Draveczky Balázs: A Somogy megyei muzeológiai kutatás története (Somogyi Múzeum 6., 1966)

»Kedves Kollegák! Valahány vidéki kartárssal alkalmam volt mostanában találkozni, mmdnyájan egyetértettek velem abban minden rábeszélés nélkül, hogy ma a magyar kultúrában nincs elgazdátlanabb és magára hagyatott szakma, mint a miénk, vidéki múzeumi embereké. Bármilyen szívélyes legyen a viszony, amelyben személyileg többé-kevésbé valamennyien vagyunk a pesti múzeumokkal, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének megszüntetése óta nincs olyan központi szerv, amelynek kötelessége volna bennünket hivatalosan irányítani és támogatni, a amelyhez hivatalos jogunk, volna kéréseinkkel, panaszainkkal vagy eszméinkkel fordulni. Nincs olyan szakmabeli folyóiratunk amilyen a Könyvtári és Múzeumi Értesítő volt, s megszűntek a háború előtt szokásos évi vándorgyűlések is, amik ha másra nem is, arra jók voltak, hogy legalább megismertük egymást. Ma alig tudunk egymásról valamit; abban se vagyunk biztosak, hol ki van még a régi kollegákból, kik a fiatalok, akiknek volt bátorságuk erre a pályára adni magukat; csak napilapokból értesülünk róla, hogy egyik-másik vidéki múzeum a maga emberségéből életre kapott, vagy legalább olyan helyzetbe jutott, hogy szimulálni tudja az életet, s nagyon sok kollegánk van, aki másfél évtizede nem látta a vidéki testvérintézeteket, •— illetve nagyon kevés, akinek módjában volt nagyobb részüket sorra látogatni. Azt hiszem, kedves kollegáim, mindnyájan tudjátok, hogy ez így van, s mindnyájan egyetértetek velem abban, hogy ez nem, jól van így, s valahogy változtatni kellene rajta, a magyar kultúra érdekében is, meg a magunkéba is, s mivel más segítségre nem számíthatunk, magunknak kell a magunk dolgát kézbe venni, s én a mai körülmények közt csak egy célravezető módot tudok. Azt, hogy legalább a régi vándorgyűlések pótlására minden esztendőben egyszer jöjjünk össze, lehetőleg mindnyájan, felváltva másik-másik vidéki múzeumi városban egymás megismerésére és ügyesbajos dolgaink megbeszélésére. Félreértés ne legyen belőle: nem gondolok én alapszabályos szervezkedésre, s a magam részéről nem is vagyok barátja semmiféle egyesületesdi-játéknak, mert attól mindnyájunk tapasztalata szerint nem igen várhatunk hasznot. Én csak baráti összejövetelt tervezek, amikor megismertetjük egymást a gyűjteményeinkkel, beszámolunk egymásnak, és tanítjuk egymást és elnöki csengő nélkül értünk szót az intézményeink bajairól és a magunk sérelmeiről, amikből van elég. Hogyha aztán a beszélgetések során kialakul valamilyen lehetősége a sorsunk jobbra fordításának, annál jobb; ha nem jutunk ennyire, legalább kipanaszkodtuk magunkat s megszorítottuk egymás kezét. Ha egyetértetek velem, kedves kollégák, kegyeskedjetek azt nekem megírni, s nyilatkozzatok arra a kérésemre is, hogy az első 42