Kanyar - Kerecsényi - Knézy: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből (Somogyi Múzeum 12., 1967)
Lett egy gabonás mező, egy kukoricás és egy parlagos. Utóbbiba később lóherét, lucernát vetettek. A gabona alá háromszor szántottak: Taróbuktatás, keverőszántás, vetőalá szántás is volt. Előtte — késő ősszel — jól megtrágyázták a talajt. A trágya három fajtája ismeretes még ma is: a) erdei alomba disznótrágya (a levelest az asszonyok gyűjtötték) ; b) gyümölcsös-leveles marha- vagy lóürülékkel; c) istállótrágya szalmával keverve. A földbe beszántották a kukoricacsutkát, s aratáskor magas tárót hagytak. Ezeket is alászántották természetes trágyának, őszszel meg tavasszal a kaszálókat és gyümölcsösöket fahamuval szórták be. Az első fagerendelyes vasekéket, a Vidacs-ekéket a 70-es évek végén vették, boronájuk, bránwá-juk még а közelmúltban is fakeretes volt hosszú vasfogakkal. 25 Nehezékül egy taligakereket tettek rá., A gabonát a legutóbbi időkig vetőabroszból vetették, 26 melyet csak erre a célra használtak. Körülbelül a századfordulóig arattak a mezőn sarlóval. Leg-' tovább azoknál a családoknál, ahol a férfiak 6 hónapos munkán vagy másutt voltak elfoglalva, s az aratás az asszonyokra maradt. A sarló formája azóta sem változott sokat, de most csak markot szedni használják. A sarlós aratás ma is él emlékezetükben, élményszerűen tudnak róla mesélni: „Még 1914 előtt arattam saróval. összefogtunk egy marok gabonát, aztán mikor tele lett egy marokkal, ledobtuk. Elsőbe a marokba szedtük, aztán az ujjaink közét is teliszedtük mind, hogy szaporábban menjen. Egy magyar holdat learatni kellett volna 20 asszony is egy nap, igen késő munka volt ez. Az uram odajárt a kepésökhöz, az ott kaszával aratott, hát aztán nekünk nem volt, ki kaszáljon... Akkor, mikor saróval arattak, marokszedő nem kellett. A szegény asszony maga aratott, aztán mikor esteledett, szegény összekötötte, összehordta, aztán hazament a kis marhájához. Ha többen arattak, három-négy sarós után kellett egy kötélcsináló, aki egyúttal kötözött is. Ha csak lehetett, férfi volt." Azokban az években, amikor irtásföldet nem lehetett vállalni, a szentpéteri szegénység summásmunkával kereste meg a mindennapi kenyeret. A környező uradalmakba jártak, s hol jobb, hol roszszább soruk volt. *» 51
