Bényi László: A Zalai Zichy Mihály emlékmúzeum (Somogyi Múzeum 11., 1970)

»Zichy Mihály a megkezdett pályán kétségkívül hamar eljuttatandja nevét a hallhatatlanságig. A technikai kivitelben erő és sajátság helyes arányban áll concepciójának nagysága s poezisával, — s így nem csak meghatni, elragadni tud, hanem a legszigorúbb műbíró követeléseit is kielégíti.« A fiatal művészt sikerei nem teszik elbizakodottá, hanem hivatásához való hűségét és önbizalmát fokozzák, mint azt Antal bátyjához írott levele is tükrözi: »... hozzáfogtam azon szenvedélyemhez, amely új életet, új lelket öntött belém, s amely nélkül nem élhetnék, amellyel érzem, ki fogom magamat emelni a középszerűség sorából, s csak egyedül a (művészet által, amelyet egész életemben csak egy percig isi elhagyni nem fogok.« A lendületes pályakezdetet ekkor, 1847-ben, olyan esemény szakította meg, amely döntő hatással volt Zichy életére és művészi pályájára. Az orosz cár sógornője, Ilona nagyihercegnő fesitőtanárt keresett Bécsben leánya számára. Waldimüllert szerette volna erre az állásra megnyerni, de az, maga helyett, iskolájának korrepitorát, Zichy Mihályt ajánlotta. Mestere rábeszélésére a kenyérgondokkal küzdő fiatal festő elfogadta a biztos keresetet jelentő állást. 1847-ben indult útnak Zichy Mihály. A szentpétervári »kisudvar« pom pája, látszatkultúrája aligha tudta elrejteni előtte azt a százados elmaradottságot, amelyben az orosz nép sínylődött. Oroszországban I. Miklós uralkodása alatt, 'még joibbágyrendszer volt. Zichy közvetlen közelről láthatta az elnyomó cári hatalmat, és megismerhette »Európa 'Csendőrének« személyében a forradalmak elfojtóját, az 1826-ös orosz nemesi forradalom kegyetlen megtorlóját és a magyar szabadságharc »hóhérát«. Az udvari környezetben saját bőrén isimerte meg az udvaroncok intrikáit is, erről az élményéről számos szókimondó képe tanúskodik. I860 elején Zichy helyzete tarthatatlanná válik az udvarnál és otthagyja állását. Beáll egy fényképészhez, ahol daguerro fényképek halvány rajzait javítgatja. E;z a művészietlen munka, imintegy 3 évig tartott. 1853-ban Zalára, Antal bátyjának írt leveléből megtudjuk, hogy már elégséges jövedelme és otthona van: »... van igen jó feleségem, kinek szerelméről még rosszidombői bizonyítékaim vannak: az ő ápolása nélkül már nem volna testvéred.« Ismeretségük Erschoff Alexandrával, ezzel a. szegény orosz lánnyal abból az időből származik, amikor Zichy elhagyta az udvart és Erschoff éknál talált otthonra. Az emlékmúzeum őrzi Zichynek anyósairól Erschoffnéről készült kisméretű mesteri vízf eseményét, amelynek virtuóz, előadásmódja megérteti, hogy imiért vált alkotója az udvari körök keresett arckép festőjévé. Egyre több rendeléssel, sőt hivatalos megbízatással halmozzák el. A testőrség részére

1 készített díszalbuma felhívja az udvar figyelmét Zichy különleges tehetségére, amellyel a díszes ünnepségeket a' riporter gyorsaságával és biztos rajzzal örökíti meg. Ezek a megbízások végül is azt eredményezik, hogy I. Miklós cár Zichyt udvari festőjévé nevezi ki. A cári udvar eseményeiről készített rajzkrónikái sok idejét vették el a művészibb feladatok megvalósításától, de megerősítették eredeti hajlamában a pontos rajzban, a jelenségek és jellemek kifejező ábrázolásában. A gyors riporteri munka rendkívüli módon kifejlesztette az éles e--, biztos megfigyelést. A Leningrád környéki egykori cári nyaralókból múzeumokká alakított épületekiben százával láthatók a főúri kedvtelések világát megörökítő rajzai. Jellegzetesen ismétlődnek a vadász büszkesé6