Sára Péter: Berzsenyi emlékmúzeum Niklán (Somogyi Múzeum 10., 1967)

Forr a világ bús tengere, ó magyar l .'•',.' Ádáz Erynnis lelke uralkodik, S a föld lakóit vérbe mártott Tőre dühös viadalra készti. Egy nap lerontá Prusszia trónusát. A balti partot s Adria öbleit Vér festi, s a Cordillerákat S Haemusokat zivatar borítja. Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei, A Dardanellák bércei dörgének, A népek érckorláti dőlnek, S a zabolák s kötelek szakadnak. Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély; Nem félek. A kürt harsogását, A nyihogó paripák szökését Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat. Ez tette Rómát föld urává, Ez Marathont s Budavárt híressé. (A magyarokhoz.) Ennek az új felismerésének az eredményeként dolgozta át véglegesen - nem sok idővel e vers megírása után - azt a másik A magyarokhoz c. ódáját is, amelynek első változata még 1797-ben keletkezett. Berzsenyi ekkor már a korábbi változatok reakciós nemesi eszméit, ideáljait teljesen elhagyta és egy új történelmi tudat súlya alatt formálta meg mondanivalóját. A magyarság sorsáért aggódva már a nagy nemzeti költők bátorságával ostorozta kora magyarságának hanyatló erkölcseit és ítélte el saját osztályának, a nemességnek tunyaságát. Komiásnak indult hajdan erős magyar l Nem látod, Árpád vére miként fajul? Nem látod a bosszús egeknek Ostorait nyomorult hazádon? Most lassú méreg, lassú halál emészt. Nézd: a kevély tölgy, melyet az éjszaki Szélvész le nem dönt, benne termő Férgek erős gyökerit megőrlik,