László Gyula: Sírfelirat Rudnay Gyula emlékére (Somogyi Múzeum 14., 1968)

bér végéig Nagybányán folytattam Hollósy mellett művészi tanulmányaimat — majd Rómában az Istituto dii belle arti-n egy évet, Párizsban szintén egy évig f olytaifctaim tanulmányaimat, Itthon a palócok közt tanulmányoztam a magyar nép művészetét, majd Hódmezővásárhelyen ugyanezen célból több évet töltöttem. 1915. március 14-én Losoncon a 25-ös gyalogezrednél mint segédszolgálatos 1917 őszéig katona voltam. Sokat festettem. Az 1918-as Ernst Múzeumi kiállításomon ezek a műveim szerepeltek. Szerénytelenség nélkül mondhatom, nagy sikerrel. 1920-tól a reprezentatív magyar kiállítások keretében Hága, Amszterdami, Bécs, Brüsszel, London, Baroelona-i világkiállítás, velencei Biennale, Milano, Róma, Genua, Belgrád, Genf, Bázel, Zürich, Oslo, Helsinki, Konstantinápoly, Ankara, Pittsburg, New York, Samfrámolsco, Gsifcágo, Krakkó, Varsó — 18—20 év szakadatlan, munkálkodása. Itthoni kitüntetéseim : Ráth^díj, Állami inagy aranyérem, Fővárosi nagy aranyereim, Kire jubiláris nagy aranyérme, Corvin koszorú, Corvin lane, Bécs nagy aranyérme, Genua aranyérme, barcelonai világkiállítás Grand Prix aranyérme, 1948, 70 éves születésnapomra Pro arte érem, a Művészeti Tanács Művészetért érem, Baja város itteni munkálkodáson! elismeréseképpen szántén éremmel tisztelt rniieg. 1949. március 14-én Kossuth-díjjal és airany koszorúval tüntetett ki a Minisztertanács.« (Önéletrajz Mikii Ferencnél.) 1957. január 4-én halt meg, a farkasréti temetőben temették el. Az 'önéletrajz száraz adatsorát tegyük most elevenebbé azzal, amit életéről, gyermekkoráról, későbbi idejéről maga mondott el, vagy mások írtak le: Édesapja előbb Pelsőeön, majd Bejében kocsm ároskod ott. Hetedik gyermek volt. Itt Bejében majd mindennap látott 5—6 kocsival járó kóborcigányokat, vándorszínészeket, költőket, vándorlegényeket, édesapja szerette őket. Esténként a koicsmaablafcnál tanult, messziről klarimétszó hallatszott, jöttek a juhászok, kondások, kezükben balta, bunkósbot. (Kiss Lajos emlékezései.) »Furcsa ember volt apám, bohém természetű, aki festett, verselt, muzsikált. Festői vénámat tőle örökölteim. Első mesterem a rajzolásiban is ő volt. Ezek után természetes, hogy inem volt kocsmáros, barátai is „iparművészekből" rekrultálódtak. Vándorszínészekből, komédiásokból, ripacsokból, akiknek nemcsak ingyen adott kosztot, hanem az ingét is odaadta. Tönkre is ment apám, vagy ötször egymás után .. .« (Nádas Sándor.) Édesanyja papot szeretett volna nevelni belőle: »de én az édesapám vérét örököltem, mint testvérei is, színészeik, vándorpoéiták és hasomló fajta emberek voltak édesapám barátai . .. Titkosan, hogy édesanyám me tudjon róla, jól tartotta és meg-megajándékozta őket. Mintha ma is látnám a fantasztikusan kockás szövetből készült ru12