Pásztora Zsófia (szerk.): A pásztorok világa. A Rippl-Rónai Múzeum Néprajzi Látványraktárában őrzött pásztorfaragások katalógusa - Mesélő tárgyak 1. (Kaposvár, 2018)
Bevezetés
I mi kanász akár íoo, a községi 50-60 saját disznót is tarthatott.14 Ha alkalom kínálkozott rá, az illegális úton „szerzett" állatokat is hozzácsapták a többihez, míg túladtak rajtuk. Számos furfangos módja létezett a tulajdonbélyegek „másításának", pásztorok és betyárok együttműködtek ezen a téren. Az elhullott disznóról például annak fülével kellett elszámolni, de ha a kanász jóban volt az írnokkal, kapott helyette két régebbit. Az állatok egészsége, jó szaporulata érdeke volt a pásztornak. Ahogy az 1877-ben született Horváth Pili György kanász megfogalmazta Takáts Gyulának: „A pásztor, ahogy karolta a nyáját, úgy vette hasznát'.1* Mesterségük apáról fiúra szállt, leginkább egymás között házasodtak gyermekeik, társadalmuk zárt közösséget alkotott. Értékrendjük és életmódjuk eltért a falusi parasztokétól. Idejük nagy részét a falu és ezáltal a közösségi ellenőrzés határain kívül töltötték. Bizonyos szempontból szabadabbak voltak tehát, és nem elsősorban a földben, hanem az állatállományban és az azzal való kereskedelemben láttak gyarapodási lehetőséget. Büszkék voltak tudásukra, felelősségteljes munkájukra és életmódjukra. Az extenzív földművelés és az állattartás szoros kapcsolatban állt egymással. Nem csak a legelők és rétek biztosították a megfelelő takarmányt, hanem az aratás után a tarlót, ősszel a káposzta torzsát és a kukorica szárát is legeltették. Az árterek eltartóképessége is nagy volt, bőséges és változatos takarmányt biztosítottak. Az arisztokrácia az erdők kiirtásával, folyószabályozásokkal, mocsárlecsapolásokkal próbált művelhető földterületet nyerni az egyre intenzívebbé váló mezőgazdaság számára. „Régebben ezek az erdőségek egymásba ölelkeztek, lombjaik a falvak végső házait, kertjeit árnyékozták; ma már teméntelen szőnyegzetük összevissza szaggatva, szabdalva, átlyuggatva, talajuk szántóföldekké alakítva, csak árnyékaik a réginek. A mi bennük nagyszerű, csodálandó vagy félelmetes volt, nagy részben talajkoczka-, épület- és dongafa alakjában szétvándorolt. Somogy a szertelen erdőpusztítás folytán régi kedves képéből egészen kikelt."16 - panaszkodott Baksay már a 20. század fordulója előtt! A18. század végén -19. század elején, az úrbérrendezést követően a jobbágyokat az adózási szempontból legmegfelelőbb, háromnyomásos gazdálkodásra igyekeztek kényszeríteni. Ugyanakkorelválasztották a földesúri és jobbágyi földeket is, így a jobbágyok a termőterületek csökkenése miatt kénytelenek voltak a harmadikföld, vagyis a pihentetett ugar hasznosítására.17 Az ugar legeltetésének megszűnése miatt viszont több takarmányt kellett termelniük. Ahogy egyre több földet vettek művelés alá a legelőterületekből, úgy csökkent a határ legeltetése és nőtt az istállózó állattartás gyakorlata, sürgetve a fajtaváltást. Míg a növénytermesztés terén a fokozott gabonatermesztés, az állattartásban a nagyobb gyapjú-, tej- vagy húshasznú, ám belterjesebb tartást igénylő, kényesebb fajták tartására tértek át. Ezzel együtt pedig letűnt a pásztorok aranykora, az a bizonyos „régi világ", melynek alakjait a faragók még oly sokáig Takáts 1986:21-11 15 Takáts 1986:24 16 Baksay i8g6:u.ott 17 Takács 1959:234 Pásztorkunyhó rekonstrukció. 1975-ben, Felsősegesd - Lászlómajorban Tóth Mihály volt számadó juhász készítette Kitlinger János bognár segítségével. Knézy Judit felvétele (RRM NF-13.194)
