Gábor Olivér: Sopianae késő antik temetői épületei (Kaposvár-Pécs, 2016)

11. Temetői rítusok, szokások – Sopianae ókeresztény egyháza(i)

196

7 7. Temetői rítusok, szokások - Sopianae ókeresztény egyháza(i)

11.2.1.2.8. Inhumált halottak hátukra fektetve. E rítuselemek keleti hatásra történő tömeges átvétele a 2. századtól (Lanciani 1892 255) megelőzte a kereszténység pannoniai elterjedését. Pogányokés keresztények később egyidőben is alkalmazták, tehát nem feltétlenül csak keresztény szokás (Schmidt 2000 321).

11.2.1.2.9. Kőpakolás a síron vagy körülötte. Kőpakolásos sírokat már az őskorban is készítettek.905 A sírok kővel való körberakása vagy lefedése az 5-6. században viszont inkább már késő antik általános rítusból megmaradt keresztény szokás (Szőke 1999 90). A sírépítéskor tégláról kőanyagra való áttérés kezdetét Pannóniában a 4. század elején kereshetjük, de még nem feltétlenül keresztény indíttatással. A kővel körülrakott 4. századi sírok vallási jellege Pécsett egyelőre nem meghatározható, ezért a pogány-keresztény közös rítusok közé soroltuk.

11.2.1.2.10. Temetési vagy megemlékezési szertartások nyomai a temetőben. Pogány eredetű, de keresztények által is gyakorolt halotti torok és refrigeriumok emlékeiről van szó. 4. századi halotti lakoma helyszínének maradványai abban az esetben tekinthetők pogánynak és kereszténynek egyaránt, ha nem a szabad ég alatt végzett pogány rítus tűznyomai utalnak rájuk és nincs vallási jelkép a sírban vagy sírépítményben. A pécsi XIII. sírépület temetői rítus befogadására épült. Apszisában a Fülep Ferenc által feltételezett keresztény subsellium helyett inkább mensa rekonstruálható906 (felépítése vagy átépítése után azonban már biztosan keresztény használatban volt, legalábbis a keresztények törekedtek szertartásaik elzárt helyen, intim körülmények közt való megtartására).

11.2.1.2.11. Rátemetkezés. Az egyes sírokat, sírládákat maguk a rokonok felnyitották és családi temetkezési helyként akár több családtagot is beletemettek. Felnyitáskor a korábbi halott maradványait félrekotorták vagy mésszel, esetleg földdel leszórták és fölé helyezték az új halottat (Fülep 1984 151).907 Mindez nem any- nyira ókeresztény rítus, hanem inkább a korábbi szokás továbbélése volt,908 így ókeresztény sírkamrákban is előfordult (például XXXIII.). A rátemetkezés Pécsett leginkább a 4. századra jellemző és főleg az Apáca u. 14. sz. alatti síroknál volt megfigyelhető. A keresztények a rátemetésen és ereklyegyűjtésen kívül egyébként általában szintén tartózkodtak a hamvak nyugalmának megzavarásától, ami egyrészt a halott testtől való viszolygásból adódott,909 másrészt a keresztény tanítások sem támogatták az oktalan sírbolygatást. Erre elég egyetlen példa, Nyssai Szent Gergely esete, aki leírja, hogy finom lentakaróval fedte be jóval korábban elhunyt szülei sírban nyugvó testét, mielőtt halott nővérét föléjük helyezte volna: Ne fedd fel apád, s anyád szégyenét! (Vita Sanctae Macrínae 996A-B).

11.2.1.2.12. Topográfia: Keresztény és pogány sírok együttes megjelenésére a temető keleti és középső részén számíthatunk. A keresztény elkülönülési szándék ellenére a sírok keveredésére a pécsi temető teljes területén számíthatunk. Míg a 4. század első felében a keresztények még csak a temető egy részét birtokol905 A provádiai (Bulgária) 4-5. századi sírkamráknál (Margos 1970) és a késő antik batovoi (Bulgária) sírkamra előtt köríves kőfal esetén (VasilCin 1987) prehisztorikus elemek fedezhetők fel. Antik írott források analógiái támasztják alá azt a fel- tételezést, hogy a Pécs melletti Jakab-hegy vaskori halomsírjai alatt rakott kőkörök az élők világát és túlvilágot voltak hivatottak elválasztani egymástól (Mrenka 2010), ahogyan évszázadokkal későbbi átsejlésként az ókeresztény sírkamrák falán látható kerítésminta is a Paradicsom határait jelzi. Bár az őskori temetkezési szokások folytatódása a római kori pogány halomsírok felé akár töretlen folyamatot is mutathat (Lanciani 1892 172 Kramer 2007 186-188), a pécsi ókeresztény sírkamrák természetesen már nem tekinthetők a helyi őskori temetési szokások szerves folytatásának.

906 Hasonló szemléletváltás történt a chur-i sírkamra feletti épület apszisával kapcsolatban, ahol az apszist korábban oltár helyének vélték (Sulser-Claussen 1958 163-166), ma már az ott talált edények, üvegek és állatcsontok alapján inkább halotti lakomák helyszínének tartható (Schmidt 2000 280). Pécsett ugyanez állítható a kisméretű XV. sírépítmény esetében. Tricliniumot találtak sok helyen, a máltait PasqualeTestini keresztény agapé kellékének tartotta (Testini 1980 277).

907 Az egyes sírhelyekbe (loculi) akár két vagy három halottat is elhelyezhettek (bisomus/biscandens vagy trisomus/ triscandens), (Marucchi-Vecchierello 1935 247 Vanyó 1988 35-36), néha egyszerre (Toursi Gergely IV. 31.), általában azonban különböző időpontokban. Legextrémebb példák Róma szegény temetőinek kútszerű sírjai (formáé), melyekbe akár 10 halott is kerülhetett egymás fölé. Abercius (Hierapolis püspöke) sírfelirata szerint még életében megtiltotta, hogy másokat fölé temessenek (NEQUE QUISQUAM SEPULCRO MEO ALTERUM SUPERIMPONAT), vagy azért mert méltatlannak vélte a szokást, vagy mert tisztában volt azzal, hogy az elfeledettek sírjaiba később valóban idegeneket temettek (Marucchi - Vecchierello 1935 111 156 299).

908 A halottak csontjainak félrekotrása már az őskori sírokban is nyomon követhető, például Wiltshire neolit sírkamráiban (Veit 1993 16-25), a mykenei tholosokban vagy akár az athéni agora alatti sírkamrákban (Prayon 1990 514), de a kortárs Salona-Manastirine ókeresztény temetőjében is jellemző (Nagy L 1938 132).

909 A halottaktól való természetes viszolygást Tours-i Szent Gergely írta el legérzékletesebben, a büntetésből St. Cassius sírjába zárt clermont-i Anastasius nevű pap esetével, aki kiengedése után évekig emlegette az ott tapasztalt orrfacsaró bűzt (História Ecclesiastica Francorum IV. 12. Brown P 1993 96 102-103).