Sára Péter: Berzsenyi emlékmúzeum Niklán (Somogyi Múzeum 10., 1967)

S egy gyenge széltől földre teríttetik! így minden ország támasza, talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvesz : Róma ledül, s rabigába görbed. Mi a magyar most? - Rút sybarita váz. Letépte fényes nemzeti bélyegét, S hazája feldúlt védfalából Rak palotát hever őhelyének; A kiállítás második szobájában jogosan került főhelyre Berzsenyinek ez a két ódája. A kéziratokról készült nagyméretű fotókópiák és a hozzájuk komponált színes, grafikus illusztrációk kiemelik, hogy ezek a költő legjelentősebb versei, hogy ezek nemzeti irodalmunk legjelentősebb alkotásai közé tartoznak. A dokumentumok egész sora idézi, hogy Berzsenyi Niklán még nehezebb helyzetbe került, mint Sömj énben volt. Magányossága is nagyobb lehetett, hiszen bizalmas barátjától, Kis Jánostól is messzebbre került. A gazdálkodás rengeteg gonddal-bajjal járt, de alkotó kedve nem lohadt. Költévszete éppen ebben az időben terebélyesedett ki, mert a valósággal közvetlenebb kapcsolatba került és történelmi tudata is új alapokra helyeződött. Számtalan verse bizonyítja, hogy a költő niklai magányában lehiggadt, töprengőbbé vált. Álmaim tűnnek, leesik szememről A csalárd fátyol, s az aranyvilágnak Rózsaberkéből sivatag vadon kél Zordon időkkel: Hol csak külszín fedi a valóság Puszta országát bíbor állepelben; Ámde a bölcsnek beható szemével Játszani nem mer. (Barátaimhoz) Már nem az ifjúság szertelen hevülete fűtötte fantáziáját, hanem a higgadt férfi bölcsességével nézte a világot, ízlelte az élet valódi ízeit. A belső harmóniára törekvő ember magányos, egyszerű életének szépségeire éppen úgy felfigyelt, mint a „szárnyas idő" repülésére, az öregedésre. Ezt 9