Bényi László: A Zalai Zichy Mihály emlékmúzeum (Somogyi Múzeum 11., 1970)
gát kifejező jelenetek: a zsákmányra mutató fővadász, a cár ügyességének hódolók ímerev csoportja. Mesteri vízfestmények és tollrajzok számolnak ibe az udvari ünnepségek zsúfolt virágfüzéres pompájáról: az udvarhölgyek szoknyasora, az érdemrendes egyenruhás tisztek osillogó csoportjai között a cárral és kíséretével. Ha alaposan, szemügyre vesszük ezeket a képeket, feltűnik az udvaronci arckifejezésének sokfélesége. A szellemeskedő, az ostoba, a hiú, az unatkozó, az önhitt, az álnok, az intrikus és a lakáj jellemrajzát fedezzük fel ebben a távolról ünnepélyes virágcsokornak ható keretiben. Ismerjüki Zichynek a cári utazások során készített rajzai közül azokat a lapjait is, amelyeken félreérthetetlen szándékkal ad hangot a nép nyomoráról, a kiáltó forradalmi ellentétekről. Például az 1685-ös Mjev! utazása emlékét 'megörökítő egyik rajzon a cári fogadtatás ünnepi jelenetei közé csonkított kezű, lábú vak koldust helyez, annak fáradtságtól elalélt leánykájával. E drámai vádló alakok a cári elnyomás látszatrendjö alatt forrongó társadalara sebeire utalnak. Az emlékmúzeum kiállításán látható »'Szomorú viszontlátásaiban a cári Oroszország bilincsbe vert kényszerimunkását, az orosz jdbbágyvilágnak egyik mindennapos jelenetét mutatja be a művész. A szekerén a városba kocogó öreg jobbágy fiát, lábán bilinccsel, kényszermunkában látja viszont. A fiatal férfi felesége s kisgyermeke lélegzetfojtva, megfélemlítve nézi ezt a' jelenetet. Az emlékmúzeumnak e fontos rajzán kívül Zichynek a Magyar Nemzeti Galériában kiállított »Fogoly a börtönében című olajfestménye, a Szibériai fogoly című ceruzarajza, a Rab néven isimert vízfestménye és sok 'más szókimondó műve mutatja az elnyomottak és üldözöttek iránt érzett mély irészvótjét. Művészünk azt vallotta: »A művészet nem: fényűzési cikk, a művészet a művelődés eszköze, .mint a nyomtatott könyv és kötelessége csakúgy mint a könyvnek teljes meggyőző erejével a kor haladó eszméit szolgálni.-« « -'•'' A 60-as évek végén kezd hozzá Zichy azokhoz a képiéihez, amelyeken az egyházi tatalom túlkapásait támadja. Ezek közül tartalmában és előadásmódjában egyik legjellemzőbb műve az »Auto da ié«, amely jelenleg ott áll a iművész egykori műtermében. E képen, a meggyőződésük éit vértanú-halált szenvedők csoportját ábrázolja. Festményéhez Zichy ilyen magyarázatot ad: »Múzeumokban őrzött kínzószierszám gyűjteményeink: a vas szűztől a vas sisakig, amelynek kilógó nyelve az áldozat halálvergődésekor mozogni kezdett hihetővé teszik azt a szóhagyományt, hogy a máglyára ítélt eretnek arcára egy izzó vaskeresztet nyomtak, s ha iszonyodva hátrált, ezt megátalkodottsága jelének tekintették.-« Mesterien jellemzi Zichy képén az égés. kínjában elvesző öntudat fokozatait az arcokon. A tűzi tövében imár alélt embereket látunk, feljebb vergődőket. Egy fiatal nő széttárt karral, arcán igazságának megrendítő bizonyosságával, hősiesein várja a halált. Nem életükért rettegők haláltusája ez,. hanem az üldözöttek utolsó vádja az elnyomás ellen. A Luther látomása, Zsidó .mártírok, a Messiás, — az, Auto, da fé mellett — azok a művei, amelyek az erőszák nyílt és rejtett eszközeire döbbentenek rá. Zichy leleplezi e képein a zsarnokokat, akik az embert igájukba hajtják,' és agitál a hamis főpapok képimutatása ellen. Elsősorban ezek voltak azok a festményei, amelyek miatt a hivatalos kritika sorozatosan támadta a szellemével és művészetével haladó eszméket hirdető Zichyt. 7
