Fehér Erzsébet: József Attila kiállítás Balatonszárszón (Somogyi Múzeum 4., 1965)

Mann-nal is azonosan látta a kor művészének feladatát. „Meggyőződésem — vallja Thomas Mann a Szép Szó-nak adott nyilatkozatában — hogy a költő, aki ma emberies állásfoglalás dolgában az embernek a politikában felvetett létkérdésére megtagadja a választ s a szellemet az érdekeknek elárulja, a szellem terén is elveszett ember." Te jól tudod, a költő sose lódít: az igazat mondd, necsak a valódit, a fényt), amelytől világlik agyunk, hisz egymás nélkül sötétben vagyunk. (Thomas Mann üdvözlése) A tabló anyagát tételekbe foglalt költői hitvallásának: Ars poeticá-jának kézirata zárja. Az a mű, amelynek gondolati elemeire a kiállítás versanyagát felépítettük, s amelynek kiemelt soraival a költőről mi: utókora vallani tartozunk: Ёп nem fogom be pörös számat, A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint pártfogón e század... Az ablak lalatfci tárló anyaga balatonszárszói tartózkodásáról beszél. A két vers (A hullámok lágy tánca..., Balatonszárszó) az 1936os nyár emlékét őrzi; az utóbbi egy futó szerelem üdítő boldogságát is. — Aztán a levelek, amelyek egy esztendő múlva ijesztő híreket küldenek a beteg költő állapotáról. Az utolsó hónap történetét József Jolán könyvéből ismerjük. E levelek szinte megelevenítik szomorú napjait. A nővér arról a küzdelemről ír, amellyel maguk közé szeretnék kapcsolni az összeroskadt lelkű beteget: „ . .. Olyan testi és szellemi letargiában tölt éjt és napot, amikben ritka pillanatok a derűs hangulatai." — Pedig magában hősies erőfeszítéssel — dolgozni, újra talpraállni akar. „Sokat változtam, talán egészen megöregedtem — írja 9 nappal halála előtt egyik barátjának. — Hozzá kell most szoknom újból a világhoz. Talán sikerülni fog. Ismered a Helység kalapácsát ugye, — ott állnak ezek a sorok: Sikerülni fog, mert Sikerülnie kell, Monda a szentegyházi fogoly. S a tenyeréről ugyan lemegy a bőr, de mégis leereszkedik, jobban mondva, lemászik a földre". Az utolsó szerelemnek külön egységet biztosítottunk: ez volt a végső szál, amely az élethez fűzte. A szeretett lénybe, a végre megtalált társba kapaszkodik utoljára fellobbanó életösztönével, alakja köré font minden szépséget, amelyért élni érdemes. A himnuszok imádságos áhítatával, szívig ható természetességgel szólal meg ez a szerelmi líra, hogy rögtön búcsúzzék is: 24