Bényi László: A Zalai Zichy Mihály emlékmúzeum (Somogyi Múzeum 11., 1970)

világosan érzékeltetik a művész tendenciáját: a forradalmi ábrázolást és pendant jaként, a kép másik oldalán, a proklamációiban, dalban, vidámságbn fogant békés együttműködés utópiáját.« Az érzékiség mámorát leg jellegzetesebiben az Orgiában, erotikus rajzaiban, s a Szirén-háranasképen fedezhetjük fel. Zichy egykori műtermében ott áll ima is nagyiméretű olajfestménye a Modern szirén. Fő alakja ez a nem túl fiatal kurtizán különböző korú és rangú férfiakat tart, nem is női varázsának, hanem saját érzékiségüknek rabságában. Zichy saját társadalmának erkölcsi 'romlottságát és annak következményeit akarta bemutatni nagyméretű olajképén —• de a kritika azt követelte, hogy enyhítsen témáján. Ekkor festette meg a Modern szirén mondai elődjét, két további olajképen, tengeri szirének alakjában. Párizsban készíti Gootihe- és Petőfi-illusztrációit és folytatja a shakespeare-i Falstaffokat. 1875-ben Horace Güngsburg, a nagy irodalmi műveltségű párizsi ímecénás bízta meg Zichyt Goethe Faustjának illusztrálásával. Ekkor alkotta meg a művész az előző Faust-illusztrátorok felfogásától eltérő, Goethe művének valódi szelleméhez igazodó képsorozatát. Elődeik, akik többnyire németek voltak, akadémikus, vagy hamis romantika jú felfogásukkal, magát Goethét is elkedvetlenítették. Az, egyetlen Ó francia Delacroix volt, aki drámai képzelőeréjével úgy tudta ezt a korszakalkotó művet megszólaltatni, hogy az kivívta írójának elismerését. »Zichy könnyed, csendes tollrajzai Goethe rajzainak szellemét közelítik meg — írja az illusztrációkról Hoffmann Edith — lélekkel teli halk kíséretet adnak Goethe munkájához és nem akarják azt túlharsogni.« Jellemző Zichy alkotóimódszerére, ahogy kedvelt témáit hosszú éveken át újabb' és újabb változatatóban érleli. A Falstaffok, a. Faust, a Petőfi és Leirmointov-illusztrációik témái végigkísérik szentpétervári, pa rizsi, nizzai, zalai '-— majd isimét Szentpétervárra visszatérő — vándorlásaiban. A magyar szabadságharc hevítő emlékét, nem szűnő aktualitását Zichy, itt Párizsban, az egymást váltogató köztársaságok megalkuvásában a koronás fők visszacsalogatásával kacérkodó pártok között elevenen érzi. Ekkor fog Petőfi illusztrálásához. A cár festőjeként legfeljebb a lírai verseket illusztrálhatta volna, mert mint írja: »Petőfi illusztrálás.; egy barátomat majdnem Szibériáiba vitte.« A király és a hóhér-t Petőfi világos, tömegeknek szóló szavai szerint illusztrálja. A megingó trónuson a megrettent király rámered a hermelinje alól fenyegető, bilincstépő jobbágyöklökre. A háttérbe állítja Zichy a francia forradalom jelszavai alatt egyesülő népek szabadsághőseit. A hazai megalkuvás Zichy Antal személyében most ugyanúgy fogadja ei' a képet, mint annak idején Petőfi versét. Az akkori pesti cenzor ezt mondotta Petőfinek: HMint cenzor semmit sem szólok, de mint önnek barátja és igaz tisztelője azt mondom, ez a munka nem méltó az ön nagy nevéhez.« Ugyanezt kell most nekem — írja Zichy Antal — nem a te rajzodra, amely méltó a nagy festőhöz, hanem Petőfi ezen versére alkalma znoim, amelyet most te próbálsz a feledésből kirángatni... Hiszem, hogy a petrolőrök örülni fognak neki, de az ördögbe! Ki érez most úgy, mint Petőfi érzett a forradalom alatt? Most mi nem elnyomott lázadó, hanem alkotmányos, kielégített és királyunkkal a legjobb egyetértésben élő nép vagyunk.« Nos, éppen ez az, amit sem Antal bátyjának, sem a hivatalos köröknek sohasem hitt el Zichy. S annak egyik okát, hogy nem akart teljes szándékával hazajönni, talán éppen ebben a meggyőződésé12