Horváth János: Kunffy Lajos - A somogytúri Kunffy Emlékmúzeum katalógusa (Kaposvár, 2005)

Л^^^'*^> dozója. Az előtérben egy Munkácsy-féle dramaturgiából ismerős piros ruhás kislány áll a néző felé mutatja bájos falánkságát. Festői szépséggel világlik ki a sokadalomból a fehér ruhás menyasszony alakja. A feje fölött magasodik, figyelemközpontú motívumként, a háromszögű ház oromzat napsütött fehérsége, azon felül kerekedik a somogytúri domb. A háttér egyik eleme a sok képen szereplő templom. A „Sakkozók a kertemben" (1911.) című kép friss ecsetjárású, impresszionisztikus faktúrával tűnik ki. Az alakok hátterét foltszerű felületbontás jellemzi. Nem szokványos motívum a fiatal nő és az idős pap sakk játszmája. Az alkalmi eseményt a művész a festői jelenség okán ragadta meg - mélyebb tartalmú megfontolás nélkül. Kunffy vörös hajú, dekoratív szépségű felesége, a fényességet sugárzó világias öltözéke ellentétben áll az ősz hajú, fekete reverendás pap alakjával, aid Fekete Ágoston tolnai prépost. A világi és az egyházi személyek szellemi játékkal történő megmérettetésében távlatot nyitó gondolat rejlik. A szembenálló felek közt frivol jellegű a drámai fejlemény Mindössze egy nyári délutáni vendéglátogatás során támadt az ötlet, hogy sakkozás közben keveset mozdulnak el a modellek, s így könnyebb őket lefesteni. A kép hatására eszünkbe juthat valamely Stendhal történet cselekménye is. Az élet szigorú önmérsékletét képviselő vidéki lelkész és a párizsi divat külsőségeit magára öltő hölgy együttese, a „vörös és fekete" regényes képzetet kelt. Kunffyné nagyon kellemes beszélgető partner, a zenében, irodalomban, festészetben művelt, eredeti vélemény formáló gondolataival a művész méltó társa volt. Elbájolta a vendégeit. Párizsban ez a képessége különösen fontos rangot biztosított számára. Kunffy büszke volt párjára. Sok képében megörökítette Ella asszonyt. A következő festmény fő alakja szintén a szép Kunffyné. Foglalkoznunk kell az Aratóünnep с képnek a nézőpontjával, azzal a hellyel, ahonnan a festő a témát megörökítette. A somogytúri kúria bejáratán belüli helyzetből kifelé tekintve foglalta képpé Kunffy a témát. Az úri ház belső részébe húzódva, az eseményektől kellő távolságban ábrázolja családját és a szolganépet. Az „Aratóünnep" (1910) azt a népszokást örökíti meg, amikor az aratás végeztével a falu népe kalászból fonott koszorúval ajándékozza meg a föld urának asszonyát. A jelenet a Kunffy kúria fedett, árnyas tornácán történik. A fiatal Kunffyné mellette álló kisfiával, ülve fogadja a megilletődötten belépő, kalaplevéve köszöntő férfit, az aratók szószolóját. Az asszonyok és férfiak tömegét a tornác fehér kőfal mellvédje határolja el az előtérben zajló szertartástól. Rúdra akasztva hozzák a szalaggal átkötött koszorút. A festő törekvése a napsütött és árnyékos képrészek kompozíciós egyensúlyának megteremtése. Előzetesen remek pasztellek készültek a művész feleségét és fiát ábrázoló részletről. A képnek egy impresszionisztikus, hasonlóan nagy méretű változata Belgiumban van. A kép nézőpontja tehát a kifelé tekintő, a tömegtől távol álló, tartózkodó magatartású művészé. Ebben a távolságtartásban rejlik Kunffy sajátos szellemisége. Lehet ezt az arisztokratizmusának jeleként értelmezni. A nagyon eredeti látószög megválasztásában nincsen semmi akadémián megtanult rafinált számítás. A festő a saját birtokán zajló életből előbb a felsőbb körű, utóbb az alsó néposztálybeli témához nyúlt. A gyermekkorában szerzett vidéki élményei nyomán tudatosan kereste a népi kul10