Fehér Erzsébet: József Attila kiállítás Balatonszárszón (Somogyi Múzeum 4., 1965)

Ki tudom, még sokáig élek, köszönöm neked, hogy remélek, magamnak békés elmúlást, neked szép, csendes búsulást. (Töredék) Aztán az utolsó versek. Az itt kiállított darabok pontos keletkezési idejét nem ismerjük, de vitathatatlan, hogy végrendeletek. Talán készült szörnyű halálára? — A tárló anyagának tanúsága szerint: igen. — Barátai és orvosa december 2-án meglátogatták. E találkozáskor állapota megnyugtatónak látszott. Mikor elmentek, mindenáron velük akart utazni. Nem tudták magukkal vinni: nem fért be az autóba. József Jolán emlékezése szerint másnap délelőtt nyugodt volt, derűs, mint régen — s leveleket írt: a tárlóban bemutatott búcsúleveleket. A délután, az este is zavartalan volt. Sétára indult — és nem jött vissza. Holttestét Magyarország térképével takarták le az állomás ügyeletes dolgozói... íme, hát megleltem hazámat, a földet, ahol nevemet hibáüanul írják fölébem, ha eltemet, ki eltemet. Élete utolsó napjaiban született ez a vers: Balatonszárszó szomorú büszkesége. A haza akkor egy sírhelynyi föld volt a költőnek — ma, hazája a művelt nagyvilág. 25