Kanyar - Kerecsényi - Knézy: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből (Somogyi Múzeum 12., 1967)
többször elengedték játszóra, nekik az iskolából se kellett kimaradniuk a tavaszi és őszi munkák idején, amikor az iskolában órák szüneteiben, szabad ég alatt olyan jól lehetett kocsizni, mélázni stb, A szegényember mihelyt tudta, munkára szorította gyermekeit. „Még eső osztálozs diák vótam, már vittek kapányi, kézrefoktak» alig bírtam el a kapát... jáccanyi csak húsvétko engöttek el a Konterékhó" emlékszik vissza özv. Kodela Józsefné. A hiedelemtörténeteket, betyárhistóriákat, dalokat, balladákat, népköltészetünk becses darabjait a falu legszegényebbjei, legelesettebbjei hordozták legjobban. A szűkreszabott terjedelem miatt nem adhatok további részletes ismertetést mindezekről, különben is ehhez további részletes vizsgálatra lenne szükség, inkább néhány jellegzetesebb hiedelem, szokás és népköltészeti elem részletesebb bemutatását kísérlem meg: a hiedelemtörténeteket, jelesnapi szokásokat és a betyárhagyományt. 7 I. A HIEDELEMTÖRTÉNETEK 1. Természetfeletti erővel rendelkező emberek. Ördöngös vadász, ördöngös rápsic (orvvadász) — olyan puskával rendelkezett, amely „falra akasztva úgy járt, mint az óra", puskáját olyan helyen mártotta vízbe, ahol három határból futottak öszsze a vizek. így ragadós lett, azaz mindig biztos lövése volt. Az ördöngös rápsic tudta, hogyan kell elbánni a rosszakkal: sörgyefa pipaszár darabjával, vagy hétlyukú patkó darabjával lőtte le, de a nyelv alatt háromszor megforgatott sörét is használt. Ha megéhezett, kidobta zsebkendőjét az ablakon, az nyúllá vált, lelőtte, megfejtette és elkészítette vacsorának. Miközben sült a nyúl, megszólalt: „mög is süttök?", mikor enni kezdték: „mög is ösztök?" Az ilyen nyúlnak nem volt rendes a mája vagy a tüdeje, hanem csak „ojan kóc forma". Ha a rápsic nem akart ilyen jelenéssel találkozni, háromszor megforgatta a puskáját, s akkor nem állt elé semmi. 8 Az ördöngös erdöőr-i elképzelésük szerint a kényszerűség vitte az ördöggel való cimborálásra, mivel „a gróf megparancsúta, hogy vággyá le az erdőt. Az meg búsút magába, akkó oda jött az ördög és mögkérdezte, min búsú. Az ördög lepucóta az ördöggyeive Щ egész erdőt, reggelre össze is vót rakva. De az erdős úgy atta el magát, hogy akkor vihetik el, mikor nem lesz ződ levél a fán. Minden évben megmentek érte az ördögök, és mindik tudott adnyï nekik ződ levelet. Évek múltak, s egyszer télen möntek, akkö a
