Horváth János: Kunffy Lajos - A somogytúri Kunffy Emlékmúzeum katalógusa (Kaposvár, 2005)

•••••• ^ y *> nyári aratás idején történik. A halasztást nem tűrő munka miatt kevés a kép szereplője. A kép jobb és bal oldalára széthúzva egy-egy kis csoport áll. A közöttük lévő fehér fal és a ráeső árnyék mediterrán hevülettel hat. Alatta van a ravatal. A kicsiny, felvirágzott koporsóra gyászruhás anya borul. Balra a család az apával és a testvérekkel, jobbra a szertartást végző pap és a kántor karakterizált alakja egy kék napernyő alatt. Az apa körüli csoportot az ernyő alakjával rokon forma, a tornác félköríves bejárata foglalja egybe, amely sötét keretbe zárja a szemlesütve ábrázolt arcokat. A zsoltárból éneklő kántor tömör, súlyos hatású, sötétruhás, sziluettszerű alakja jelenti formailag a drámai felkiáltást. Az aranymetszés tengelyében áll. Az ő árnyéka vezet a kis koporsóra hajló, gyászkendővel eltakart arcú anya irányába. „Felgöngyölítve vittem a nagy képet Párizsba ősszel, midőn visszautaztunk. Megtekintésre a Szalonba történt beadás előtt, meghívtam széles baráti és ismerősi körünket is, de megjelent nálam a Monarchia nagykövete, gróf Khevenhüller-Metsch is a nagykövetség vezető tanácsosaival. Eljött Munkácsyné is. A szalonban az első emeleti galéria fő fala közepére került a kép, és már nagy távolságból lehetett látni, kitűnő világításban. A szemlélő a francia képek közt azt érezte, hogy egy más világba lépett, egy magyar parasztház udvarára. A katalógusban reprodukálták. Sok méltató cikk jelent meg róla. A somogytúri nyarakon minden évben festettem egy-egy nagyobb méretű képet, amelyet azután a következő évben a párizsi Nagy Szalonban állítottam ki. Ez időben készült a yasárnapi beszélgetés" két kiöltözött, életnagyságú leányt ábrázolva, amint a szép verőfényes, napfényes időben a fűben ülve beszélgetnek... " A „Somogytúri lányok vasárnapi beszélgetésben" (1909) című festmény két leány alakjának nyugodt, méltóságteljes modellálása inkább a gondolatukba merült hallgatásukat, mint a beszélgetésüket ábrázolja. Egy bensőséges dialógust közvetít a ruházatok színe és sötét-világos ellentéte. A zöld növényi környezetbe ágyazott színes népviseleti öltözék kékje, rózsaszíne és kicsattanó fehérje, a leányarcok rezzenéstelen karaktere egy nagyszabású festőiséget dicsérnek. Nagyon kifejező a szemben ülő, fehér blúzos lány a maga elé néző arcával, a lazán összekapcsolt kezeivel az ölében. A balra ülő, könyöklő karral feltámasztott lány profilja kérdőn ráirányul, de nem provokálja barátnőjét. Az ő kéz mozdulatai sem vonják el a figyelmet a feszült, leány sorsot latolgató hallgatással teremtett idilltől. A sokalakos „Somogytúri lakodalom" (1910) című festményéhez szintén sok képvázlat készült. Külön a zenészekről, külön a táncolók csoportjáról és a teljes kompozícióról vázlatokat rajzolt, pasztell színvázlatok születtek. Egy nagyobb változat impresszionista stílusban, egy másik plein air naturalista stílusban került kidolgozásra. Az utóbbival a falubéli emberek modellként való szereplési óhaját volt kénytelen kielégíteni. Ez a kép a múzeumban, az előző magántulajdonban van. A tömeges emberábrázolás próbája lett a mű. Kunffy megkereste a táji környezet és az ember tömeg kellemes, áttekinthető arányát. A mulatozó emberek mozgása a csárdás tánc figuráinak bemutatásával nyeri el a sajátos jellegét. A kiindulás statikus gócát a zenészek sötétruhás, zárt köre képezi. Belőlük bomlik ki a táncosok nyitott és tarka színekben mozgalmas csoportja. E sötét-világos színellentét lüktetése az életöröm hor9