Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
5. Sopianae temetői épületeinek katalógusa
5.17. XIII. temetői épület 63 Az építmény hossza 7,6 m, szélessége 5,8-6 m. A falak alapozása a gyakori opus spicatum technikával készült. A Ny-i fal alapja a mai járószint alatt 210 cm mélyen, a külső római járószint pedig 175 cm mélyen volt, melyet 25-40 cm vastag kavicsos réteg jelzett 150,5 m balti szinten. A réteg precízen illeszkedett a 2. fal felszíni részének aljához. A D-i fal megmaradt részének felső szakasza külső égés okán vörös lett. A falakat belülről vöröses-fehér elsimított vakolat borította, alján egy körbefutó belső törésvonal („varrat") mutatja a korábbi belsőjárószintet 150,58 m balti szinten. A belső karéj falának íve (13. és 18. fal) 55-80 cm távolságra van a külső apszistól, követi annak hajlását. Vastagsága 40 cm. Ny-i és K-i részének alján a jó minőségű vakolat„varratai" ugyancsak mutatják az egykori belső járószintet, melyből a 18. faltól K-re egy kavicsokkal és téglatörmelékkel kevert kis rész in situ előkerült. A falnak azonban a járószint alatt csupán néhány centiméternyi alapozása van. A 13. és 18. falak felmenő részének megmaradt magassága 26-28 cm (150,84-150,86 m balti szinten). A 13. és 18. falak félkörívét D-en összekötő 14. fal K felé vékonyodik 60-40 cm között. Alapjai ennek is csak néhány centiméteresek, aljuk 150,5 m balti szinten van. Az alapozás tetején, vagyis a padlószinten egy sor tégla van. A 13-14. falak találkozásánál a belső sarokban megmaradt az eredeti kavicsos, tég la morzsa lékos padló, aminek a 13. fal belső oldalán máshol is van nyoma. A 14. fal Ny-i végének egy kiálló részletét Fülep Ferenc„sarkantyúhoz" hasonlította. A 13-14. és 18. falak egyszerre épültek. A 14. fal felett, illetve abból É-i irányban kiindulva kőből készült félköríves padozatot rekonstruált Fülep Ferenc. Megmaradt részeinek abszolút magassága 150,8-151 m közti balti szinten van. Az épület apszisa, a„szen- tély" félköríve és a „padozat" megmaradt alapja koncentrikus félkörökként helyezkednek el, követve egymás íveit. Az ásató szerint a félköríves mensa körüli feltételezett pad eredetileg fával borított ülőhelyként szolgált: subsellium257 (Fülep 1984 99). A„szentélyrekesztő" 14. számú fal téglasorának tetejére hevenyészve épített kősort Fülep Ferenc későbbi fejleményként az asztal előtti rácskerítésnek rekonstruálta. Ennek helye azonban csak hipotetikus, valójában a gyakorlat és praktikum nem engedné meg a rácsot ilyen közel építeni az asztalhoz. Valószínűbbnek tűnik, hogy az egész félkör egyetlen, pad nélküli mensa volt, mely észak-afrikai párhuzamaihoz hasonlóan (Schmidt 2000 299 304-305) az alátemetettek sírja fölé került (L/45. sír). E mensa az épület apszisába került és keresztények által végzett, de még pogány rítusú halottkultusz rítusa helyéül szolgált. Az építmény irányítása nem keletelt, ami arra utal, hogy a 4. század vége előtti fejlemény. Az épület belsejében a Ny-i és D-i falakon megmaradt a vakolat egy része. Feltételezhető, hogy a K-i fal is és a teljes épületbelső vakolva volt. További vakolat volt a szentély belső körívének külső falívén, a 15-16. falak külső ívének felületén, a 17. fal bejárat felé néző oldalán és a bejárat Ny-i oldalán (11. fal K-i oldala), amiből azonban nem következtethető ki a bejárat K-i oldala, mivel ott a fal hiányos (12. fal). A megmaradt vakolat alapján tehát meghatározhatók azok a területek, ahol felszíni falak voltak és tagolták az épület belső terét, illetve a bejárat egy része a DNy-i belső saroktól K-re 96 cm távolságra esett. A bejárat tehát nem a D-i fal közepén volt, hanem eltolódva Ny-i irányba. A 2. és 12. fal közti területen (DK-i sarok) az egykori padló helye 150,31 m balti szinten volt. A „küszöb" szintjét két darab in situ megmaradt padlótégla jelezte. A 12. és 15-16. falak által közrezárt belső „helyiség" padlószintje magasabban volt, mint a 11. és 16-17. falak, valamint a küszöb által határolt belső területé. Az ásató szerint a bejárat, a küszöb és a bejárati kis helyiség egyszerűen alacsonyabban volt, mint az épület többi belső területe. A belső járószint magassága viszont délről (150,13 m) észak felé emelkedett, az épület közepén (15. fal) elérve a 150,38 m, a 14. falnál pedig elérve és onnan É-ra a„szentély"területén már egyenletesen megtartva a 150,58 m balti magasságot. Ugyanakkor a 15. faltól északra az épület belsejének középső sávjában két járószint is előkerült, ami magyarázatot ad a belső szintemelkedésre. A fentebb említett szint 150,13-as szint II. Constantinus érmével együtt az alsóbb szintet jelentette. A felső járószint az épület közepén a megadott 150,58 m szinten volt és a 14. falig folytatódott É fe\é.„A szentélyben és a 17. falnál az om- ladékban egy-egy II. Constantius érmét találtak" (Fülep 1984 103). 257 257 A subsellium a szenátusból átvett forma (Dolhai 2001 156), de lakóházakban is előfordult (például Histria: domus 2. - Born 2012 Abb. 106-107). Sírhelyekkel összefüggő ülőhelyként említhető, hogy a Domotilla-katakomba Flavius- kápolnájában is voltak a falak mellett padok (Marucchi - Vecchierello 1935 157).
