Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)
11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)
71.3. Kiemelt sírok és mártírkultusz Sopianae temetőjében 203 lágába kerültek, melyek közt kiemelt helye volt a mártíroknak/szenteknek. A Paradicsomban Isten közelségét élvező vértanú szinte római hivatali mintára közvetítővé válik (Sághy 2003 129 131), és égi patrónus lesz, sa- ját„klientúrával" (Brown P 1993 62 72 Klaniczay 2004 41 ).935 A szentek közbenjárása alapvetően János jelenéseire vezethető vissza, ahol az Angyal talán már nemcsak küldött, de közvetítő is. Volt egy másik hagyományú út is, melyet Ágoston képviselt. Nem becsülte le ugyan a szentek közvetítésben játszott szerepét [De civitate Dei, 10.1,3,7,20),936 de nem volt külön patrónus szentje, hanem közvetlenül Istenhez fordult. A 4. század végére kikristályosodott égi patronátus intézményét ugyanis az a vád érte, hogy a mártírium útja helyett a hívők a köny- nyebb utat választják és a patrónus szenttel végeztetik el a„munka"nagy részét. A keresztények könnyebb sorsa felől nézve természetesen van benne némi igazság, de ugyanakkor cáfolható is (Brown P 1993 93).937 A „szentség" fogalmának ingadozása „relatív szakralitásként" írható le (Horváth T 2011 194). A görög-római hitvilágban a közteslények egy rétegét alkották a halottak (és élők) lelkei (daimón/genius). A halál számukra fel- magasztosulást (sírképeken: katedára kerülést), vagyis istenivé válást (divinae) hozott. A transzcendens szféra történései az emberi társadalom eseményeinek tükörképei voltak (Kovács F 2010 95-96 Stolz 1980), amely szerepet a kereszténységben már az apokrifek jót képviselő közteslényeinek intermezzója után végül a Mennybejutott mártírok/szentek vették át. A hitük révén megváltásban részesülő nem mártír keresztény halottak lelkei is megfeleltethetők a „megistenülő", egyszerű pogány halottak szellemének (genii, lares). A Mennybejutott mártír szentek előképei pedig az antik héroszok lelkei lehettek:938 Majd aztán, hogy a föld befogadta magába e fajtát, / jótét lelkek lettek, a nagy Zeus rendeletére, / földön járó hű őrzői az emberi nemnek... (Hesiodos, Munkák és napok/'EQya Kai TípépaL 11,248-264., Mrenka 2011 286).939 A keresztény mártírok patrónussá válását legjobban az 5. században élt Theodorétosz püspök szavai mutatják: „...a mártírokat jobban ismerik, mint legbelsőbb barátaikat..." Grüll 1999). A 17. század elején már Antonio Bosio is felismerte a mártírok/szentek ilyen irányú rendeltetésének megjelenését a 4. századi keresztény hitvilágban (Marucchi - Vecchierello 1935 182). A pogány és keresztény végpontok között átmenetként ott található a poetovioi I. Mithraeumban Hyacinthus felirata, akinek megnevezése a misztériumvallásban - szokatlan módon ugyan, de - perszonifikálta, azaz könnyebb érthetőséggel ruházta fel az egyébként elvont csillagászati fogalomrendszert (Tóth I 2003 32).940 A 4. században Damasus pápa és Szent Ambrus sem tett mást, mint a mártírok sírjának felkutatásával (inventio), felemelésével (elevatio),94' átszállításával (translatio) és tiszteletével közteslényeket magasztalva „antropomorfizálta" a hívők számára a kereszténység tanait.942 A keresztény szentek tiszteletének hivatalos alapja pedig az, hogy a katolikus teológia hittételként vallotta a hagyomány fontosságát, mint a Bibliától független, vele egyenrangú forrásét (Frenyó 2002 14). Meg kell vizsgálni a „mártír" és „szent" fogalmak viszonyát is. írott források és feliratok egyaránt azt erősítik meg, hogy jelentésük már a kezdetektől fogva szinte azonos. Keresztény szempontból mártír az, aki hitéért a 935 Például Szent Félix lett a később szintén védőszentté vált Nolai Pál számára az égi pártfogó (suspector). A keresztények közt azonban nem csupán égi, hanem római mintára evilági patrónusrendszer is kialakakult (Rebenich 2001). 936 Szent Ágoston ugyerről a következőket írta: „...akik mártírhaláluk révén bebizonyították, hogy Isten igaz szolgái, embertársaikat közelebb tudják vinni Istenhez, mint az angyaloki' (De civitate Dei X 8,27 Grüll 1999). 937 Például Nyssai Szent Gergely Macrina nevű nővére anyjának álmai nyomán a Thekla nevet kapta. A védőszenthez való igazodás végül a keresztnévadás szokását eredményezte. 938 Theszaloniki „A" bazilikájának átriuma alatt makedón hérosz sírja volt (Sörries 2011 163). 939 Más vélemény szerint az ókeresztény mártírkultuszt nem a görög poliszok városalapítóinak tiszteletéből kell eredeztetni, hanem egyszerűen az általános halottkultuszból (Hamman 1987 227). 940 A Mithras-kultusz ún. transitus dei/ istenné való átlépés momentuma (Tóth I 2003B 11-12) akár a későbbi ókeresztény mártírok áldozata misztériumi előjátékának is tekinthető. (A Mithras-kultusz és azeucharistia közti párhuzamot és különbséget már Justinos megadta: tApoi. 66,4 67,6 Hamman 1987 158 191 Dolhai2001 27). A szakramentumokat, liturgikus cselekményeket először maguk az egyházatyák is mysterionnak nevezték (Dolhai 2001 15). A korszakra egyébként jellemző a vallási elvontság személyes konkrétumokra való átváltásának igénye, hiszen a Domino szó megjelenésével (Szabó Á 2007) a Dunai-lovasisten tiszteletének késői fázisában is ez tapasztalható. 941 A halott maradványainak bolygatása a Birodalom kereszténységet megelőző időszakában nem csupán kegyeletet sértett, de tisztátalanná is tett. Ezt a pogányok mellett a zsidók is így vélték, ugyanakkor utóbbiaknál az 1 -4. században mégis tömegesen alkalmazott szokássá vált az elenyészett halottak csontjainak sírokból ossariumokba való áthelyezése (Volp 2002 31-34), ami akár a keresztény elevatio egyik előzményének tekinthető, noha a két vallás nem azonos indíttatással alkalmazta a rítust. Míg a zsidóknál általános szokásként elterjedve a családok alkalmazták, addig a kereszténységnél valószínűleg spontán megindult sírtisztelet tudatos egyházpolitikai célú felkarolásáról van szó és elsősorban a kiemelkedő hitvalló mártírok maradványainál láthatjuk. 942 A Damasus által felkarolt mártírkultusz eredményeképp Rómában is megnőtt a szentek száma és a 7. századra már 140 mártírsír-emlékhelyet tartottak nyilván (Lanciani 1892 320).
