Bényi László: A Zalai Zichy Mihály emlékmúzeum (Somogyi Múzeum 11., 1970)

Jókai Mórnak a »Magyar nép«-rői szóló tanulmányához, — amely »Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és képben« című műben jelent meg — a szerző felkérésére 1886—88. között készített Zichy Mihály illusztrációkat. Az ősi magyar népszokások, mondák és babonák világának a szájhagyományban megőrzött ódon erejű nyelvezete érthető módon megragadják Zichy képzeletét. Rajzaiban szerencsésen szövi egybe a mondavilág sejtelmességét a nép elbeszélőmódjának reális ízességével. A »Tűzugrás« szokása a Szent László törvénye által eltiltóit tűzáidozásnak fennmaradt jelképe. »A nyári nagy csillaghullás estéjére — a Szentiván-éjre — következett a gyújtó-ünnep. Minden asszony elvitte hazulról tűzhelyének parazsát, azt illatos pemetével eloltják, s új tűzet csiholnak felette. Ekkor a lányok elkezdik énekelni, a tűzdalt; Tüzet megrakaljuk, négyszögre rakoljuk. Egyik szögén ülnek szép öreg emberek, másik szögiéin ülnek szép öreg asszonyok, harmadikon ülnek szép ifjú legények, negyediken ülnek szép hajadon lányok. — Minden leány annak a nevét mondja, akihez a szíve hajlik, s aztán átszöki a lobogó tüzet.« Zichy ezt a pillanatot ragadja meg. A koromsötétben a tűzlángtól megvilágított arcokon mesterien ábrázolja a fény és árnyék erőteljes játékában a kifejezés árnyalatait. A »;Legényköltögetés ősrégi halotti, toron« című rajza ugyancsak a nép emlékében fennmaradt regékből, veszi tárgyát. A harcban elesett hős sírján társai gyászuk jeléül halottnak tettetik magukat. A lányok ezeket a halottjátszókat táncukkal költik életre az igricek koanor ünnepély ességű zenéjiére. Zichy ennek a pogány szertartásnak hangulatát híven fejezi ki, a kísértetiesen megvilágított csoportokkal. »Csaba útjá«-nak illusztrálása a légben rohanó sereggel Zichy tollára kínálkozó téma. A szárnyaló vágtatás nagy lendületét érzékelteti, a hunok megmentésére siető Csaba királyfi és életrekeltett vitézi csapatának ábrázolásában. Az ősi magyar mondákat illusztráló szépia-rajzsorozata is elszenvedte a technikai átültetés óhatatlan hibáit: metszetek kemény, vonalikás rajza, a megvilágítások túlélés kontrasztja megfosztja az eredeti rajzot lány, puha foltjaitól, művészi tónushatásától. Arany Jánosi balladáinak illusztrálásához: öreg korában fogott Zichy. »Ezen megrendelésemben teljesen szabad kezet adtak, reménylem is, hogy ezek a rajzok minden tekintetben tökéletesebbek lesznek az »Ember tragédiájánál« — írja 1892-ben. Az illusztrációk száma munkája hevében .messze túlnőtt az eredeti terveken. Illusztrátori tapasztalatának teljes érettségével, az előző munkából szűrt kritikák felmérésével, igaz mesteri, kedvteléssel rajzolta a művész ezeket a műveit, 1892-től 1897-ig. Előző illusztrációival szemben, most új megoldással gazdagította művészetét. Hogy az olvasót a balladáik .történelmi hangulatából semmi ki ne zökkentse, Zichy maga rajzolta, ódon (antiquaszerű) betűkkel a szöveget is. Ezzel egycsaipásra abba a világba helyezi az olvasót, amelyben a költő régies, vagy mondai hangja otthonosabban gördül. A könyv-illusztrálás klasszikus törvénye értelmében: megteremti a betű és a rajz legszorosabb kapcsolatát, úgy, ahogyan az az illusztrálás régi fénykorában történt. Egyes jelenteknél Zichy mégis eltér a szöveg közé helyezett illusztrálás! módtól. Ilyenkor az apróra tagolt képek helyett, egy-egy különálló lapon — a ballada sűrített cselekményét ábrázolja. Ilyen megoldásai például a »Walesi bárdok«, a »Tetemrehívás«, az »Ágnes asszony«. 24