbírőval kidoboitatta — s az így adita tovább —, hogy Rudnay 'méltóságos úr elveszítette legjobb barátját, aki megtalálja, annak 20 forintot fiizeit. No erre ' csak 'összebékültek. Sokszor mesélte csendes derűvel azt az esetet, amikor vejével a fiszteletessel ínég Szentmártonjkátán tokányt készített. Egy Liza nevű osztrák lány, talán nevelőnő volt, került hozzájuk, és Rudnay elhatározta, hogy igazi magyar módra készített tokánnyal látják vendégül, amit majd ők csinálnak meg, úgy ahogyan Móricz Zsigmond egyik regényében leírja. Kiküldték a konyhából az asszonyokat és elkezdték a munkát. Az öt asszony a konyha előtt ugrált és szolgálta ki mindennel a két férfit, a lány pedig a henteshez szaladt húsért, hozott 'birkafejet is. Rudnay volt a szakács, mindent ő csinált, egy hiba esett csupán: sózás helyett megcukrozta! Rettenetes ízű lett! »Tegyünk bele paradicsomot, meg sót, jó lesz az a né21