László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

metnek!« Hát tetteik is s ettek is belőle, bezzeg ha az asszonyok csinálták volna, lett volna hadd el hadd, dehát ő csinálta, így evett is belőle. Még legátus korában történt, talán Patakon(?), hogy be kellett mutatnia a papnak előre a prédikációt (ezeket nagyrészt úgy örököltek a legátusok egymástól) de a pap azt mondta: »Nézze fiam, én ezt nem olvasom el, mondjon mindent, csak ne káromkodjék. No Rudnay megy fel vasárnap a szószékre, de magas ember lévén, beleverte a fejét a szóiszék (koronájának peremiébe.«« >»A Krisztusát néki! ... a mii segedelmünk jöjjön az Űrtól . . .« Szűkebb baráti körben kedves ciinlkosisággal mesélte a következőket is: Egyszer valami perpatvar támadt felesége és közte, mert Böske asszony féltékeny volt. Bklkor érkezett meg Lőrinczy Szabolcs »Szabi, Szabiikám, csakhogy jössz, szagoljad csak meg, milyen illatot érzel iitit« s mutatja kabátja hajtókáját és élesen néz barátjára. Kegyetlen pacsuli d'llat volt, de Szabi feltalálta magát: »hát terpentin!« No lám, mondja Rudnay meglepődött nejének, — megint képzelődött!« Ilyen, s más ig&z történetitel szórakozott Rudnay Gyula vendégei között, s igen jókat tudott kacagni. d) Muzsikaszó Akik hallották Rudnayt hegedülni, egyöntetűen a legnagyobb elragadtatással beszélnek játékának magával ragadó erejéről. Ügy hegedült, ahogyan festett. Az alábbi emlékezések csak halvány képét adhatják az immár örökre ellhakult hangoknak. Nótázása is éppen ilyen mélyen fejezte ki a készen 'kapott örökségen keresztül legegyénibb fájdalmát, örömét. A régi népdal, vagy Nótás Szabó új dala nem volt akadálya amnák, hogy a legmélyebb azoncsulással ne saját magát adja. Ne feledkezzünk meg erről, ha azt halljuk, hogy Rudnay tanítványai elé a régi mestereket állította példának s ő imiagia is sok miindent beleolvasztott művészetélbe az európai örökségből, így kell érteni ezt, néni pedig a tudálékos »hatás^-sal. Hallgassuk meg isimét őt és másokat arról, hogy mi volt neki a zene. »Bejében tanultam meg hegedülni iis Geda Gyulától, a faliusi malaclbanda prímásától. —• Sokat hegedültem akkoriban. Hegedűn sóikkal könnyebben közelítettem meg azokat a művészi célokat, amit én lelkileg — magyar művészetnek vallók .. .« »A magyar nóta, dal volt egyben a vigasztalóan s 'majdnem útmutatóm a nagy sötétségben, fájdalomban. A hegedűm ebben az időiben mindig az. állványom mellett volt, készen a vigasztalásra, megnyugtatásra. Ezt a hatást. . . aortát toiborzóinkkal, Rákóczii kesergőkkel emberek ellőtt elértem, íiitthon is, Müncheniben, Rómában, Párizsban is, ezt kell a festékből is kikényszeríteni. Mert a festékről 22