Kanyar - Kerecsényi - Knézy: Fejezetek Pogányszentpéter történetéből (Somogyi Múzeum 12., 1967)

A SZŐLŐMŰVELÉS A falu határában már a középkorban is folyt szőlőművelés. Ez a török hódoltság után újabb lendületet vett, s mint a XVIII. századi adóösszeírások bizinyítják, aránylag nagy kiterjedésű szőlőhegyeiken eredménnyel gazdálkodtak. A szőlők a Nagykanizsa— kaposvári úttól keletre, az ÉD-i irányban húzódó dombokon találhatók. A szőlőterülethez mindenütt kisebb-nagyobb gyümölcsös is tartozik. A múlt század végi filoxera-járvány óta a termelés hanyatlott, zömmel borszőlőt és direkttermőket termelnek. A szőlőhegyek: az öreghegy, a Cörkapui dűlő és a Kisdomb XVIII. századi telepítésű, az Újhegy múlt századi. A hegyi pincék a századfordulóig tömés-, borona- vagy sövényfalúak — mint a 10. képen — voltak: többnyire 2 helyiséggel. Nagyobb présházzal és kisebb borpincével, belső Vincével. A boronapincék között egyaránt található kapcsos végű és zsilipéit is. Tetöszékük általában kakaspántos, sátortetős, zsúppal fedett. Csak a belső pince és — ahol van — a szoba lepadlásolt, padlásán a szénát szokták tárolni. A régi pincék présházának sarkában volt a tüzelő, mely felett bárdolt sziporkafogó volt. A padkás tűzhelyet inkább vályogból rakták és besározták. Azon főztek vasmacskával (tüzikutyávaB. Volt úgy is, hogy a padka két vállára átlósan vaslemezt tettek, és a platnin főztek. A ráspicok is ott szerettek sütni-főzni, mesélik, ha nem volt vizük, borral mosták meg a húst és azzal is öntözték, hogy ne süljön le. A hegyen mindig cseréplábasokban vagy cserépbográcsokban főztek és fakanállal ettek. A pincével közös tető alatt néhol elöl nyitott szénásszín vagy istálló is található. A présházban már csak helyenként van meg a régi bálványos, faorsós vagy huzatos prés. Ez — akárcsak a pincék berendezési tárgyai — hasonló a szélesebb környékben használatoshoz. A régi pincék helyett mind több cserepest építenek, a faprések helyett pedig vaspréseket vesznek. Sok gazdának több hegyen is van birtoka. Ezek szüretkor nagy, álló hordót tettek a szekérre, s ebbe öntötték a leszüretelt fürtöket. Ha megtelt, a pincéhez hajtottak vele, s ott préselték ki. A szőlőhegyet, zártkertet sövény vette körül, melynek alsó és felső végén hegykapu volt. Főleg, mikor a szőlő érett, nem engedtek át idegent kocsival. A hegyőr reggel nyitotta, este csukta a kapukat. Ez a bekerítettség csak az idegeneknek szólt, mert a falubeliek egyáltalán nem féltették egymástól sem bor-, sem szőlőállományukat. A sok bor miatt valamikor szokás volt, hogy az üstök, eresz alá